Jennifer Hosein


Szeretlek


Szeretlek, mondta a férfi, te vagy a szívem.
Kivágom a nyelvedet, hogy ne beszélj így többet.
Levágom a lábadat és mindenhová ölben viszlek, amikor csak akarom. Levágom a kezedet, hogy ne érinthesd más férfi arcát, ahogy az enyémet érinted.
Kivágod a puncimat is?, kérdezte a nő.
Kivágom és elzárom. Csak akkor veszem elő, ha kell, és berakom a két lábad közé. És lehet, ha elfog a méreg, átviszem egy másik szobába, a farkamra húzom, és kiengedem a dühöm.
Levágom a melleidet, hogy egy férfi se csodálhassa. Aztán hordhatsz, amit akarsz.
Mit hagysz meg nekem?, kérdezte a nő.
A jobb kezemet, hogy foghasd, ha egyedül vagy.
És a szívemet.




Férj

   
   1
   Férjem árnyéka vetül szerte a szobában, bár itthon sincs. Áttetsző combjai a melleimhez és a számhoz érnek, remegek a félelemtől és a vágytól. A helyükre teszem a dolgokat: tubusok és ecsetek és könyvek és ceruzák. A játékokat az asztal sarkára. Várok. Letörlöm az olyan dolgok nyomát, amelyek idegesíthetik. Eldugom a laposüveget, amit múlt szombaton vettem. Bár értelmetlen a dugdosás, úgyis mindig mindent megtalál. Szerintem a hátán is van szeme. Vagy orrlyukai vannak az ujja hegyén.
   
   2
   A férjem szeme szürke a bánattól. Egy lemezt hallgat. Újra és újra. Feje az ölemben nedves nyomot hagy. Ha sír, vele maradok. A bánat köt össze januáron és februáron át. Mikor alszom, a nyaka hajlatába szuszogok. De csak akkor jó együtt, ha majdnem minden hiányzik: emlékek, ennivaló, beszéd, barátok, volt szeretők, idegenek az utcasarkon; ezek olyan dolgok, amelyek a falhoz löknek és felbuktatnak, itt, ezekben a kis szobákban, ahol lakunk. Ökle koponyám falánál, míg én körmeimmel a mellkasát karmolom.
   
   3
   Elment öt napra, és mire hazaért, leborotválta a szakállát. Az ajkán lévő hernyóval ugratom. Félreérti. Azt hiszi, százlábúra gondolok. Most olyan, mintha csak egy férfi képmása lenne, akit egyszer egy fotón láttam. Mérges lesz, ha túl sokat ugratom. Soha nem szerettem a bajszos férfiakat.
   
   
   

Huronia, 1500 körül

   
   Melleim a hűvös szarvasbőrhöz érnek. Szerelmemet várom. Értem jön a hóban. A szél üvölt, és a ház másik felében egy férfi és egy nő üvöltenek egymással, barna és nedves testük villog. A gyerekek alszanak. Kint tombol a vihar. Aggódom a szerelmemért. Egy férfi árnyéka feszül a mennyezetre. Azt hiszem, a szerelmem, érte nyúlok, de érzem, ahogy combjai a szélnek feszülnek, lehajol a fehér, nehéz ég alatt. A szerelmemet várom. Lassan elmúlik az éj. Tekintetét köd és jég szövi be. Az éjszakát szarvasbőrbe takarom. Felkúszik a jég a fákon és ellepi a hajnalt. Érzem szerelmem kék bőrének ízét, mellemmel megérintem kék ajkait, szívem összeszorul és megnyugszik, leheletemben felolvadnak fagyott könnyei. Kiterítem a kemény földön és vele fekszem, kék-barna hűvös szerelem. A szerelmemet várom.