MIROSLAV HOLUB

Alkotó írás

     
     
     Az írás mestersége talán az utolsó a hivatások közül, amit csak úgy magunktól fejleszthetünk ki. Elméletileg lehetséges, hogy az ember kiáll a porondra, kikiáltja, hogy író vagyok, és kész. Ahogy Karel CĄapek mondta, a legderekabb emberrel is megeshet, hogy író lesz belőle.
     Különösen az olyan országokban van ez így, ahol az emberek lehengerlő rögtönzőkészséggel vannak megáldva, de az az ösztönük, hogy tökéletes és mindenestül befejezett teljesítményt mutassanak fel, már csökevényesebb. Más országokban, ahol fordított a helyzet, lépten-nyomon és egyre sűrűbben módszerek és megoldások alakulnak ki, hogy foglalkozássá változtassák az írást, s ezzel közös nevezőre hozzák más humán szakokkal és tudományokkal.
     Az ilyen törekvések bölcsője az Egyesült Államok. De a jelenség már Európa több országában is felütötte fejét.
     Az Egyesült Államokban az a szabály, hogy ami sikeresen, pontosabban gazdaságilag sikeresen megszervezhető, azt hamarosan meg is szervezik. Ez az írók magzati fejlődésére is érvényes, mely Vergilius, Dante, de még Whitman óta is éppolyan természetes és önkényes folyamat, mint ahogy az ebihalból béka lesz. Az írásmesterségből egyetemi szak lett. Tanulmányi szak, mint a mineralógia, biokémia vagy a középkori történelem.
     Nálunk az ilyen szakot úgy neveznék el, hogy teszem azt: kezdő írók képzése. Az Egyesült Államokban az alkotó írás elnevezés honosodott meg; az amerikai angol nyelvben az alkotó szó nem olyan kínosan fellengzős, mint a csehben.
     Nálunk az ilyesmit tapasztalt és gyakorlott írók csinálják, önként. Talán ezzel róják le hálájukat azért, hogy tapasztaltak és gyakorlottak. Odaát az ilyen ember professzor lesz a megfelelő szakon vagy programban. Az utóbbi húsz évben sok alacsonyabb és magasabb rangú egyetemen virágzottak fel az alkotó írás programjai, vagyis a négyéves college-ban éppúgy, mint a college-ra épülő többéves egyetemen. A college érettségizett alkotó írókat nevel, az egyetemen doktori cím is elérhető ezen a szakon, jóllehet, mint tudjuk, ebben a mesterségben nem nagyon osztogatják a titulusokat. Az alacsonyabb fokú intézményekben sok olyan diák vesz részt az alkotó írás programjában, akinek sem a baccalaureatus, sem az íróság nem fontos, csak kifejezőkészségét kívánja fejleszteni valami más pálya számára.
     Az alkotó írás meghatározással - ellentétben a kezdő íróéval - az a bökkenő, hogy az írópalántát előbb-utóbb figyelmeztetni kell: nem minden írás alkotó. Az első években a program inkább a darwini kiválasztódás útján halad; a tanár a legjobb esetben mutációkat kiváltó tényezőként működik. Ha a szervezeti szabályzatot követve meggyőzi a kezdő írót, hogy írása nem igazán alkotó írás, az irodalommal tesz jót; máskülönben a "késő bánat" az irodalomkritikát sújtaná. A négyéves college-ban, a szemináriumok és egyéni foglalkozások vége felé az eredetileg válogatásnak alávetett és felvett diákoknak már csak öt-tíz százaléka vesz részt a programban. Amikor egy-egy diák tehetségének erejét és távlatait méri fel, a tanár - sajnos - nem követheti SĄrámek útmutatását: "a vargányát dicsérd meg, a galócát ne gyalázd". Ezzel ugyanis azt kockáztatja, hogy a galócák nehezen meghatározható fajtáival interferál. Az irodalomban persze, a fenti kiválasztódás nélkül, a vargányának álcázott galóca interferenciája sokkal veszélyesebb. Mérgező.
     Az alkotó írást oktató tanár egyvalamire nevelheti tanítványát: önkritikára. A diák szigorúan célszerűen gondolkozik (azért a pénzért, amit tanulmányaiért fizet, csakis ezt teheti), és bármennyire független és szuverén is fiatalos lendületében, nem esik áldozatául - hacsak nem kifejezetten neurotikus alkatú - az utolérhetetlen zsenialitás alaptalan illúziójának; ezért többnyire hamarosan olyan emberré válik, akinek, mint Camus mondja, helyén van az esze.
     Minthogy tanulmányai során a diák, mint költöző és fészkétől független madár, ide-oda cikázik a kontinensen, és egy-két évenként változtatja az atyai háztól minél messzebb működő iskoláját, nevelésében több tanár-író egyéniségének, több helyi hagyománynak, több regionális szubkultúrának a hatása elegyedik. Garantáltan a "mindent az életből, semmit a könyvből" elv szerint fejlődik, mert könyvtől érintetlenül érkezik újabb és újabb iskolájába. Csak aki párhuzamosan angol irodalmat is tanul, annak lesz idővel fogalma arról, hogy Villiam Carlos Williamst mi különbözteti meg Tennessee Williamstől. És csak az igazán jó diák éri fel észszel, hogy írás közben milyen hasznát veszi, ha meg tudja különböztetni a két írót. És akkor elolvassa mind a két Williams összes művét, és talán Keatset, talán Márquezt is.
     Maga a tény, hogy a csakugyan jó diákok fejlődése valamiféleképpen szervezett, nyilvánvalóan megváltoztatja az irodalom állapotát. Manapság az olyan neves író, aki mint Keats vagy Whitman, magától lett író, ritkább a fehér hollónál. Iskolázottsága őrangyalként lebeg fölötte, felbukkan a kiadónak írt kísérőlevélben, szájhagyomány útján terjed a műértők és profik közt, bizonyos hitelt és kezességet biztosít. Ha az ember a San Franciscó-i vagy iowai egyetemen elvégzi az alkotó írás szakot, még nem biztos, hogy automatikusan látható író lesz belőle. Viszont valószínű, hogy könnyebben kapja meg az alkotó írás professzorának állását valamelyik egyetemen. Mert az alkotó írás programja önszabályozó: produktumából producer lesz és az irodalom szervezettsége, s bizonyos fokig a professzionalizmusa is exponenciálisan nő.
     A sikeres látható írók számát persze a piac szabályozza. Hogy valaki az egyetemi vagy városi láthatósági szintjéről a nemzeti láthatóság szintjére emelkedjen, vagyis hogy az úgynevezett kis újság vagy kis kiadó után (amelyből évente háromezer működik, halódik, szűnik meg és születik) a New Yorker is közölje, az - iskolázottság ide, iskolázottság oda - nagyon ritkán sikerül; az alkotó írás oktatásából gyakran az írói lét pótléka lesz. A könyvek mellett, sőt néha a könyvek helyett az író-tanár diákokat bocsát útra, egyik évfolyamot a másik után, részese tanítványai kéziratainak és célszerű önkritikus képességeinek. Növendékei majd megfelelő szakmai aggályossággal ugyanezt teszik a következő nemzedékkel.
     
     KÖRTVÉLYESSI KLÁRA fordítása