Műhely

HÉVIZI OTTÓ


Bevezetés Nietzsche két, az Így szólott Zarathustra keletkezésének idejéből származó jegyzetfüzetéhez

     
     
     
     
     Ahogyan az ókorban közszájon forgott a gondolkodók körében Hérakleitosz tanításainak homályossága, az utóbbi száz évben ugyanúgy legendássá vált a késői tanítvány, Friedrich Nietzsche filozófiájának gúnyolt vagy csodált rejtélyessége, kiváltképp titokzatos "megvilágosodása" 1881 augusztusában, amelynek (mint maga írja) az örök visszatérés gondolatát köszönhette. Az önbiografikus és esetenként stiláris rejtélyességnél azonban sokkal elgondolkodtatóbb Nietzschénél, függetlenül minden konkrét tanításától, magának a filozofálásnak a benső paradoxona. Ezt a paradox jelleget három mozzanat együttes felvillantása könnyen világossá teheti azok számára is, akik nem ismerik behatóbban Nietzsche pályafutását és munkásságát. Először: a nietzschei főmű, az 1882 és 1885 között született Így szólott Zarathustra egy poétikai-narratív szövegen keresztül ábrázolja e filozófia legfőbb alapelveit. Másodszor: a nietzschei filozófia fundamentális elgondolásának, az örök visszatérés gondolatának nincs "világos és elkülönített" kifejtése sem ebben a műben, sem a későbbi írásokban. Harmadszor: mindezek ellenére az ugyanannak örök visszatérését - együtt az embert fölülmúló ember és a hatalom akarása gondolatával - Nietzsche mégis filozófiai tanításnak, filozófiai alapkoncepciónak tekinti, mi több, egy lehetséges "új felvilágosodás" nyitányának tartja. Nietzsche gondolkodása tehát úgy tekinti magát a filozófiai (és nem a misztikus vagy prófétai) tradíció részének, hogy mindeközben főműve szakít a filozófia két és fél ezer éves hagyományával: értekező műfajával éppúgy, mint diszkurzív nyelvével.
     Nem a talányok feloldásának szándékával adunk közre most kettőt Nietzsche az Így szólott Zarathustra keletkezésének idejéből származó jegyzetfüzeteiből, hanem abban a reményben, hogy az említett paradoxon jellege és háttere árnyaltabban rajzolódik ki azok előtt, akik a nietzschei gondolkodáshoz filozófiaként próbálnak közeledni. E jegyzet- és fragmentumanyag, amely 1881 nyara és 1884 vége közt íródott, éles megvilágításba helyezi a tavaly új fordításban és kommentált kiadásban megjelent főmű filozófiai indíttatását és gondolati előmunkálatait. A sok esetben fragmentális, hiányos központozású jegyzetek közreadása lehetőség szerint híven követi a kritikai kiadásban (Kritische Studienausgabe) alkalmazott textológiai elveket, ez alól csak a mondaton belüli központozás pótlása jelent kivételt, a jobb követhetőség kedvéért. A szögletes zárójelekben szövegrekonstrukciós, valamint szerkesztői megjegyzések olvashatók. A kurzív kiemelések az eredeti kéziratban szereplő egyszeres aláhúzásokat, a félkövér kiemelések a két- vagy többszörös aláhúzásokat jelzik.