MARTIN AMIS

Pálya-futások

     Amikor Alistair befejezte új forgatókönyvét, a Támadás a 13-as Kvazárrólt, elküldte a kéziratot az LM-nek és várt. Az elmúlt évek során több mint egy tucat forgatókönyvét utasította már vissza a Little Magazine. Az az öt viszont, amit utoljára adott fel, nem a szokásos elutasító cédula kíséretében érkezett vissza, hanem kézzel írt levélkével magától a forgatókönyvrovat vezetőjétől, Hugh Sixsmithtől. Ez állt benne:

     Őszintén, engem eléggé megragadott két vagy három is az írásai közül, a Forródrót pedig egészen komolyan megkísértett, ezt szinte teljesen kidolgozottnak találtam. Nagyon kérem, továbbra is küldje el nekem a dolgait.

     Hugh Sixsmith maga is forgatókönyvíró volt, és széles körű, bár meglehetősen kétes ismertségnek örvendett. Buzdító levélkéje buzdítóan hatott. Alistair bátorságra kapott tőle.
     Vakmerő elszántsággal készítette elő a Támadás a 13-as Kvazárrólt arra, hogy postára adja. Naivul epekedő ujjlenyomatokkal hitelesítette a gépelt lapokat. Nem a Forgatókönyvrovat Vezetőjének címezte a borítékot. Nem. Mr. Hugh Sixsmithnek címezte. És ezúttal nem mellékelte az életrajzát, amire most némi kényelmetlen érzéssel tudott csak gondolni. Ez az életrajz könyörtelen staccatókban számolt be azokról a forgatókönyvekről, amelyeket különböző egyoldalas nyomtatványokban és mulatságosan obskúrus füzetekben publikált volt; még az egyetemi lapokban megjelent forgatókönyveit is felsorolta. A legszégyenletesebb rész a végén következett, ahol ez állt: "Felajánlott jogok: ki zárólag az Első brit tévésorozat számára."
     Alistair hosszú időt töltött a Sixsmithnek szóló kísérőlevélke megírásával - majdnem annyit, amennyit a Támadás a 13-as Kvazárról megírására fordított. Minél többet dolgozott rajta, a levélke annál rövidebb lett. A végső változattal meg volt elégedve. A hajnali derengésben megragadta a borítékot, majd nyelvét végigfuttatta a sötéten fénylő ragasztószegélyen.
     Még azon a pénteken, munkába menet, hirtelen minden reményét elvesztve adta be a csomagot a kis postahivatalba a Calchalk Streeten, a Euston Road egyik mellékutcájában. Szándékosan - nagyon is szándékosan - nem mellékelt egy árva megcímzett és felbélyegzett borítékot sem. A kísérőlevél teljes terjedelmében így hangzott: "Használható? Ha nem - szk."
     Az "szk." természetesen a szemétkosarat jelentette, vagyis azt a tartályt, amely rémisztő méreteket öltve tornyosult minden gyakorló forgatókönyvíró életének látóhatárán. Alistair homlokára szorított tenyérrel kioldalgott a postáról - lassan maga mögött hagyva a születésnapi képeslapokat, feszült nyugdíjasokat, borítékokat és díszszalagokat.

     Mmikor Luke befejezte új versét - amelynek egyszerűen a "Szonett" címet adta -, lefénymásolta a kiprintelt verset és elfaxolta az ügynökének. Kilencven perccel később visszatért a földszinti tornateremből, elkészítette speciális gyümölcslevét, miközben az üzenetrögzítőről sok egyéb mellett lehallgatta Mike üzenetét, aki kérte, hogy hívja vissza. Felvágott még egy lime-citromot és egyúttal megnyomta a Talent International memória-hívógombját.
     - Á, Luke - mondta Mike -, menni fog a dolog. Már válaszolt is.
     - Hogy a fenébe? Náluk hajnali négy van.
     - De nála este nyolc. Most épp Ausztráliában van, Peter Barryvel készítenek elő egy verset.
     Luke ha llani sem akart Peter Barryről. Előrehajolt és egy mozdulattal lerántotta a felsőjét. Falak és ablakok tisztes távolságot tartottak - a szobát napköd és folyófény varrta egybe széles öltésekkel. Luke beleivott a lime-juice-ba: a semmi máshoz nem hasonlító íz fanyarságától mindkét könyökét felhúzva fancsali grimasszal maga elé bólintott. Megkérdezte:
     - És mi volt a véleménye?
     - Joe-nak? Dobott egy hátast. Idézem: "Mondd meg Luke-nak, hogy el vagyok szállva az új versétől. Tuti, hogy a >>Szonett<< nagyon be fog jönni."
     Luke-nak a szeme se rebbent. Egyáltalán nem volt öreg, de elég régóta dolgozott ahhoz a versszakmában, hogy hűvösen fogadja ezeket a dolgokat. Megfordult. Suki, aki vásárolni volt, épp most próbálkozott bejutni az ajtón, nem minden nehézség nélkül. Tényleg kegyetlenül meg volt pakolva.
     - Még nem mondtál számokat - mondta Luke. - Mármint valami előzetes becslést.
     - Megértjük mi egymást - mondta Mike. - Joe tud a Monad érdeklődéséről. És Timről a TCT-nél.
     - Helyes - mondta Luke. Suki kecsesen vándorolt felé, a vásárolt cuccokat elhajigálva, ahogy közeledett - papírcsomagok és dobozok, fényes reklámszatyrok hullottak róla.
     - Azt akarják majd, hogy menj el hozzájuk legalább kétszer - mondta Mike. - Első lépésként, hogy megvitassátok... Nem tudnak napirendre térni afölött, hogy nem ott élsz.
     Luke biztos volt benne, hogy Suki sokkal többet költött, mint amennyi szándékában állt; a megadó sóhajából tudta, ahogy a lány nekiállt lenyalogatni izzadt lapockáit.
     - Ugyan, Mike. Tudják, hogy utálom azt az egész szar Loszit.

     A következő hétfőn, szintén munkába menet, Alistair magába roskadva ült a buszon, becsvágytól és árvaságtól bénultan. Egy fantazmagóri a különösen makacsnak bizonyult: belép az irodájába, ahol az asztalán lévő telefon jószerivel majd' leugrik a konzolról - Hugh Sixsmith, a Little Magazine-tól, hangja sürgető, de ünnepélyes, azzal a hírrel, hogy már a legközelebbi számba sürgősen beteszi Alistair forgatókönyvét. (Hogy őszinték legyünk, Alistairnek már az előző pénteken is erről képzelgett, amikor a Támadás a 13-as Kvazárrólt feltehetően még mindig a kis postahivatal padlóján rugdosták ide-oda.) Hazel, a barátnője, lejött Leedsből a hétvégére. Mindketten olyan kicsik voltak, hogy igen kényelmesen elfértek az egyszemélyes ágyban - még terpeszkedni, nyújtózkodni is tudtak, önkorlátozás nélkül. Szombat este elmentek egy forgatókönyves felolvasásra egy könyvesboltba, a camdeni High Streeten. Alistair remélte: hatást gyakorol Hazelre azzal, hogy egyre könnyedebben mozog ebben a miliőben (sikerült is óvatos kacsintásokat váltania néhány csoszogó, félig ismerős figurával - forgatókönyvíró kollégákkal, olyanokkal, akik még csak keresgélik magukat és olyanokkal, akik már tudnak valamit). De mostanában Hazel eléggé a hatása alatt látszott lenni, bármit tett is. Alistair ott feküdt a következő reggelen (a lány volt a soros a teakészítésben) és azon tűnődött, mit is jelenthet valaki hatása alatt lenni. Hazel igen nagy hatást gyakorolt rá hét évvel ezelőtt az ágyban: mégpedig azzal, hogy nem mászott ki belőle, mikor ő belemászott. Ezen a hétfőn sokszor csörgött a telefon az irodában, de a telefonálók egyikének sem volt semmi mondanivalója a Támadás a 13-as Kvazárróllal kapcsolatban. Alistair hirdetési helyeket adott el egy mezőgazdasági szakprospektus számára, ezért volt, hogy a vonal túlvégén mindenki karbolsavadalékokról és hulladékfeldolgozásról akart beszélgetni.
     Aztán négy hónapig semmi hír. Ez akár jó jel is lehetett volna. Azt jelentette vagy jelenthette, hogy az ember forgatókönyve épp komoly, sőt alapos megfontolásban részesül. Jobb, mintha postafordultával visszazsuppolják a lábtörlőre. Másfelől lehet, hogy Hugh Sixs mith - betartva Alistair kísérőlevélkéjének betűjét és szellemét - szemétkosarába dobta a Támadás a 13-as Kvazárrólt pár perccel azután, hogy megérkezett: vagyis négy hónappal ezelőtt. Újraolvasva a forgatókönyv egyre fakuló indigómásolatát, Alistair most már átkozta saját bűnös (és nagyfokú) hanyagságát. Nem azt kellett volna írnia, hogy: "Használható? Ha nem - szk." Azt kellett volna, hogy: "Használható? Ha nem - megc. felb. bor."! Minden reggel, amikor lement a három lépcsőfordulón, ott volt a posta, keverésre és osztásra várva. És minden negyedik pénteken vagy akörül, ő még mindig feltépte LM-jét, hátha Sixsmith beletette a forgatókönyvet anélkül, hogy értesítette volna. Mintegy meglepetésként.
     "Kedves Mr. Sixsmith - gondolta Alistair a Leeds felé tartó vonaton -, azon gondolkozom, hogy elhelyezem valahol máshol a forgatókönyvet, amit magának elküldtem. Bízom benne, hogy... Arra gondoltam, hogy így lenne fair..." Alistair behúzta a lábát, hogy utat engedjen egy másik utasnak. "Drága Mr. Sixsmith: Egy érdeklődésnek eleget téve a... Egy nagyon szívélyes érdeklődésnek eleget téve éppen kötetet állítok össze forgatókönyveimből a ..." Alistair hátrabillentette a fejét és a maszatos ablakra meredt. "... a Mudlark Books számára. Úgy tűnik, hogy az Ostler Press szintén érdeklődik. Ez némi papírmunkát jelent számomra, ami, bármily nyűg is... A nyilvántartás végett... A dolgot jelentősen megkönnyítené... De természetesen, ha ön ..."

     Luke egy Bauhaus kanapén ült a Club Worldben a Heathrow-n, Eviant ivott, és az ingyenes faxszolgáltatást kihasználva tisztázta a Mike-kal végzett kezdeti papírmunkát a versen.
     A Club Worldben mindenki elfogódottnak és hálásnak látszott, hogy ott lehet, csak Luke nem, ő igen elégedetlennek látszott. Első osztályon repül L. A.-be, ahol majd egyenruhás sofőr fogadja, és elszállítja őt limuzinnal vagy minibusszal az Avenue of Starson lévő Pinnacle Trumontba. Az e lső osztály nem nagy dolog. A költészetben az első osztály olyasvalami, amin nem kell gondolkodni. Nem téma. Jár. Az első osztály rutinszerű.
     Luke feszült volt: nyomás alatt állt. Sok - talán túl sok - múlt most a "Szo-nett"-en. Ha a "Szonett" nem jön be, hamarosan se a lakását, se a barátnőjét nem engedheti meg magának. Sukit elég hamar kiheverné. De soha nem heverné ki, hogy nem engedheti meg magának a lányt vagy a lakást. Ha az igazságra vagy kíváncsi, a "Szonett"-re kötött szerződése nem volt valami nagyszerű. Luke dühös volt Mike-ra, kivéve az új promóciós bevételekre vonatkozó záradékot (a vershez kapcsolódó kiegészítőkből - mondjuk játékszerekből vagy pólókból - származó bevételek) és a megemelt jogdíjat, amit a harmadközlésekre és folytatásokra kikötött számára. Aztán ott volt Joe.
     Joe telefonál, és valami ilyesmit mond:
     - Luke, mi tényleg azt gondoljuk, hogy a "Szonett" be fog jönni. Jeff szintén így gondolja. Jeff épp most jött meg. Jeff? Luke-kal beszélek. Akarsz neki mondani valamit? Luke. Luke, Jeff már jön is. Akar mondani valamit a "Szonett"-ről.
     - Luke? - mondta Jeff. - Itt Jeff. Luke, te nagyon tehetséges író vagy. Nagyszerű a "Szonett"-en dolgozni veled. Visszaadom Joe-t.
     - Ez volt Jeff - mondta Joe -, megőrül a "Szonett"-ért.
     - Akkor miről fogunk beszélgetni? - kérdezte Luke. - Csak úgy nagyjából.
     - A "Szonett"-tel kapcsolatban? Nos, az egyetlen dolog, amivel a "Szonett"-et illetően bajunk van, Luke, amennyire én látom, mindenesetre, és tudom, hogy Jeff ebben egyetért velem, igaz, Jeff?, és amúgy Jim is, Luke - mondta Joe -, az a versforma.
     Luke habozott.
     - Úgy érted, hogy az a forma, amiben a "Szonett"-et írtam?
     - Igen, Luke. Pontosan. A szonettforma.
 &    Luke megvárta az utolsó felszólítást, aztán mogorván tűrte, hogy udvariasan a gép orrába kísérjék.

     Kedves Mr. Sixsmith! - írta Alistair. - A minap átböngésztem papírjaimat, és halványan felrémlett bennem, hogy elküldtem önnek egy kisebb próbálkozásomat, aminek Támadás a 13-as Kvazárról volt a címe - biztosra veszem, hogy több mint hét hónappal ezelőtt. Ugye nem tévedek, ha feltételezem, hogy nem találta használhatónak? Megkockáztatom, hogy zavarom önt még egy (sőt kettő!) másikkal, amit azóta fejeztem be. Remélem, jól van. Nagyon köszönöm múltbéli bátorítását.
     Kell-e mondanom, mennyire csodálom az ön munkásságát? Mértékletességét és mélységét. Ha szabad kérdeznem, mikorra várhatjuk a következő "karcsú kötetet"?

     Szomorúan adta fel ezt a levelet egy esős vasárnap délután Leedsben. Remélte, hogy a postai bélyegző esetleg tanúsítja mobilitását és karakánságát.
     Mégis, de tényleg, most sokkal kiegyensúlyozottabbnak érezte magát. Véget ért az a nagyjából öthetes időszak, amelynek során, amint Alistair rájött, orvosi értelemben is elmebajossá vált. Ez a Sixsmithnek írt levél csupán egyike volt a többtucatnyinak, amit papírra vetett. Ezenkívül arra is rákapott, hogy a Little Magazine holborni irodáit felügyelje: órákig kucorgott a szemközti kávézókban és szendvicsbárokban azzal a homályos szándékkal, hogy ráront Sixsmithre, ha véletlenül meglátná. De egyszer sem látta meg. Alistair már azon kezdett tűnődni, hogy létezik-e valójában Sixsmith. Nem csupán színész-e, szellem, ravasz és rosszindulatú fikció? Alistair különböző fülkékből hívogatta az LM-et. Különböző emberek vették fel a telefont, senki nem tudott senkiről, és mindössze három vagy négy alkalommal kapcsolták sikeresen Alistairt Sixsmith mellékére, egy hallhatólag permanens köhögőroham forrásához. Ilyenkor mindig letette. Nem tudott aludni, il letve azt gondolta, hogy nem tud, mert Hazel azt mondta, hogy egész álló éjjel nyöszörög, és a fogát csikorgatja.
     Majdnem két hónapig várt. Akkor beküldött még három forgatókönyvet. Az egyik egy Gép által sújtott emberről szólt, aki visszatér korai nyugdíjaztatásából, amikor a feleségét egy sorozatgyilkos lemészárolja. A másikban egy hoszteszügynökség három Gorgója kémkedett korunk New Yorkjában. A harmadik egy heavy metal musical volt, Skye szigetén játszódott. Mellékelt egy megcímzett és felbélyegzett borítékot, akkorát, mint egy kisebb hátizsák.
     A tél szokatlanul enyhe volt.

     - Hozhatok valami innivalót? Cappuccinót? Ásványvizet? Egy pohár sau-vignon?
     - Egy dupla koffeinmentes kávét - mondta Luke. - Köszönöm.
     - Nagyon szívesen.
     - Hé - mondta Luke, amikor már mindenki rendelt -: nem szívesen. Nagyon szívesen.
     A többiek elnézően mosolyogtak. Az ilyen megjegyzések voltak az árnyoldalai annak az amúgy pompás ténynek, hogy Luke, megjelenése és kiejtése ellenére, angol volt. Ott ültek mindannyian a Bubo's teraszán: Joe, Jeff, Jim.
     Ismét Luke szólalt meg:
     - Hogy ment az "Ekloga egy Ötrácsos Kapunál"?
     - Itthon? - Joe ránézett Jimre, Jeffre. - Mondjuk... tizenöt?
     Luke:
     - És odaát?
     - Nem vittük ki.
     - És mi van a "Fekete varjú az esőben"-nel? - kérdezte Luke.
     Joe megrázta a fejét.
     - Még annyit sem hozott, mint a "Bárány a ködben".
     - Az egész remake-ekből áll. Kosztümös szar.
     - És a "Mocsári tölgy"?
     - A "Mocsári tölgy"? Talán huszonöt?
     Luke savanyúan megjegyezte:
     - Szépeket hallok "A régi arborétum"-ról.
     Beszélgettek még más sikerekről és bukásokról, halogatva, ameddig csak lehetett, hogy bármi említés essen a TCT által forgalmazott "Övé a tegnap esti nagy utálat"-ról, amit megcsinálni gyakorlatilag semmibe nem került, és máris százhúszmilliót hozott az első három héten.
     - Mi történt? - kérdezte végül Luke. - Jézusom, mekkora volt a reklámbüdzsé?
     - Az "Övé"-é? - kérdezte Joe. - Semekkora. Két-három milla.
     Mindannyian a fejüket rázták. Jim filozofikusan annyit mondott:
     - Ilyen a költészet.
     - Ugye most nem készül semmilyen másik szonett? - kérdezte Luke.
     - A Binarynél most csinálják egy szonett utómunkálatait - mondta Jeff. - "Írtam a ... kastélyban". Még kosztümösebb szar.
     Megérkeztek a levesek és saláták. Luke arra gondolt, hogy valószínűleg hiba lenne a szonetteket nyomatni tovább. Kis idő múlva megszólalt:
     - A "Sophonisba Anguisciolának" hogy ment?
     - A "Sophonisba Anguisciolának"? - kérdezte Joe. - Ne is beszélj nekem a "Sophonisba Anguisciolának"-ról.

     Késő éjszaka volt, és Alistair a szobájában dolgozott egy magas IQ-val rendelkező hajléktalan fekete férfiról szóló forgatókönyvön, akit egy dél-molukui terrorista boszorkány fehér tőzsdeügynöknővé varázsol. Egy nyögéssel hirtelen félretolta az egészet, felkapott egy tiszta papírlapot és a következőket írta:

     Kedves Mr. Sixsmith!
     Most már jóval több, mint egy éve annak, hogy elkü ldtem önnek a Támadás a 13-as Kvazárrólt. És ez még nem minden - ön öt hónapot hagyott eltelni anélkül, hogy válaszolt volna további három frissebb küldeményemre.
     Illendőnek tartottam volna haladéktalan válaszát, lévén, hogy ön forgatókönyvíró társam, bár meg kell mondanom, sosem foglalkoztattak igazán a darabjai, mivel lerí róluk a túldíszítettség és felületesség. (Olvastam Matthew Sura egy-két hete megjelent kritikáját és azt gondoltam: na, most alaposan helyre tették magát.) Kérem, juttassa vissza legutóbbi forgatókönyveimet, azaz a Tizedelő, a Medúza beveszi Manhattant és A Stratocasterek völgye címűeket. Azonnal.

      Aláírta, és leragasztotta. Kisétált, és postára adta. Amikor visszaért, gőgösen lehányta magáról átázott ruháit. Az egyszemélyes ágy olyan hatalmasnak tűnt, mint egy orgiára is alkalmas baldachinos ágy. Szorosan összekucorodott és jobban aludt, mint bármikor az elmúlt egy évben.
     Úgyhogy egy meglehetősen dacos Alistair cammogott le másnap reggel a lépcsőn és rá pillantott az ajtó felé haladtában a kiterített postára a polcon. Úgy ismert rá a borítékra, mint a szerelmesek. Egészen meggörnyedve bontotta ki.

     Nagyon kérem, bocsásson meg, hogy ilyen késedelmesen válaszolok. Rettenetesen sajnálom. De engedje meg, hogy egyenesen rátérjek munkájáról alkotott véleményemre. Nem fogom untatni az összes személyes és szakmai kité-rőimmel.

     Untatni? Engem? - gondolta Alistair, és máris a szívén volt a keze.

     Legjobb, ha rögtön leszögezem, hogy forgatókönyvei szokatlanul ígéretesek. Sőt: már be is váltották az ígéretet. Érzés és csiszoltság egyaránt jellemző rájuk.
     Egyelőre beérem a Támadás a 13-as Kvazárróllal. (Engedje meg, hogy egy kicsit még tűnődjem a Tizedelőn.) Lenne egy-két szövegjavítási javaslatom. Szóljon ide bátran, és megbeszéljük, mikor találkozhatnánk.
     Köszönet kedves észrevételeiért, amelyeket munkásságomra pazarolt. Egyre inkább úgy találom, hogy az ilyenfajta kommunikáció - ez a nyíltság, ez a kölcsönösség - tovagördít holtpontjaimon. Szavai segítettek fenntartani védelmi rendszeremet Matthew Sura gonosz és hányaveti támadása után, amelynek utóhatásától, attól tartok, még mindig meglehetősen szédelgek. Odaadó híve.

     - Vedd dalosra a figurát - mondta Jim.
     - Vagy mit szólnál a balladához? - kérdezte Jeff.
     Jackkel lehetett beszélni.
     - A balladák nagyszerűek - engedte meg.
     Luke-nak a második nap vége felé úgy tűnt, megnyeri a szonettcsatát. Joe hallgatagságának sajátos aurájában bízott: zsibbadt volt, de nem mogorva.
     - Nézzünk szembe azzal - mondta Jeff -, hogy a szonettek alapvetően kanonizáltak. És szigorúan történelmiek. Egy formalizált tudatnak adnak választ. Ma már olyan tudatról beszélünk, ami keresi a formát.
     - Ráadásul - mondta Jeff - a dal mindig is az érzés akadálytalan kifejezésének természetes médiuma volt.
     - Ja - mondta Jeff. - A szonettel beragadsz ebbe a tézis-antitézis-szintézis zsákutcába.
     - Szerintem azt kellene eldönteni, mit is csinálunk - mondta Joan. - Visszatükrözzük a világot vagy megvilágítjuk?
     Ekkor szólt közbe Joe.
     - Egy pillanat - mondta -, nekem úgy tűnik, mindannyian elfelejtettük, hogy az "Övé" is szonett volt az átírások előtt. És be voltunk talán tépve, mikor azt mondtuk, még a nyáron, ráhajtunk a szonettre?
     Joe kérdésére amúgy igen volt a válasz, de Luke már job bra-balra tekingetett a szobában, igaz, csak diszkréten. A kínai kaja, amit a titkárnővel hozattak, úgy feküdt a kávézóasztalon, mint egy kísérletező kedvű gyerek gyurma-, festék- és modellezőgipsz-készlete. Négy óra volt, és Luke hamar el akart szabadulni. Hogy ússzon és napozzon. Hogy különösen szikáran és bronzbarnán jelenhessen meg a találkán Henna Mickiewicz színésznővel. Produkált egy műásítást.
     - Luke-nak már későre jár - mondta Joe. - Holnap még beszélünk, de azt hiszem, biztos vagyok benne, hogy újra a szonett mellett vagyok.

     - Bocsánat - mondta Alistair -, megint én vagyok. Bocsánat.
     - Á, igen - mondta a női hang. - Egy perccel ezelőtt még itt volt... nem, megvan. Ott van. Egy pillanat.
     Alistair elrántotta a telefonkagylót a fülétől, és rábámult. Még akkor is bámult, amikor visszatette a füléhez. Mintha valamilyen rohama lenne, a telefon egyre csak vijjogott és cuppogott, mint egy taxis adóvevője. Aztán a roham elmúlt vagy legalábbis elcsitult egy időre, és egy hang fojtottan, de büszkén azt mondta: "Hugh Sixsmith".
     Eltartott egy darabig, amíg Alistair el tudta magyarázni, hogy ki is ő voltaképp. Sixsmith, bár meglepettnek hangzott, alapjában véve kifejezett kíváncsiságot tanúsított. Elég olajozottan jutottak el odáig, hogy megbeszéljenek egy találkozót (következő hétfő, munka után), csak ezután sikerült Alistairnek kiböknie:
     - Mr. Sixsmith, van itt még valami. Nagyon kellemetlen, de tegnap éjszaka egy kicsit elborultam, amiért olyan régóta nem ad hírt magáról, és attól tartok, küldtem egy teljesen őrült levelet, amit... - Várt. - Tudja, hogy van. Ezekbe a forgatókönyvekbe az ember beleadja szívét-lelkét, és aztán az idő csak múlik és...
     - Kedves barátom, ne is folytassa. Figyelmen kívül fogom hagyni. Kidobom. Egy-két sor után egyszerűen elfo rdítom a fejem, még mielőtt megsértődnék - mondta Sixsmith és köhögni kezdett.
     Hazel nem jött le Londonba a hétvégére. Alistair nem ment fel Leedsbe a hétvégére. Azzal töltötte az időt, hogy arról a helyről gondolkozott az Earls Court Square-en, ahol a forgatókönyvírók felolvasnak forgatókönyveikből, tüzes spanyol vörösbort isznak, miközben kócos lányok bámulják őket, mind posztókabátot hord, egyik sincs kisminkelve, és vagy szakadatlanul pislognak, vagy egyáltalán nem pislognak.
     Luke leparkolta Chevrolet Celebrityjét a stúdió parkolóházának ötödik emeletén, és leliftezett két melegítős junior executive-val, akik épp azt vitatták, hogy az "Övé a tegnap esti nagy utálat" hogy döntötte meg az eddigi rekordbevételt. Feltette sötét szemüvegét, és áthaladt a másik parkolón, azon, ami a senior executive-oknak volt fenntartva. Mindegyik parkolóhelyen ki volt írva egy név. Az, hogy ott látta Joe nevét is, kicsit homályosan a Range Rover üvegén keresztül, megnövelte önbizalmát. A költőknek persze ritkán futotta ilyesmire. Vagy bármi luxusra egyáltalán. Örült, hogy Henna Mickiewicz, úgy tűnt, ezt nem vette még észre.
     Joe irodája: Jim, Jack, Joan, de Jeff nem. Volt két új fickó. Luke-ot bemutatták a két új fickónak. Ron azt mondta, hogy ő Don nevében beszél, amikor azt mondja Luke-nak, hogy nagy csodálója a dolgainak. Luke a kávéfőző fölött odahajolt Joe-hoz, hogy Jeff után érdeklődjön. Joe azt mondta: "Jeff kiszállt", mire Luke csak bólintott.
     Letelepedtek alacsony karosszékeikbe.
     Luke azt mondta:
     - Hogy megy a "Walesi ember egy turistához"?
     - Jól, de nem igazán - mondta Don.
     - Nem fog annyit hozni, mint a "Rés a sövényen" - mondta Ron.
     - Miért, mennyit hozott a "Sövény"? - kérdezte Jim.
     Arról beszélgettek, mennyit hozott a "Sövény". Aztán Joe azt mondta:
     - Oké. Térjünk át a szonettre. Most. Donnak az első négysorossal van problémája, Ronnak a másodikkal, Jacknek és Jimnek a harmadikkal, és azt hiszem, mindannyiunknak baja van a befejező kétsorossal.

     Alistair a percnyi pontosság mámorában jelent meg az LM irodáinál. Már órák óta a környéken volt és körülbelül tizenöt fontot költött teára meg kávéra. Nem volt sok köszönet a különböző snackbárokban múlatott időben, mindenhol túl sokáig maradt, ráadásul mindenhol az volt az érzése, hogy kedvezőtlenül emlékeznek rá előző LM-es virrasztásaiból. Két kézzel fogta az aktuális műanyag poharat, és nézte, ahogy a fény elömlik az irodaablakokon.
     Amint a Big Ben kettőt ütött, Alistair már ment is felfelé a lépcsőn. Vett egy nagy levegőt, olyan nagyot, hogy majdnem hanyatt esett tőle - és bekopogott. Egy idős hivatalsegéd szótlanul bevezette egy keskeny, csupa szemétdomb irodába, ahol hét ember szorongott. Először azt hitte, mind forgatókönyvíró, és bepréselte magát az ajtó mögé, a sor végére. De nem tűntek forgatókönyvíróknak. Nem sok szó hangzott el az elkövetkező négy órában, és a Sixsmithhez folyamodni vágyók kilétére csak részlegesen és fokozatosan derült fény. Egy vagy kettő, például az ügyvédje és második feleségének pszichiátere már kilencven perc után távozott. Mások, mint az áfaügyi szakember és a próbaidős tiszt majdnem olyan sokáig bírták, mint Alistair. De hat negyvenre egyedül maradt.
     Sixsmith íróasztalán elképesztő kazlakban állt a papír. Közelebb ment és sietősen kutatni kezdett a fel nem bontott borítékok között. Arra gondolt, hogy talán sikerül lokalizálnia saját levelét és kivonnia a forgalomból. De a rengeteg boríték mind barnának, központilag hitelezettnek és ajánlottnak bizonyult. Amikor megfordult, hogy elmenjen, meglátott egy jelentős méretű csomagot magának címezve Si xsmith reszketeg betűivel. Úgy tűnt, semmi sem szól amellett, hogy ne vigye el. Az öreg hivatalsegédet Alistair hamarosan viszontlátta - hálózsákban összegömbölyödve aludt egy íróasztal alatt, a külső szobában.

     Az utcán lázas sietséggel feltépte csomagját. Két forgatókönyve volt benne, A Stratocasterek völgye és, furcsa módon, a Tizedelő. Ezenkívül egy cédula:
     Közbejött valami, ahogy mondani szokták. Magánéleti bonyodalmak. Még a héten telefonálok, aztán - mi legyen? Ebéd?

     Szintén mellékelve volt Alistair sajnálatos levele - felbontatlanul. Továbbment. A forgalom (járdán és úttesten) egyszer csak meglódult mellette, és belé is visszatért az élet. Érezte, hogy szeme rányílik egy nyilvánvaló és mindent megmagyarázó igazságra: Hugh Sixsmith forgatókönyvíró. Most értette meg.

     Egy eredménytelen nap után, ami azzal telt, hogy megvitatták a "Szonett" első sorában a cezúrát, Luke és munkatársai elmentek egy koktélra Strabismushoz. Megkapták a nagy, kerek asztalt a zongora mellett.
     - A TCT-nél már készül az "Övé" folytatása - mondta Jane.
     - Igazság szerint előzménye - mondta Joan.
     - A címe? - kérdezte Joe.
     - Nincs eldöntve. A TCT-nél "Övé volt"-nak hívják.
     - A fiam - mondta Joe elgondolkodva, miután a pincér kihozta az italaikat - ma reggel seggfejnek nevezett. Először életében.
     - Ez hihetetlen - mondta Bo. - Az én fiam is seggfejnek nevezett ma reggel. Először életében.
     - És? - kérdezte Mo.
     - Még csak hatéves, az isten szerelmére - mondta Joe.
     - Az én fiam ötéves korában nevezett seggfejnek - mondta Phil.
     - Az én fiam még nem hívott seggfejnek - mondta Jim. - Kilencéves.
     Luke beleivott Bloody Maryjébe. Az ital színe és állaga felvetette a kérdést: megkockáztathat-e egy orrfújást anélkül, hogy újabb látogatást tenne a vécében? Már három napja nem hívta fel Sukit. A dolgok menthetetlenül elszabadulóban voltak Henna Mickiewiczcsel. Tulajdonképpen nem ígért neki szerepet a versben, legalábbis nem volt erről papír. Henna nagyszerű volt, csak épp az ember mellette nem tudott szabadulni a gondolattól, hogy a nő mindenképpen be fogja perelni.
     Mo épp azt mondta, hogy minden gyerek a saját ritmusa szerint fejlődik, és hogy később a renyhébb időszakok annak rendje és módja szerint kiegyenlítik a korai évek nyilvánvaló előrefutásait.
     - Azért ez akkor is aggasztó - mondta Jim.
     - A fiam hároméves - mondta Mo. - És állandóan seggfejnek nevez.
     Ez láthatólag mindenkire megtette a hatását.
     
     Minden fa csupa levél volt, a turistabuszok csak úgy dagadoztak, a gazdák pedig nem raktárépület-szigetelést, hanem megtermékenyítőszer-adalékokat akartak, amikor Sixsmith végül telefonált. A közbeeső időben Alistair meggyőzte magát a következőről: Sixsmith, mielőtt visszaadta volna a sajnálatos levelet, felgőzölte a borítékot, majd újra leragasztotta. Szintén ugyanebben az időszakban Alistair komoran eljegyezte Hazelt. De a hívás befutott.
     Nagyon is biztos volt benne, hogy a megfelelő étterembe jött. Leszámítva, hogy nem étterem volt, nem igazán. Nem lehetett asztalt foglalni, és nem tudtak semmiféle Mr. Sixsmithről. A hely tele volt dülledt szemű, káromkodó emberrel, akik hússzínű teát ittak megkésett reggelijükhöz.
     Viszont volt alkohol. A legkülönfélébb emberek itták. Remek, gondolta Alistair. Remek. Mi lehetn e jobb hely, de tényleg, két forgatókönyvíró számára, akik...
     - Alistair?
     Sixsmith bizalmasan behajolt hosszú testével a bokszba. Mikor letelepedett, úgy látszott, nagyon meg van elégedve a manőverrel. Sajátos tárgyilagossággal szemlélte Alistairt, de aztán volt valami kisfiús, valami tudatosan hanyag az arcán, ahogy a pincér felé fordult. Ahogy Sixsmith rendelt egy gin-tonikot és ahogy mulatságos terjengősséggel beszélt gyengeségéről a ráksaláta iránt, Alistair azon kapta magát, hogy kényszeredetten, de erőteljesen vonzódik ehhez az emberhez, ehhez a gyűrött forgatókönyvíróhoz, hogy rokonszenvesnek találja álmodozó pillantásával, meg-megbicsakló és némiképp iszapos hangjával, arcának hatalmas üregeivel és csontárnyékaival, a szakmai gond nyomait mutató minden hibás horpadással. Tudta, hogy Sixsmith hány éves. De talán az idő furcsán múlik a forgatókönyvírók számára, akiknek lángja oly fényesen ég...
     - És ami téged illet, mesterember társam az íródeáki céhben: Alistair. Te mit kérsz?
     És Sixsmith egyszer csak megnyílt. Vagy lehet, hogy a fiatalabb forgatókönyvíróban olyasvalakit látott, aki előtt minden hamis tartózkodás eldobható. Sixsmith elhidegült második felesége, aki, mint kiderült, maga is két alkoholista lánya, maga is alkoholista. Aktuális szeretője (ah, hogy jöttek-mentek ezek a szeretők!) alkoholista. Hogy tovább bonyolítsa az ügyet, Sixsmith, miközben a pincérre csörgette a poharát, kifejtette hogy a lánya, első házasságának terméke, alkoholista. Hogy hogyan lehet így élni? Előrehaladott kora ellenére, hála Istennek, szerelemre lelt egy nő karjai közt, aki olyan fiatal (és, semmi kétség, olyan alkoholista), hogy akár a lánya is lehetne. Megérkeztek ráksalátáik egy kancsó erős vörösbor kíséretében. Sixsmith rágyújtott, és feltartotta tenyerét Alistair felé egy köhögőroham erejéig, amire minden fej megfordult a teremben. Aztán egy pillanatig érthetően elég szétszórtan Alist airre bámult, mintha bizonytalanságban lenne szándékai, de még identitása felől is. De gyorsan helyrerázódott. Hamarosan már harcedzett, egyenlő felekként beszélgettek - Trumbóról, Chayefskyről, Esterhasról.
     Kettő harminc körül, amikor néhány sikertelen kísérlet után a pincérnek sikerült elvinnie Sixsmith érintetlen ráksalátáját, és párolt bordákat készült felszolgálni egy harmadik kancsó bor kíséretében, a két férfi már hangosan vitatkozott a korai Puzóról.
     
     Joe ásított, vállát vonogatta, és ernyedten azt mondta:
     - Tudjátok, mit? Én sose voltam annyira oda a petrarcai strófaszerkezetért.
     - Az "Írtam a ...kastélyban" rímképlete a-b-b-a a-b-b-a - mondta Jan.
     - Ahogy az "Övé" is abban volt írva - mondta Jen.
     Egészen a végső verzióig.
     - Van egy hírem - mondta Jon.
     Azt mondják az "Írtam a ...kastélyban" bukóban van.
     - Nem mondod komolyan - mondta Bo. - Ebben a hónapban mutatták be. Úgy hallottam, nagyszerű kritikákat kap.
     Joe kétkedőnek látszott.
     - Az "Övé", hogy úgy mondjam, nyugtalanná tette az üzletembereket a szonettekkel kapcsolatban. Azt gondolják, hogy egyszer már csöngetett a postás.
     - A-b-b-a a-b-b-a - mondta Bo fintorogva.
     - Vagy - mondta Joe -, vagy... vagy rímtelenbe váltunk.
     - Rímtelenbe? - mondta Phil.
     - Blank verse-be - mondta Joe.
     Hallgattak. Bill ránézett Gilre, aki ránézett Willre.
     - Luke, te mit gondolsz? - mondta Jim. - Te vagy a költő.
     Luke sohasem érezte magát a "Szonett" védang yalának. Még eredeti verzióját sem tekintette többnek, mint alkualapnak. Mostanában minden éjjel átírta a "Szonett"-et a Pinnacle Trumontban, mielőtt Henna megérkezett, és elkezdték kínozni a szobaszervizt.
     - Blank verse - mondta Luke. - Blank verse. Nem is tudom, Joe. El tudnám képzelni az a-b-a-b a-b-a-b-t vagy akár az a-b-a-b c-d-c-d-t. Egye fene, belemennék az a-a-b-b-be is, ha nem gondolnám, hogy ez padlóra küldi a befejező kétsorost. De hogy ne legyenek rímek... Soha nem gondoltam arra, hogy blank verse-ben nyomuljak.
     - Hát igen, ahhoz még kellene valami - mondta Joe.
     - Talán az, hogy öt lábból álljon - mondta Luke. - Talán a jambushoz kéne ragaszkodni. Hoppá, ötlet a bal féltekéről. Mit szólnátok, ha a szótagszámra építenénk?

     Öt negyvenötkor Hugh Sixsmith rendelt egy gin-tonikot és azt mondta:
     - Beszélgettünk. Együtt ettünk. Együtt ittunk. Együtt néztünk szembe az Igazsággal. A forgatókönyvírással. Most a munkádról szeretnék beszélgetni, Alistair. Igen, arról. Nagyon is szeretnék a Kvazárról beszélgetni.
     Alistair elpirult.
     - Ritkán esik meg, hogy... De az ember mindig ráismer. A figyelem lekötése... A maga teljességében átérzett élet... Köszönöm, Alistair. Köszönöm neked. És meg kell mondjam, nagyon emlékeztetett saját korai munkásságomra.
     Alistair bólintott.
     Miután meglehetősen hosszan ecsetelte saját érési folyamatát, Sixsmith így szólt:
     - Na már most. Bármikor nyugodtan szólj, hogy fogjam be. Én mindenképpen közölni fogom. De szeretnék tenni egy aprócska javaslatot a Kvazárra vonatkozóan.
     Alistair intett, hogy csak tessék.
     - Szóval - kezdte Sixsmith, de rögtön félbe is szakította magát és rendelt egy ráksalátát. A pincér lesújtottan nézett rá. - Szóval - mondta Sixsmith -, amikor Brad megszökik a csillagködi kísérleti laboratóriumból és útra kel Corddal és Tarával, hogy megbénítsa az irányított energiájú kaszát a Xerxész támadóhajón - hol van Chelsi?
     Alistair összeráncolta homlokát.
     - Hol van Chelsi? Még mindig a laborban a csillagködiekkel. Épp egy adag fóbikus viperamérget készülnek beleinjekciózni, ráadásul. Hogy fér ez össze a happy enddel? És Brad központi hősszerepével? Mire jó a Chelsinek tett szerelmi vallomása? Vagy hülyeségeket kérdezek?

     Victoria, a titkárnő bedugta a fejét a szobába, és azt mondta:
     - Jön. Már a lépcsőn tart.
     Luke hallgatta, ahogy a huszonhárom pár keresztbe vetett láb illedelmesen egymás mellé kerül majd újra kereszteződik. Közben felkészült egy tizenhat fogú mosolyra. Rápillantott Joe-ra, aki azt mondta:
     - Remek ember. Lejön, hogy köszönjön nekünk.
     És lejött: ő volt Jake Endo, a mesterien nyugatiasított, nagyszerűen kicsípett és talán harmincöt éves Jake Endo. A karcsú alakjára felpakolt luxuscikkek egyike sem volt olyan lélegzetelállító, mint kényes árnyalatokkal fényes haja.
     Jake Endo kezet rázott Luke-kal, és azt mondta:
     - Igazán örülök, hogy megismerhetlek. Nem olvastam az első szinopszist a versről, de ismerem a háttéranyagot.
     Luke biztosra vette, hogy Jake Endo megplasztikáztatta a hangját. Ugyanis könnyen boldogult a szavak azon részecskéivel, amelyek minden japánnak szükségszerűen nehézséget jelentenek.
     - Azzal is tisztában vagyok, hogy ez egy szerelmes vers - folytatta -, a barátnődnek ajánlva. Itt van veled L. A.-ben?
     - Nem. Lo ndonban van. Luke azon kapta magát, hogy Jake Endo szandálját bámulja, és azt latolgatja, mennyibe is kerülhetett.
     A csend fokozódott. Már rég elviselhetetlen volt, mire Jim megtörte:
     - Ja, és hogy ment a "Sorok, amiket egy tiszafába vájt padba véstek az Easthwaite-tó mellett, egy elhagyott partszakaszon, gyönyörű kilátással"?
     - A "Sorok"? - kérdezett vissza Jake Endo. - Elég jól.
     - Nekem az "Írtam a ...kastélyban" jár a fejemben - jegyezte meg Jim elhalóan.
     Megint kezdődött a csend. Amikor a tetőfokához közeledett, Joe-nak hirtelen eszébe jutott mindaz az energia, amivel állítólag rendelkezett. Felállt és így szólt:
     - Jake? Azt hiszem, közel járunk a végkimerüléshez. A mélyponton kaptál el minket, hogy úgy mondjam. Nem tudunk dűlőre jutni az első sorral kapcsolatban. Mit első sor? Azt nem látjuk, hogyan juthatnánk el az első versláb végéig.
     Jake Endót nem rendítette meg az ilyesmi.
     - Mindig eljönnek ezek a mélypontok. Biztos vagyok benne, hogy meglesz, hisz annyi tehetség gyűlt itt össze egy szobában. Ott fenn mi nagyon bizakodunk. Azt gondoljuk, hogy ez egy nagy nyári vers lesz.
     - Persze, mi is nagyon bizakodunk - mondta Joe. - Sok itt a hit. Nagyon sok. Végig a "Szonett" mögött állunk.
     - Szonett? - kérdezte Jake Endo.
     - Igen, szonett. A "Szonett".
     - A "Szonett"? - kérdezte Jake Endo.
     - Szonett. És az a címe, hogy "Szonett".
     A Nyugat hullámokban hullott le Jake Endo arcáról. Néhány másodperc múlva úgy nézett ki, mint egy barbár hadvezér a hadjárat kellős közepén, amint megáll, hogy vegyen egy mély lélegzetet, mielőtt továbbmenne a nőkhöz és a gyerekekhez.< br>     - Senki sem beszélt nekem - mondta, miközben a telefon felé indult - semmiféle szonettről.

     Zárni készültek. Az uzsonnaidő és a hivatali zárás csúcsforgalma már alábbhagyott. Kint az utcák beteges fénnyel hunyorogtak. A személyzet tagjai eső- és egyéb kabátokat öltöttek. A központi fény kialudt. Egy hűtőajtó becsapódott.
     - Nem a legszerencsésebb megoldás, igaz? - mondta Sixsmith.
     A beszéd képessége (minden képességek királya, ó!), miután már vagy egy órája házon kívül volt, most visszatért Alistairbe.
     - És mi lenne, ha... - mondta - ...mi lenne, ha Chelsi egyszerűen előbb elhagyná a kísérleti labort?
     - Nem valami drámai - mondta Sixsmith. Rendelt egy kancsó bort és párolt bordájának holléte felől érdeklődött.
     - Vagy mi lenne, ha egyszerűen megsérülne? Szökés közben. A lábán.
     - Feltéve, hogy el lehet kerülni a nyomorult klisét: akadályoztatott lány, veszélyesen késlekedő hős. Azonkívül létszámfölösleg a Xerxész támadóhajó elleni rajtaütéshez. Tényleg azt szeretnénk, hogy ne legyen útban.
     - Akkor öljük meg - mondta Alistair.
     - Remek. Szemfedelet a happy endre. Nem, nem.
     Egy pincér állt fölöttük, bánatosan szemlélve a számlát a kezében tartott tányérkán.
     - Rendben - mondta Sixsmith. - Chelsi megsebesül. Csúnyán. A karján. Na már most, mit csinál vele Brad?
     - Kiteszi egy kórháznál.
     - Hm. Meglehetősen öncélú ritmusváltás.
     A pincérhez egy másik pincér is csatlakozott, mindkettő egyformán sztoikus volt, arcukon az est árnyékcsíkjai. Sixsmith már belefogott az önmotozásba, nem kapkodott, de homlokán eg yre mélyültek a ráncok.
     - Akkor, mondjuk - mondta Alistair -, mondjuk, menjen arra valaki, aki el tudja vinni a kórházba.
     - Esetleg - mondta Sixsmith, félig már állva, egyik kezét idétlenül belső zsebébe mártogatva.
     - Vagy mi lenne - mondta Alistair -, vagy mi lenne, ha Brad csak útbaigazítaná a kórházhoz?

     Luke másnap újra Londonban volt és találkozott Mike-kal, hogy rendbe tegyék ezt az egész szart. Igazság szerint úgy tűnt, nem lesz semmi gond. Mike felhívta Malt a Monadtól, akinek jó kapcsolata volt a TCT-s Timmel. Mint potenciális összekötőt Malhez, Mike felhívta Bobot is a Binarynél, azzal a véleményével, hogy szerezzék vissza az opciót a "Szonett"-re, valamint az előhívási díjat, aztán hívják elő valahol teljesen máshol - mondjuk a Red Giantnél, ahol Roger állítólag nagyon érdeklődik.
     - Azt akarják majd, hogy menj ki hozzájuk. Hogy megvitassátok.
     - Nem tudom elhinni, Joe - mondta Luke. - Nem tudom elhinni, hogy egy banánhéjon csúszom el.
     - Megesik az ilyesmi. Joe megfeledkezett Jake Endo és a szonett viszonyáról. Endo első nagyverse szonett volt. Még a te időd előtt. "Fénylő csillag, lennék, mint te, szilárd." Úgy kábé egy napig ment. Jószerével csődbe vitte Japánt.
     - Elhasználtnak érzem magam, Mike. Megrokkant a bizalomérzékem. Muszáj lenne bennfentesebb információkhoz jutnom.
     - Sok múlik majd azon, hogyan fogadják az "Írtam a ...kastélyban"-t, és milyen benyomást kelt az "Övé" előzménye.
     - Elmegyünk Sukival egy időre. Tudsz olyan helyet, ahol nem lehet vásárolni? A fenébe is, szükségem van egy kis nyaralásra. Mike, ez az egész egy nagy rakás szar. Ugye tudod, mit szeretnék csinálni igazán?
     - Persze hogy tudom.
&     Luke addig nézte Mike-ot, amíg az ki nem mondta:
     - Rendezni akarsz.
     Amikor Alistair felépült az ebédből, átírta a Kvazárt, nagyjából összhangban Sixsmith javaslataival. A Chelsi-problémát úgy oldotta meg, hogy a labor menazsériájában nagy dérrel-dúrral felfalatta a lányt egy styxi párduccal. Az indokolatlanság vádját, saját véleménye szerint, biztonságosan semlegesítette Brad búcsúbeszédével a lány földi maradványai fölött, amelyben a csillagközieken veendő véres bosszút érzékletesen festette le és egyúttal legitimálta. Azonkívül kivette azt a részt, ahol Brad szerelmet vall Chelsinek és betett egy részt, ahol Brad szerelmet vall Tarának.
     Beküldte az új oldalakat, ezeket három hónappal később Sixsmith jóváhagyta és megdicsérte, korábbi megbeszéléseikkel meglehetősen inkompatibilis felhanggal. És az ebéd árát sem térítette meg. Aznap reggel, magyarázkodott, markecolás áldozata lett - hogy melyik alkoholista tette, Sixsmith nem tudta megállapítani. Alistair megőrizte a számlát, mementóként. Ez az elképesztő dokumentum azt mutatta, hogy Sixsmith az ebéd folyamán elszívott vagy legalábbis megvásárolt majdnem egy karton cigarettát.
     Három hónappal később megérkezett a Támadás a 13-as Kvazárról korrektúrája. Három hónappal később a forgatókönyv megjelent a Little Magazine-ban. Három hónappal később Alistair kapott egy csekket 12,50 fontról, amit a bank nem fogadott el.
     Furcsa módon, jóllehet a korrektúrában benne voltak Alistair javításai, a megjelentetett változat visszatért az eredeti gépirathoz, amelyben Brad megszökik a csillagködiek laboratóriumából, látszólag anélkül, hogy törődne Chelsivel, akit utoljára egy műtőasztalon látott, amint épp egy fóbikus viperaméreggel töltött injekciót nyomnak a nyakába. Még ugyanebben a hónapban Alistair elment a Forgatókönyvírók Társaságának egyik felolvasására az Earls Courtra. Itt beszéd be elegyedett egy soványka lánnyal, aki hamufoltos fekete overallt viselt, azt állította, hogy olvasta a forgatókönyvét és néhány pohár vörösbor mellett, majd később egy rettenetes kocsmában azt mondta neki, hogy nyápic és képmutató alak, akinek fogalma sincs, hogyan mennek a dolgok férfiak és nők között. Alistair nem volt elég régóta publikáló forgatókönyvíró ahhoz, hogy reagáljon, vagy akár felfogja ezt az egyértelmű ajánlatot (bár megtartani megtartotta a telefonszámot, amit a lány a lábához dobott). Mindenesetre kétséges, megkockáztatott volna-e valamilyen folytatást. A következő hétvégére volt kitűzve esküvőjük Hazellel.
     Az új évben elküldött Sixsmithnek egy forgatókönyv-sorozatot - szinte azt mondhatnánk, egy egész szekvenciát - csoportveszélyeztetettségi témákról. Rá következő levelére a nyáron egy rövid cédula volt a válasz, amelyen az állt, hogy Sixsmith már nem áll a Little Magazine alkalmazásában. Alistair betelefonált. Aztán megbeszélte a dolgot Hazellel és úgy döntött, másnap kivesz egy nap szabadságot.
     Szeptemberi reggel volt. A cricklewoodi otthon modern tervezésű és kivitelezésű épületegyüttes volt; az útról nézve egy fészekalja iglura emlékeztetett az ég fénytelen tundrájának háttere előtt. Amikor a pultnál Hugh Sixsmith után érdeklődött, két öltönyös férfi pattant fel. Egyikük idézést akart átadni. A másik kárbecslő volt. Alistair egy kézmozdulattal beléjük fojtotta minden kérésüket.
     A meleg kórteremben elfojtott, sajnálkozó mormogás fogadta, ugyanakkor érzékelhető volt valami kacér dacosság: üvegek, papírpoharak, cigarettafüst és sok bánatosan kíváncsi női szem. Egy fiatal nő büszkén szembenézett vele. Alistair elkezdte magyarázni, hogy ő tulajdonképpen kicsoda: fiatal forgatókönyvíró, aki azért jött, hogy... A sarokban egy ágyon Sixsmith lerobbant alakja hevert idétlen elrendezésben. Alistair elindult felé. Először biztosra vette, hogy a szemüregek üresek, mint a tökből vagy vérnarancsból kivájt lyukak. De aztán a halovány homlok feljebb húzódott, és Alistair látni vélte a felismerés megvillanó fényét.
     Ahogy a könnyei megeredtek, a hátán érezte, amint végigremegnek rajta a jóváhagyás és az egyetértés hullámai. Megfogta az öreg forgatókönyvíró kezét, és azt mondta:
     - Viszlát. És köszönöm. Köszönöm. Köszönöm.

     Négyszázharminchét moziban mutatták be a Binary szonettjét, az "Írtam a ...kastélyban"-t, ami tizenhétmilliót hozott az első héten. Ebben az időben Luke egy háromszobás lakásban lakott a Yokum Drive-on. Suki vele volt. Remélte, nem tart túl sokáig, hogy megoldja a Henna Mickiewicz-rejtélyt. Amikor a füst majd kitisztul, átáll az érettebb Anitára, a producerre.
     Elvitte szonettjét Rodge-hoz a Red Giantnél, és ódává alakította. Amikor ez nem vezetett eredményre, elment Malhoz a Monadnál, ahol átformálták villanellává. A villanellából csakhamar triolett lett, amikor Timnél járt a TCT-ben, még mielőtt Bob a Binarynél újragondoltatta vele, mint rondót. Amikor a rondó nem ment, Luke himnizálta és rávette Mike-ot, hogy küldje el Joe-nak. Mindenki, beleértve Jake Endót is, azt gondolta, hogy immár legfőbb ideje szonettbe visszafordítani.
     Luke Ralesnél vacsorázott Joe-val és Mike-kal.
     - Én mindig úgy gondoltam a "Szonett"-re mint művészversre - mondta Joe. De a szonettek most annyira mennek, hogy elkezdtem marketingszempontból gondolni rá.
     - A TCT folytatást és előzményt is csinál az "Övé"-hez, és egyszerre fogja kihozni mindkettőt - mondta Mike.
     - Folytatást? - kérdezte Joe.
     - Ja. "Övé lesz"-nek nevezik.
     Mike egy kicsit felbaszta az agyát. Joe is. Luke is kiakadt egy kissé. Előzőleg csináltak néhány sort az irodában. Aztán pár ital a bárban. Szándékuk ban is állt felbaszni az agyukat. Nem is volt ezzel semmi baj. Jó volt néhanapján egy kicsit kiakadni. Az a lényeg, hogy ne akadjanak ki túl gyakran. A lényeg az volt, hogy ne basszák fel mértéktelenül az agyukat.
     - Komolyan gondolom, Luke - mondta Joe. Fenségesen ragyogott. - Szerintem a "Szonett" olyan nagy lehet, mint a "...".
     - Gondolod? - kérdezte Luke.
     - Komolyan gondolom. Szerintem a "Szonett" lehetne az új "...".
     - "..."?
     - "...".
     Luke egy pillanatra eljátszott a gondolattal.
     - "..." ... - ismételte eltűnődve.

     HEGYI KATALIN fordítása