|
|
|
|
|
||
A verébhalál
kisméretű,
szürke,
drótkörmű
halál.
A por, ahogy
az ugrálásnak vége,
majdnem
felkiált.
Az üres levegő
lehunyja a szemét és
felkiált.
Anyuska meghallja
az éj legvékonyabb csipogását, és
felkiált,
az árnyék elrepül és
felkiált,
nem lesz jó, nem jó itt maradni,
a naplemente
felüvölt,
igyekezzetek, jön a rothadás,
a világ minden puhasága
rimánkodik, hogy
el innen!
Hanem
éppen ez a pillanat, ez
nem jön el.
Egyik este végighúztam a kezem
a Föld hátán.
Érződött a kőgerinc, amely
a csillagok fejét tartja.
A mélyből érződött, ahogy
gyámoltalanul vergődnek
a szürke kísérleti nyulak.
A madár már az utolsó taktusokat énekelte,
amikor szétmállott a lába alatt a fa.
Az égen pedig összekuszálódtak a felhők,
és a táj süllyedő bárkájának
minden repedésén sötétség özönlött befelé.
Csak a távíródrót
szikrázta szét
rendületlenül az üzenetet:
G--.y-.--e.r.-.e.h....a.-z--..a.-
m--e.g--.s...z--..ü..--l.-..e.t-e.t-t-
a.-f..-.i..a.-d-..
Ez itt az ég,
és ez itt a föld,
az ég mint a libabőr a tarkón,
a föld mint a tenyéren a bőr.
Ez itt a fa,
fölfelé meredő kéz,
ez itt a kő,
horizonton a könny.
Ez itt a vér,
és ez itt a szél,
a sors végtelen kiáradása
északra, keletre,
nyugatra, délre,
ezt őrizd tovább,
ezt törd össze,
ide akassz madarat,
ide göngyölíts utat,
erre a mélybe,
erre a csillagokig,
csak el ne botolj,
és meg ne fázz.
és még törüld meg az orrod.
Tavaly egy csiga
elindult a Ráktérítőnél,
hogy jövőre kikössön
a Baktérítőnél.
Halkan diskurál
a lópatákkal, a lovak állnak,
s a menekülő karalábék leveleivel,
amelyek szállnak.
Huszonnyolc csápja,
ha megmoccan egy növény szára
- keresztet ír le.
Ha köhint az éjjeli lepke
- behúzódik a csigaházba.
Ha csepp hullik egyre a cseppre
- torlaszt vet az ajtó elébe
újholdra várva.
Aztán ha kidől egy szálfa,
s jajgat a föld, mert kiszakadt
a pántja
- ő csak mászik, billeg a csápja
a dúdolásra:
Haj, ne hátra, haj, előre, mássz a fára,
ne alája!
GERGELY ÁGNES fordításai
