 |
 |
|
|
|
||
Gutai Magda: Játszmakereső,
Orpheusz, 1999
Gutai Magda gyűjteményes kötete, a Játszmakereső (Orpheusz, 1999), a három évtizedes költői pálya nagyszerű összegzése. A könyv legkorábbi időrétegét képező alkotások (Zászló a hóban, 1968) élményhátterében - a költő orvosi hivatásával is magyarázhatóan - hangsúlyosan jelen van a kórházi miliő, a szenvedő ember. A Lélegzéstől lélegzésigben például így: "A kéz egy távolodó arc után kap. / Az eget kéne mellig rántani. / A testen kívül minden elsötétül." A könyv megjelenésekor a költő mindössze huszonhat éves. Fiatalsága legszebb éveiben van, de az emberi létezés talán legnagyobb titkaival kell szembesülnie. Azzal ugyanis, hogy mit jelent az emberi egzisztencia határövezeteiben létezni. Gutai Magda tapasztalata - hiszen a vers, mint ezt Rilke hangsúlyozza nem utolsó sorban tapasztalat - sok szempontból összevethető az újholdasokéval, akik háborús élményeik hatására a könyörtelen elmúlással, a halállal szembesülve értelmezik a létezést. A maga módján ezt teszi Gutai Magda is, noha nyilván más okokból, másféle élethelyzetben, mikor testi és lelki tüneteink magyarázatát kutatva döbben rá az emberi egzisztencia törékenységére. Ez a drámai létélmény a költő már említett életkorából is következően - mégsem válik kizárólagossá. A Pokrócpalotában például egy valóságos létező - egy fa - köré szövődik a mese: "Kopog a kéz a fán. Egy pásztor él / a háncs alatt. Dudáját hallani. / Ezüst bárányt terel. Fölizzanak / az almafák babonás lombjai." Az életöröm vagy legalább az életszeretet e szólamai mind a mai napig fontos szerepet töltenek be e lírában, hiszen ellenpontozzák a verseket átjáró tragikus léttapasztalatot.
Gutai Magda a Költözés (1972) és a Dalok egy régi házból (1975) verseivel találja meg azt a kifejezési módot, melynek előtanulmánya volt az első kötet.
A korábbi zárt versszerkezetek helyett itt egyre inkább a nyitott, a levegős líratípus felé tájékozódik, miképp ezt Pilinszky is tette - Gutai Magdával hajszálra egyidőben - a Szálkák és a Végkifejlet darabjaiban. Gutai lakonizmusa mögött is, a stílus és a költői világ nyilvánvaló különbözősége ellenére, az a felismerés lappang, hogy a részletező valóságábrázolás, a megérzékítés hagyományos költői útjai mellett létjogosultsága van egy másfajta ábrázolásnak, ahol a költő a tudatműködés gyorsírásszerű jeleivel kottázza le érzéseit és benyomásait. Ez a fajta intuitív logika Gutai Magda költészetében azt is jelenti, hogy mondatértékű szavakkal, szócsoportokkal találkozunk, melyek épp csak felvillannak. Ez a jellegzetes - a filmből ismert technika - a tárgyvilágot felidéző képvillanások (és benyomások) egymásutánjának értelmezését a mű befogadójára bízza. A Költözés nyitóversében a Helyszínrajzban - ez így történik: "Milyenek a kavicságy / méretei ? / Hangos-e a lemezen a lombsuhogás ? // Tilos / elmozdítani! // A tölgyfák között hallgatag szobák. / Egy letörő ág, / mindig / ugyanolyan távol / a víztükörtől. / Víztől és tükörtől..." Vagyis a költő olymódon közöl valamiféle metafizikai élményt, hogy egyetlen pillanatra se hagyja el közben a valóság terepét. De úgy is fogalmazhatok, hogy a szemlélő pozíciójából figyeli a valóságot, észlel, osztályoz s közben a tárgyak egyre inkább megtelnek jelképes jelentéssel, noha szó sincs metaforikus közlésről, inkább a tények újfajta költői fölfedezéséről: "Nem téved el / a képzelt kikötőben / hanem sirályt röpít fel / a zsebéből // Tekintetemben egyedül bolyongva / lámpát lóbál a délkörök fölött..." (Lassított felvétel)
A versekben helyszínrajzok, reális, néha szürrealisztikus történések képeivel - itt még szenvtelen, a fokozott kívülállást is kifejező gesztusaival és képeivel - találkozunk. Mindeközben a kívülállás határozott érzelmi közeledéssé, kötődéssé változik át. Vagyis a tények, a tapintható, ízlelhető, érzéki élményeket nyújtó valóság képeiben nemcsak az egyszer volt itt és így, ilyen és ilyen élményének megragadása a fontos, hanem a mulandóság, a veszendőség, a kifoszthatóság, az esendőség, a sérülékenység kifejezése is. Vagyis a Zászló a hóban témái immár egy teljesen másfajta konstellációban, egy teljesen más hangfekvésben kezdenek feltünedezni. A Bizalomban például így: "Színes kockák. Az elmozdítható / tárgyak békessége. Illatok / A selyem tapintata. Nem gyanakszom, / hiszen megtéveszthető vagyok. // Körülhatárolt minden kapcsolat, / mint egy égési seb."
Az idézett lírai anamnézis a maga sajátos felvillantó és összerakó technikájával új fejlemény, mely egyre többet képes kifejezni a személyiség viszonylataiból, ahol a külső valóság időről-időre a belső tüneteként mutatkozik: "Nem hiányzol. A kavicsokat nézem. / Foglalkoztat a bogarak halála. Vöröslő maszk, sötét szemekkel, szájjal; / a bodobács kijött a napvilágra." (Bodobács) Ha meggondoljuk a fenti közlések a házasság szétesésének drámáját kifejező versben mintegy leplező, helyettesítő célzattal vannak jelen. A költő a tények, idősíkok egybelátását, a jelenet értelmezését ezúttal is (igazi posztmodern gesztussal) az olvasóra bízza.
Gutai Magda következő négy kötetében: Részvétel, (1977), Találj ki engem, (1980), Koronatanú, (1984), Van itt egy hely még (1996), e líra miközben a már megtalált úton halad, folyamatosan változik. A csalódások utáni építkezés, lassú gyógyulási folyamat együtt jár a személyiség szüntelen gazdagodásával. Ebben a folyamatban fontos helyet foglal el az anya-gyerek kapcsolat: "Olyan kicsi s már bántható. / Csak érzékel és összeborzad. / De mégis naplemente. Szállong a hó. / Tűzben kavargó kócsagtollak. " (Részvétel) A létezés szépségének felfedezését éppenséggel a kifinomult érzékelés teszi lehetővé. Ugyanakkor az is igaz - versek egész sora járja körül ezt a problémát -, hogy a fokozott érzékenység egyszersmind együtt jár a fájdalom és a szenvedés terheinek növekedésével. Gutai Magda költészete valójában a szépség és a fájdalom végletei közt ingázik. Hogy verseiben a világ szép avagy rút arcát mutatja-e, azt a vers-én aktuális érzelmi státusza határozza meg. "A hernyó színe épp olyan, / mint a sárga vagy a kék virágé. / Roszszullét fog el ha erre gondolok / s öklendezve mondom: Szép a kert." (Bikinek)
A költő eleinte még kívülről figyelte a végzet működését, aztán egyre inkább a saját bőrén tapasztalta meg. E fokozatosan adagolt tragédiaközelség, szenvedéstörténet következő stációja már a gyermekét elveszítő anya fájdalmas élethelyzetében mutatja. Vajon az emberi lélek teherbírása meddig terjed ? Erre nincsenek számításaink. Meglehet, az ember elviseli a lehetetlen kínokat is, ha ennek értelmét látja. De mi történik az elviselhetetlen fájdalmakkal ? Azok valóban belekövülnek húsunkba és csontjainkba. E folyamatról - azaz a gyász alig artikulálható fájdalmáról szól a Gyöngyöt hantolunk el, görönggyel gyöngyözünk szívszorító játéka: "Ha meghalok, mi lesz a szembogárral ? / Az is velem hal, mondd, vagy elrepül ? / Mi van mögötte ? Gyöngy piheg belül ? / Elsötétül este a madárdal ?"
Gutai Magda költői életműve a szenvedésben formálódó személyiséget tárja elénk. Tegyük hozzá: újszerű módon, rendkívül eredetien. Annak tudásával, hogy "Ami van, az olykor elborulhat" (Előhívás) Annak tudásával is, hogy a létezés külső és belső körei összeérnek. Gutai Magda szabadon közlekedik közöttük. S ennek köszönhetően lírája a személyesben fölfedezi a léttörvények egyetemes érvényességét.
Baán Tibor
