|
|
|
|
|
||
Remélem minél kevésbé drámaian halok meg
barátaimnak
nem kell majd nyűglődniük
ellenségeim
sem híznak majd
feltűnően a kárörömtől
Addig is picit
hallgatnám még Mozartot
Brel valamelyik dalát
Heine takácsait
Addig is picit
csámborognék még szokott útjaimon
itt Clervaux-ban
kószálnék
egy nagyáruházban
szagolnék
emberi testeket amint
mohón élnek fogyasztanak
szépségüket
romlandóságukat
Addig is picit
beülnék még
egyetlenegyszer
a törzshelyemre
szagolnám
e meghitt trágyadombot
és mérgezett kis
nyilakat hajigálnék
kapnék is cserébe párat
sok mindent felednék
Talán képtelen lennék
türtőztetni magam
és egy bizonyos alakot
kinek már megbocsátottam
nem türtőztetném magam
és úgy de úgy
rúgnám
sípcsonton
vagy tökön
Talán nem is azt akit kéne
hisz már annyi mindenre nem emlékszem
Kazimir a strukturalista író
5-től 24 óráig írt rendületlenül
Az oldalak megteltek betűkkel
hatalmas strukturális erő
lapult minden egyes betűben
az egész nagyvilág
meg a vele-világ a még-világ s a nem-világ
a felső és alsó az előtt-világ
kilométernyi betűsor
olyan volt mint egy hosszútávfutó
ki hatalmas teljesítményre készül
az úton szüntelen
És még ott is futott-futott
ahol már út se volt
betűk csordája hajszolta tovább
Mert a betűkben semmi félelemérzet
semmi vágy életösztön sem a lét mámora
Mikor ma reggel
mint minden reggel
a dolgozószobámba léptem
észrevettem
hogy nem vagyok ott
A dolgozószobám
napfényben úszott
Jutott belőle keretbe zárt
halottaim fényképeire
A szűzfehér papírra
Könyveim
már olvasottak még nem olvasottak
szokásos helyükön
A festmények
kedvesek kedvetlenek
a falon
Az ingaóra néma
mint mindig
mert nem bírom hallgatni
tiktakolását
Kint rigó fuvoláz
a szomszéd macskája nyávog
Minden olyan
mint szokásosan.
