Figyelemre méltó, hogy az emberi közösséget nem tudjuk pontosan megjelölni. Az ókorban, vagy a modernség szerint azt mondjuk, hogy polisz, állam, társadalom, közösség (communitas), szövetség, birodalom, adminisztráció (az Egyesült Államokban), nép, nemzet, törzs - de valahogy elveszünk ebben az identitásért való küzdelemben; sem a valóság, sem a fogalmak nem segítenek, bár az iskoláskönyvben és az alkotmányban a dolgokról azt hisszük, hogy tisztán jelentkeznek vizsgálódásunk előtt. Bele kell vágnunk fejszénket a fába, amely közben erdővé növekszik, ami nem könnyíti meg feladatunkat.
           Osszuk fel tehát homályos képzetünket a közösségről három részre - figyeljük meg, hogy a nyugati eljárás szerint a problémát általában három részre osztjuk, akár egy zenei opusról, akár egy szónoklatról beszélünk -, és nevezzük ezeket a részeket államnak, társadalomnak és erkölcsi (vallási) tekintélynek. Látni fogjuk, elsősorban, hogy akármennyire erősködünk, a három intézmény nem hozható közös nevezőre; különböző funkciójuk van, nem is beszélve történelmi szerepükről. Azt viszont kimondhatjuk, hogy minden közösségben megtaláljuk őket, és hogy ritka eset az, amikor hatalmi egyensúlyban vannak, gyakoribb a konfliktus közöttük. Azt is mondhatjuk, hogy egymás megfigyelése a politika célja, sőt hogy a politika abban áll, hogy ezek az intézmények egymást figyelik, esetleg ellenőrzik stb.
           Az állam az egység megőrzését tekinti feladatának, és mindenkor a feudális kísértés és megszerveződése ellen fordul. Emiatt (eltekintve most az állam védelmétől, ami a fő feladat) belső rendet tart, törvényeket hoz, szabályoz bizonyos tranzakciókat, és használja a népi/nemzeti szimbólumokat mint az egység és a rend eszközeit. Egy "normális" állam nem is lépi túl ezeket a határokat, amelyek nem szerződés útján keletkeztek, mint ezt Hobbes és Rousseau állítja, hanem az ember "szociális" dimenziójának vetületei. Legtöbbször azonban az állam "nem normális", hiszen reagálnia kell, mindennapi alapon, a civil társadalom nyomására. Azt mondtuk, hogy "civil társadalom", és nem említettük ez irányban az "erkölcsi tekintélyt", mert ez utóbbi általában szoros kapcsolatban, szimbiózisban él az állammal, míg a civil társadalom inkább centrifugális az állammal való viszonyában. Miért van ez így, miért látjuk a fentebb említett szimbiózist állam és vallási tekintély között, miért létezik csupán minimális kapcsolat állam és civil társadalom között? (Jegyezzük meg, hogy ez a hármas struktúra főként a nyugati területeken működik, a nem nyugati tömegnépek esetében a civil társadalom, bár aktív, alárendeltségi viszonyban él az állammal és az egyházi tekintéllyel.)
           Az államnak mindenkoron szüksége van a vallási tekintély erkölcsi jelenlétére saját oldalán, hiszen a politikai szervezés elválaszthatatlan a vallásban való részvételtől. A nép szintjén tehát a vallás (egyház stb.) és a politika, az állam és a közerkölcs egy érdekközösséget alkot, amelynek lehetnek fokozatai, intenzitása vagy közömbössége, de bizonyos formában mindig jelen van. Ez azonban másként történik, mikor az állam "egység", a társadalom "sokaság", mivel nagyon sok egyénről és csoportról beszélünk, manapság vállalatokról, lobbikról, pártokról, de bankokról, iskolákról, kulturális struktúrákról is, vagyis mindazon tranzakciókról, amelyekben nap mint nap részt veszünk, önkéntesen vagy társadalmi, állami, erkölcsi presszió alatt. Minél több és komplikáltabb az ilyen társadalmi vállalkozás és aktivitás, annál inkább tekinti ezeket az állam potenciális rizikónak, olyan forrásoknak, amelyekből kiszámíthatatlan következmények származhatnak. Itt nem percipiált veszélyekről van szó, amelyeket el kellene fojtani, hanem társadalmi akciókról, kezdeményezésről és megelőzésről, jóváhagyásról és éberségről. Bizonytalansági tér helyezkedik el a polgár és az államapparátus között, amelyet régen az adózás fejezett ki, manapság az állam és polgár ezernyi kapcsolata jellemez.
           Miért ezernyi kapcsolat? Mert történelmünk azáltal is jellegzetes, hogy a civil társadalom óriásira nőtt az elmúlt két-három évszázad folyamán, és a növekedéssel komplexszé vált, a komplexitással pedig erősbödött, hatalmi tényezővé vált. Az állam mellett mint politikailag egyedüli hatalom, a civil társadalom a maga útján szintén hatalommá vált, melynek mindenhatósága vetekszik manapság az államéval - amely viszont csökken. Egy képzeletbeli táblázaton így az államhatalmat csökkenni látjuk, a társadalmi (plurális) hatalmat viszont mindenüvé elérőnek, nagyon sokszor az állam rovására. Ez egy modern jelenség, talán a modernség maga.
           Mi jogosít fel arra, hogy ezt kijelentsük? A demokráciának minősített kor nem abból áll, hogy a polgárok szavazattal bírnak, hanem abból, hogy napi tranzakcióik révén sugallják a törvényeket és az általános politikát, és hogy lobbijaik által sikeres nyomást gyakoroljanak az ügyek menetére. Ezen a téren nemcsak pénzügyi döntéseket hoznak a politikai pártokon keresztül - és tömérdek ilyen "párt" létezik más név alatt is -, hanem világnézeti, erkölcsi, közfontosságú döntéseket, melyeket az állam mint olyat elfogad, törvénnyé szentesít és kivitelez. Mondhatjuk-e továbbra is, hogy a "hatalom" az állam kezében van, vagy pedig hogy az állam a társadalom kivitelező ügynöksége lett? Talán az utóbbi megállapítás a helyes, amivel nem azt mondjuk, hogy a törvényeket konszenzus hozza, inkább azt, hogy megfigyelésünk szerint az eddigi egyensúly felbomlott, és a társadalom akarata válik döntővé, függetlenül az állam érdekeitől.
           Ez lehet ideális állapot, és feltétlenül annak látszik bizonyos társadalmi közegek szemében. A kérdés azonban az, vajon megfelel-e a történelmi súlyelosztásnak, és vajon az állam elsatnyulása a közjót szolgálja-e, a közjón azt értve, hogy az egyéni és csoportérdekek mellett egy másik érdeknek is súlyt kell adni. Ez a másik érdek állami, külpolitikai és általános erkölcsi érdek, annak kifejezése, hogy az összeadott egyedek summája egyenlő a magasabb rendű egyeddel. Amint Polányi Mihály írja más vonatkozásban, az írni tudás még nem stílus, és a jó stílus még nem irodalom.
           Hogy ezt állítsuk, némelyek azt mondanák, hogy önkényesen húzzuk meg az értékek határait, magasabbra helyezve az államot a civil társadalomnál. Válaszunk erre a tapasztalat, mely szerint a közösség jellege könnyen vezeti azt valamilyen anarchiába, erkölcsi határnélküliségbe, amelyet csak egy közösségi (állam-) hatalom fékezhet meg. Megint csak: létezik egy többlet felsőbb fokon mint az egyének konszenzusa. És bár a többlet korrupt is lehet (ez az államhatalom rizikója), legalább eltéríti a társadalom egyedeit a bújtatott és vég nélküli visszaélésektől.
           Ez a megállapítás arra is mutat, hogy miért döntő az állam és az egyház (mindkettő általában nyugati felfogásában) szövetsége. Erkölcsi ügyekben nem "normális" az állam döntő szerepe, míg pusztán világi dolgokban a vallási tekintélynek tartózkodnia kell a döntésektől. A történelem folyamán számos esetet ismerünk, mikor a világi és vallási hatalom összeütközött, vagy ellenkezőleg, kapcsolatuk sima és pozitív volt. Ezek szerint követték a krisztusi utasítást: megadni cézárnak, illetőleg Istennek azt, ami az övék - ez óriási horderejű mondat, hiszen akkoriban a két hatalom elválaszthatatlan volt. Egyiptomban például létezett királyság és papság, de elméletben a fáraó egyeduralkodó volt, bár sokszor a papok irányították a bel- és külügyeket. A két hatalom megkülönböztetése a krisztusi parancsból ered, és ez azóta is a katolikus egyház tanítása.
           A társadalom és az állam között egészen más a helyzet. Mint említettük, míg az állam szervezett intézmény, a társadalom spontán fejlemény, aszerint, hogy megfelel-e az emberi vágyak és ambíciók sokaságának, egy mindig változó és előre kiszámíthatatlan skála szerint. Mind az állam, mind a vallás ezek felett bizonyos ellenőrzést gyakorol, saját, egymáshoz hasonló értékrendszereik szellemében. Igaz, hogy egy "normális" közösségben egyensúly létezik a három ágazat között, ez mintha felfordult volna a francia forradalom radikális változásai során: a gazdag és ezáltal erős civil társadalom megtörte a királyi hatalom lényegét, és ugyanakkor a vallási tekintélyt is megingatta. Az új köztársaság polgári jelleget öltött, azontúl a forradalmi és napóleoni állam a társadalom végrehajtó eszköze lett, míg aztán a "harmadik köztársaság" (1871) ezt az állapotot "szentesítette". Ezt a lépést nagyon sok társadalom - Európában és Dél-Amerikában - szintén megtette, így előkészítve egy újabb lépést (1945), mikor is az Egyesült államok térhódítása elfogadottá tette a civil társadalom újabb hódítását. Az amerikai alkotmány ugyanis a polgárság szempontjából íródott: a szövetségi kormánynak erősen korlátozott a hatalma, ezt a tagállamok veszik át, amelyek állandó küzdelemben állnak Washington terjeszkedési (jog, ügyvitel, kormányterv) ambíciójával. Érdekes megjegyzés, hogy a XX. század derekán kétféle közösség uralta a nyugati világot: az Egyesült Államok, ahol az állam aránylag gyenge és a közösségi mentalitást és gyakorlatot a civil társadalom uralja - és a Szovjetunió, ahol az állam túlméretezettsége összeroppantotta a civil társadalmat, igaz, nem az "állam", hanem a "párt" nevében.
           A vallási intézmény mindkét esetben meggyengült. Amerikában, mint már Tocqueville is megjegyezte, egyetlen "bevándorlott" egyháznak sem jutott hivatalos elismerés, vagyis egy kis része annak minden egyháznak, sőt szektának jutott, de vajmi kevés ahhoz, hogy "államvallás" lehessen. Így nem az állam, hanem a társadalom a döntő uralmi eszköz a vallási gyakorlat fölött, mint ezt bizonyítja a vallások és szekták sokasága. Ez a modell manapság még ott is elfogadott, ahol, mint Németországban és a skandináv államokban, valamiféle "államvallásról" beszélünk. Ez azonban inkább pénzügyi nexus, mintsem lelki elkötelezettség.
           
           A harmadik évezred küszöbén a közösség itt felismert struktúrája új képet tár fel. Még mindig államról, egyházról (vallási és erkölcsi autoritásról) és civil társadalomról írnak a politikai intézményekről szóló könyvek, de a valóságban a civil társadalom közegei vették át a politikai hatalmat, félhivatalosan a francia forradalom ("emberi jogok" előtérbe helyezése) és az ipari forradalom óta. Ez nem valami örökké tartó állapot (egyensúly-felszámolás), de megváltoztatta ideiglenesen a klasszikus képet. Ez a klasszikus kép, jegyezzük meg mellesleg, az indoeurópai forrásból táplálkozott, amely szerint a közösség három részre oszlott: királyi és harcászati osztály; papi osztály, amely az istenség és az emberek közötti kapcsolat irányítója; és paraszti és kézművesosztály, a kisebbség anyagi ellátója. Már ebből a táblázatból is kitűnik, hogy a kereskedelem bizonyos fokig megzavarta ezt az egyensúlyt, mozgást hozott a statikába; márpedig a kereskedelemből alakult ki a pénz mozgósítása (ezt megakadályozandó vezette be a klasszikus Spárta a vastömböket mint pénzegységet, nehézkes kezelhetőségük miatt), és jelenkorunkban a gépi-ipari-technológiai globális közgazdaság. Ezzel a civil társadalom döntő helyzetbe jutott - és ez az állapot valószínűleg fönnmarad előre nem látható időkig. Csupán egy szellemi és kulturális metamorfózis hozhatna magával történelmi változást, az intézmények megújhodását egy még előreláthatatlan vonalon.
           Közben az intézmények szerepe és egymással való viszonya fontos változásokon megy át. Mint jeleztük, az államhatalmat béklyóba zárja a társadalom állandó, bár nem mindig sikeres ellenőrzése; ugyanakkor, mikor az állam gyengül, nagymértékben satnyul el a vallás erkölcsi hatékonysága is, amelyre mutat, többek között, az egyházi személyzet ritkulása; ezzel szemben a társadalom folyamatosan rekrutálja azokat, akik más időkben papok és szerzetesek lettek volna vagy állami bürokraták: ezek manapság "társadalmilag" remunerált pozíciókba tódulnak mint üzleti vállalkozók, laboránsok, iparosok, médiaemberek, komputerspecialisták, üzlethirdetők (marketing), business-pszichológusok, és az "image-industry" aktivistái lesznek. Az angol szavak használata azt jelenti, hogy ezek az állások és reményteli megélhetési jövő jelzik az amerikai állapotok átültetését az európai társadalmi talajba. A par excellence modern civil társadalom fokozatosan hódítja meg az európai államapparátust, Amerika Európát.
           Ennyit az állam és társadalom viszonyáról. Quid a társadalom és erkölcs/vallás viszonyáról? Láttuk, hogy 1789 e viszonyt még alaposabban változtatta meg, az erkölcsnek csak elenyésző részét jelenti a tradicionális struktúra és hitélet. Egy láthatatlan "szerződés" jött létre a XIX. század elején, mely mintha kötelezte volna az élvallást, a katolicizmust, hogy ezentúl elégedjék meg a "lobbi" státussal. Nolens-volens, az egyház a szerződést betartotta, még az erkölcsi közügyekbe, a közerkölcsbe sem avatkozik be erélyesen. A fentebb említett egyensúly nyilvánvalóan felborult; ezentúl a civil társadalom "plurális" erkölcsnézete (mint ahogy "világnézetről" is beszélünk) döntő szerephez jutott: a médiában, iskolákban, törvényhozásban, kultúrában, szórakozásban. Az állam és az egyház még működik, de mindennap visszaszorul egy új nyomás súlya alatt. Nem is tudjuk elképzelni az új intézményelosztást, amely előállna, ha a civil társadalom vesztene hatalmából, és ennek terjedelmes része visszakerülne a történelmi társintézmények kezébe.