 |
 |
|
|
|
||
Balázs Ferenc: Bejárom a kerek világot - A rög alatt, Püski, 1999
Balázs Ferenc (1908-1938) unitárius lelkész-író századunk nagyjai közé tartozik. Mesterségbeli tudása, lebilincselő őszintesége mindazok számára nyilvánvaló, akik olvasták/olvassák műveit. Aki ezt eddig nem tette, az most törlesztheti tartozását Püskiék jóvoltából. A Bejárom a kerek világot és A rög alatt 1999-ben egy kötetben látott napvilágot.
E két írása szépirodalmi munkásságának fontos dokumentuma. Már műfaji besorolásuk is problémát okoz. Ha a Bejárom a kerek világot naplóregény, A rög alatt önéletrajz. Ha az első útirajz, a második szociográfia. Művei vegyes műfajiságát minden bizonnyal maga a szerző is érezte, s talán szándékosan "rá is játszott" erre: láthatta, hogy a stílusbeli keveredést maga a téma is igényli, s hogy az élet (mert műveiben mindig erről írt) maga sem szorítható önkényes-konvencionális korlátok közé.
Világjáró peregrinációját 1923-ban kezdte Oxfordban, ahová egyházi ösztöndíjasként került. A város sajátos miliője magával ragadta; nagyot ámult, amikor csomagjait az egyetem által fizetett szolgák cipelték. A Kicsi helyen sok szabadság című fejezetben kelet-európai eszünknek és szemünknek tetszően mutatja be a liberális angol college-rendszert: "Miért tartanák a könyvtárt bezárva? Nem arra való az, hogy használják és használják reggeltől estig? S miért ne engedjék be a diákokat a könyvespolcok közé? Hiszen gyakran az ember többet okul, ha húsz könyvet vesz a kezébe, átböngész és viszszatesz, mintha egyen keresztülmegy födéltől födélig." Ugyanezzel a sajátos székely humorral akceptálja az oxfordi tanítási rendszert is, amely az önképzésen nyugszik. S nagyon tetszik neki az az intenzív sportélet, mely a kollégiumokat messze földön híressé tette. "Angollá vedlését" az ott vásárolt és agyonhajtott kerékpárja gyorsította (ezzel járta be Hollandiát is). Visszatérve tesz még egy nagyobb biciklitúrát, majd irány az Újvilág: Amerika. Itt a Walt Whitman verseiből jól ismert vitalitás nyűgözi le igazán: a mobil társadalom, mely azután Illyés Gyulát is magával ragadta New Yorkban. A kortárs zenei divatokat, a milliomosok villáit éppúgy megfigyeli, mint a szárnyait bontogató Christian Science szekta tanrendszerét, bár az - ott és akkor - számára még nem tűnt veszélyesnek.
Saját egyháza tanítását a berkeleyi teológiai akadémián ismerte meg alaposabban. Itt végre érdeklődésének megfelelő diszciplínákkal foglalkozhatott, hiszen pap létére például a biblikum egyáltalán nem vonzotta.
A szesztilalom etikája ("Csalj, csak rajta ne kapjanak!") végre feltárja előtte a másik Amerikát is: az indiánok elnyomását (Színes Amerika), az "elhanyagolt emberi lelkeket" (Amerika sikerének a titka) és azt a vallási fundamentalizmust, amelytől szabadelvű keresztényként leginkább idegenkedett (Ahol a vallás még mindig számít).
Japán, Kína és India másságával varázsolja el a tudós utazót; íróként a vallás ezer arcára figyelt, ezekről gyűjtött emlékanyagot. Jól látja, hogy a "gép", a "gyári civilizáció" a mesés Keletet is "fölemésztéssel fenyegeti", s e vidékek egyetlen nagy értéke, az élet, a művészetek és a vallás szimbiózisa halálra ítéltetett (A köteles csalódás).
Útja utolsó állomása, Palesztina számára Jézus szülőföldjét jelenti, akinek életéről meglehetősen formabontó értékelést fogalmaz meg: "Én soha életemben senkinek a követője nem voltam! Jézust különben sem tartom olyan kivételesen nagy egyéniségnek. Eredetiségéhez kétség sem fér, ami pedig az életét illeti, mártírhalálán kívül semmi kivételesen kiválót nem jegyeztek föl róla. Olyan ember volt, akinek nem kellett nagy dolgokat művelnie, hogy nagy legyen, mert ő az isteni élet meleg muzsikájától zengett, akármit tett s ha semmit sem tett, akkor is."
A kötet második írása, A rög alatt 1928-tól, a vándorút végétől követi nyomon az író sorsát. Öt évi távollét után egy kis Torda melletti falu, Mészkő parókiájára kerül. Itt kezdetét veszi az a fanatikus népművelő, faluapostoli munka, melynek leghíresebb dokumentumai e művében olvashatók. A könyv első kiadása óta unitárius körökben közszájon forog a Hurkalyuki Társaság története, a mészkői négyéves terv, a falusi tervgazdaság, a színdarabozás, a Kévekötés megjelentetése (szemmel láthatóan rímel a Keresztény Magvetőre, az erdélyi unitárius egyház hivatalos lapjára), a Vidékfejlesztő Szövetkezet hányattatásai... Órákon át sorolhatnánk mindazt az újat, azt a jót, amellyel a tudós lelkészifjú szépíteni, gazdagítani akarta választott otthonát. Ha gazdasági újításai meg is buktak a kedvezőtlen körülmények és a paraszti önfejűség miatt, a bálakat, a vetítőgépes előadásokat még sokáig emlegette a falu apraja-nagyja. Amerikából hozott felesége - nyelvi nehézségeiből fakadóan - nem lehetett teljes értékű társa a falumunkában, bár később, betegsége végső stádiumában odaadóan ápolta. (Balázst tüdőbaja gyermekkorától fogva kínozta, végül bicsérdista étrendje vitte sírba.)
De nem csupán faluműveléssel foglalkozott. Itt veti papírra felnőtteknek szóló meséi többségét s azon szépirodalmi és teológiai munkáit, melyek jóval később, a század második felében váltak igazán ismertté.
"Szárnyas szavai" legalább ekkora jelentőséggel bírtak. Előadásokat tartott, s ez kezdetben nagyon megdöbbentette, sőt megbotránkoztatta híveit. Zöld árvíz című regényének lelkészértekezletét a valóságban is megszervezte; a mészkői paplak ezután a világi értelmiség zarándokhelyévé vált. Divatba jöttek az Erdélyi Helikon tagjai köréből verbuvált gyalogtúra-csoportok, s a séta egyik állomása mindig Balázs Ferenc parókiája volt. Az Isten völgye fejezetben emlékezik meg a hegy fokán épített kis szalmafödeles kunyhóról, melynek falát saját kezűleg tapasztotta: "Behunytam a szemem, úgy csaptam a sárt! Hát olyant még senki sem látott, kis falusi kunyhó akkora ablakokkal, hogy mint a gépkocsivezető szemüvege, a házat három oldalán ölelték körül." A házikó ma is áll, s a falu temetőjében álló sír mellett Mészkő másik Balázs-ereklyéje.
A mű központi témája - szemben a világjáró évek élményleltárával - a falusi nép hitélete: vallásossága és hiedelemvilága. A szerző ebben is messze megelőzte korát: a hasonló súlyú vallási szociográfiák megjelenése (például Kardos László Bakonycsernyét bemutató tanulmánya és Szigeti Jenővel közösen írt nazarénus-kötete) a '60-as, '70-es évekig várat magára. Vallomásos formában írja meg mindennapi tapasztalatait s az ezekre adott válaszait: renitens, "vallástalan" vallásosságát, mely egy rokonszenves fiatal értelmiségi rendkívül megnyerő szellemi alapállása, világnézete. Mert ez volt Balázs a javából: a falut nem érezte száműzetésnek (noha pályáját nevelőtanárként kezdte a kolozsvári kollégiumban), inkább sorsa beteljesedését látta benne. A lélek-Isten hívője fejezet gyönyörű hitvallása megmagyarázza ezt a látszólag érthetetlen, lázas önfeláldozást: "Boldog és termékeny annak az élete, aki belekerül az isteni élet sodrába. Mindenben érzi a közös lelket s ez testvérré teszi őt mindennel. Nem idegen ő e világban: háza neki az és kenyere." Hol élhette volna meg ezt jobban, mint falun?
Tanulságos és ötletes szerkesztői módszere, hogy a kötet fejezeteit közéleti szerepeiről (A felügyelő úr, A tiszteletes úr, A levéltáros, A tanító, Az építőmester, A népszakértő, A vidékfejlesztő, A magánzó stb.) nevezte el. Ezek ugyanis a Balázs Ferenc-i "mindennek jöttem"-hivatástudat hatalmas célkitűzéseit vázolják fel, s azt a fentebb már bemutatott megélt kereszténységet, mely erőt adott neki a legnehezebb élethelyzetekben is. Talán éppen ennek köszönhetően vált egyháza "háziszentjévé". A mindig új utakon járó s úttörő szerepét büszkén vállaló magyar unitárizmus egyik meghatározó XX. századi alakjaként olyan célokat és irányokat mutatott híveinek, melyek messze túlmutatnak a szűk konfesszionális korlátokon. Vallását nem gyakorolta, hanem élte: ez ad különleges nyomatékot és hitelt művei minden egyes sorának.
Az Olvasót valószínűleg meglepi Balázs emberi-írói őszintesége, mely - például Máraival vagy Füst Milánnal szemben - mentes mindenfajta póztól, szerepjátszástól. Ennek oka nem csupán magánéleti puritánsága, diogenészi értelemben vett igénytelensége. Isten szolgájaként egész élete nyitott könyv volt hívei előtt, "isteni igazságra vezérlő kalauz", s ugyanezt a kérlelhetetlen tisztességet élte meg íróként is. Az Elöljáró beszéd záró gondolata emberi-írói-papi testamentuma, sokat idézett kristálytiszta líra: "Tudjátok meg mind, én itt meg nem haltam, egy falu sara engem le nem nyűgözött. Én csak elvetettem magam egy picinyke helyre, odabújtam a rög alá, hadd lám, kikelek-e, lesz-e rajtam virág, termek-e gyümölcsöt."
Balázs Ferenc méltatlanul elfeledett, szégyenletesen elhallgatott nagyjaink közé tartozik. Kár, hogy az egyházi Heltai Gáspár kiadót leszámítva csupán a Püski vállalja a hősiesen önfeláldozó, Tamási Áron óta legendává vált székely lelkivilágot, emberi tartást példázó lelkész-író életművét, mert az magyarságra, tisztességre, keresztény erkölcsre tanít.
Tóth Zoltán
