Magyar Napló

A korai versek erőterében

Rózsa Endre 1965-ben írta ezt a verset, huszonnégy évesen. A szöveg hangvétele, feszült indulatai, kételkedő gondolatai érthetővé teszik, miért kellett első kötete megjelenésére 1970-ig várnia. (A Kavicsszüretben jelent meg ez a vers is.) Az országot uraló diktatúra a képmutatást tette kötelezővé: a hurráoptimizmus, a rendszer lelkes támogatása, a kétely nélküli hit előfeltétele volt a sikernek, a beérkezésnek. A fiatal költő versei tagadták ezt az ideált, dühösen-ironikusan utasították el a közbeszédet átható lapos, hazug közhelyeket. A Kavicsszüret verseiben az ifjúság nem mint életkor jelenik meg, hanem mint az aktív cselekvés vágyának és a vele szemben ható erőknek ütközési pontja. A "megtörténhet-e nélkülem is, ami velem?" kérdése izgatja, s félreérthetetlen a helyzetértékelése:
"De akit úszni sosem hagytak, / nem fúl-e már a parton bele / abba, hogy tudja: vízbe dobják majd, / s nincs többje rá, csak egy élete?!" (Huszonötödik évem elé)
Egyik kulcsszava az "elsülylyedt". Ez fogja össze a Napszakok mozaikszerűen szerkesztett versszakait ("tovaringó eszméletem mélyén csupa elsüllyedt uszály"), s ezt a szót kapcsolja a hősi-tragikus, fennkölt asszociációkörű "csatatér"-hez a költő keserűen vádló hangú versének címében.
Az Elsüllyedt csatatér szerkezetét és képvilágát a "sosem halunk meg ezen a csatatéren" sor hatszori ismétlése tagolja, és mindegyik rész egy-egy cáfolat-elem a korszak meghirdetett elveivel és magatartásmintáival szemben. Poétikai jellegzetessége az, hogy a gondolatilag és képileg is legerősebb sorok keretbe foglalják. A felütés: "csak kínjában megrepedt föld ez itt dehogyis lövészárkok / mesebeszéd hogy ágyú tátog csak kitárt szánkat szövi be a pók"
S a vádpontok, a hiánylista végén logikus az abszurdnak ható verszárlat is: "ha csak a tenger kaszálja a lábon álló eget / ha csak a kalászok nőnek fejjel lefelé"
Az első évek Rózsa-verseiben feltűnően sok a történelmi utalás, jelző és téma. Caracalla Caesar-tól a huszitákon s Déva várán át Áchim Andrásig idéznek a múltból. Ezek a versek együtt olvasva arról tanúskodnak, hogy igazi tétjük nem a történelmi múlt, hanem annak a megírás jelenére vetült árnyéka. S a múlt tanúságai és a jelen veszélyei méretik fel vele a jövőt is a Jöhet még idő kegyetlen látomásában. Picasso Guernicájához hasonlít a vers kompozíciója. Mint a képen a szétrobbant tárgyi és emberi világ, a versben a darabokra tördelt mondatok kapaszkodnak össze figyelmeztetéssé: töltve az ágyú, újra lehet lőni vele.
Rózsa verseiben a táj is a saját kora emberének mutatott arcával van jelen. Idill nélküli, kemény vonásokkal megrajzolt tájkép ("a madárijesztő is suttyomban elhalt zsellérek vezeklő lelke" - "dűlőút szélén Krisztus is vályogot köpne").
Az erősen társadalmi érdeklődésű, morális hajlamú költőket mindig fenyegeti az a veszély, hogy patetikussá válnak, s a gondolatokra koncentrálva kisiklik kezükből a kifejezésükre szolgáló szöveg. Rózsát e buktatók kikerülésében gazdag nyelvi fantáziája és humorérzéke segíti. Ilyen nyelvi találatai vannak: "sikoltás peckeli fel az éjszaka szájpadlását" - "öt ujjammal zengőre a szelet húrozom" - "kezed lehajlik álmodón / mint hanglemezre tűje", s különösen a Pentatónia, amelynek nyelvzenéje méltó a választott témához.
A gondolati igényesség és a nyelvi fantázia formálták azt a szövegkörnyezetet, amelyben az Elsüllyedt csatatér, a korszak egyik meghatározó verse létrejött.