|
|
|
|
|
||
Két héttel karácsony előtt Angela Bisson hat színházjegyet nyújtott át Mrs. Hendersonnak. Mrs. Henderson Angela Bisson barátnője volt.
- Nem akartam pénzt adni - magyarázta Angela Bisson. - Az olyan személytelen. És valahogy olyan kínos. Tudja, elfogadni... átadni. Az ünnepek idejére újra megnyitják az Empire Színházat. Valami különleges ajándékkal akartam meglepni. Amire mindig emlékezni fog.
- Hálásan köszönöm - mondta Mrs. Henderson, bár soha életében nem érezte magát kínosan, ha pénzt fogadott el.
Amikor férje, Charles Henderson, megkérdezte tőle, mennyi borravalót kapott Angela Bissontól karácsonyra, azt felelte, nem sokat.
- Ami azt illeti - ismerte el -, semmit. Egyetlen fontot, shillinget és pennyt sem. Színházjegyet adott helyette.
- Minő figyelmesség! - kiáltott fel Charles Henderson. - Épp ez az, amire a legnagyobb szükségünk volt.
- A kicsik élvezni fogják - ellenkezett Mrs. Henderson. - Zenés mesejáték lesz. Még sohasem láttak ilyesmit.
Alec, Mrs. Henderson fia azonban anyja tudtára adta, hogy a Peter Pan nem afféle musical. Legalábbis a szónak nem abban az értelmében, ahogyan azt az asszony gondolja. A tündérmesei elem természetesen fellelhető lesz a történetben, minthogy a Sohaországról meg az elveszett fiúkról szól, de ennél többről lesz szó.
- Többrétegű az üzenete - magyarázta.
- Egész életemben elveszett fiú voltam - dünnyögte Charles Henderson, de senki sem hallotta.
- Kétlem továbbá - folytatta Alec -, hogy Moira és a gyerekek bármi értelmeset ki tudnának hámozni belőle. Tele dadusokkal meg a gyerekszobában ropogó kandallótűzzel.
- Ne beszélj zöldeket - füstölgött Charles Henderson. - A tévében láttak már kandallót.
- Fogd be, Charlie - szólt rá Alec. Apja gyűlölte, ha Charlie-nak szólítják.
- Lesznek benne tréfás jelenetek? - kérdezte Mrs. Henderson reménykedve.
- Igen is meg nem is - válaszolta Alec. - Nem abban az értelemben, ahogy képzeled. Ne számíts habkönnyű szórakozásra meg szaloncukor-dobálásra. Allegorikus lesz.
- Te jóságos ég! - kiáltott fel Charles Henderson.
Amikor Alec elment egy szakszervezeti ülésre, Mrs. Henderson férje tudtára adta, hogy ha nem akar, nem muszáj velük mennie a színházba. Nem volt kedve végigszenvedni egy újabb magánszínházat Alec és Charles között, amivel mindenki más szórakozását tönkreteszik. Majd Mrs. Raffaertynek adja a jegyet a felső eme letről.
- A mindenit! - kiáltott fel Charles Henderson a homlokára csapva. - Hogy ez nem jutott az eszembe! Az ugye fel sem merül, hogy a mi Alecünk maradjon itthon? Elvégre én csak a nyomorult kenyérkereső vagyok ebben a családban. - Anélkül hogy ránézett volna, tudta, hogy felesége hangtalanul átkozódik.
Mrs. Raffaerty válaszát egy efféle bizarr meghívásra egyébként is előre borítékolni lehetett. Szóra se méltatná. Mrs. Raffaerty ugyanis öt éve, amióta egyszer a Bingo játékteremből hazafelé jövet fejbe vágták, a lábát sem teszi ki a házból.
Így vagy úgy, Charles Hendersont mégiscsak felizgatták az események. Felesége hozzáállása és Alec korábbi rosszmájú megjegyzései nyomán a szokásos szívpanaszok vettek erőt rajta. Ilyenkor semmi értelme sem volt lefeküdni. Tapasztalatból tudta, hogy nem segít. Régen, amikor még rendes házban éltek, kiléphetett a hátsó ajtón és pár percig fel-le sétálhatott az udvarban. Ha azonban lett volna is valami hátsó ajtóhoz fogható úri huncutság ebben a pokolfészekben, az azon való kilépés semmiképp sem lett volna jótékony hatással egészségére. Ejtőernyő nélkül semmiképp. Még az ablakot sem nyithatta ki, hogy egy kis friss levegőt szívjon. Ebben a magasságban a folyó felől állandóan viharos szél süvített be - semmi kétség, mind letépte volna a gondosan kitűzött karácsonyi üdvözlőlapokat. Nem normális dolog, gondolta, állandóan a felhőkkel egy szinten tartózkodni. Az embert nem arra teremtették, hogy az ablakon kinézve semmi egyebet ne lásson, csak az eget, különösen, ha az adott ablak még csak nem is felfelé néz. Kész rejtély, hogy Moira meg a gyerekek miként bírják elviselni. Csak lebegtek Kirby felett, a felhők között. Amikor Moira és Alec még kicsik voltak, az utcán játszottak - Moira a ház lépcsőjén babázott, Alec egy rolleren szlalomozott a lámpaoszlopok között. El kell ismerni, eleinte kellemes érzéssel töltötte el, hogy saját, tisztességes fürdőszobája van, és a csapból meleg víz folyik. Alig néhány héttel azután, hogy az új lakásba költöztek, már semmi szükség nem volt r á, hogy a kis Alec nyakát a fogkeféjével sikálják; a piszok anélkül is könnyedén lejött róla. A tiszta nyak azonban nem minden. A napi munka befejeztével életük olyanná vált, mintha egy repülőgép utasfülkéjében töltötték volna minden idejüket. Azzal a különbséggel, hogy ők nem tartottak sehova sem - a láthatáron egyetlen repülőgép sem látszott. Csak a csillagok. Felhőtlen éjszakákon ezrével hunyorogtak a gondosan hőszigetelt ablakokon túl. Charles Henderson úgy vélte, túl sok van belőlük ahhoz, hogy vigaszt találjon bennük az ember, és ahhoz is, hogy elkápráztassanak. A minőség számít, nem a mennyiség.
A sorház udvarának végében, ahol valaha laktak, egy kültéri budi állt. A bűzölgő bódéban, amelynek ajtaja törött zsanéron himbálózott, tekintetét néha az egyetlen, város felett mozdulatlanul lebegő csillagra szegezte. Úgy érezte, az a csillag élethelyzetét a szó átvitt értelmében pillanatnyi pihenőhelyén túli megvilágításba helyezte. Átérezte földhözragadtságát, halandó mivoltát s azt, hogy millió fényévnyi távolságra van ezektől a sápadtan villogó gyémántoktól. Az embernek egyetlen csillagnál nem kell több.
Az előadás estéjén a liftben némi csetepaté tört ki. Moira fiacskája, Wayne robbantotta ki, aki a felvonó összes gombját megnyomkodta, majd durcásan hátat fordított nagyanyjának.
Alec fültövön vágta Wayne-t, Charles Hendersont pedig elöntötte a pulykaméreg.
- Ok nélkül ütöd azt a gyereket! - üvöltötte, pedig a dolog nem egészen így állt. Wayne idegesítő gyerkőc tudott lenni. Mindenhez hozzányúlt.
- Pofa be, Charlie - rendelkezett Alec.
Alec autóján hajtottak az Empire Színházba. Ami Charles Hendersont illeti, ennek cseppet sem örült, ám nem volt más választása. Pedig a buszok szinte egymást érték. Így kénytelen volt Alec mellé ülni, részben mert sem Moira, sem Mrs. Henderson nem érezte magát biztonságban, ha Alec ült a volánnál. Minden alkalommal, amikor Alec egy-egy kanyarnál gázt adott, Charles Henderson fia vállának préselődött.
- Helyedre! - kiabálta Alec. - Ne mássz folyton a nyakamra, Charl ie.
Amikor elhaladtak annak az utcának a végénél, ahol egy évtizeddel azelőtt laktak, Mrs. Henderson megfordult az ülésén és megjegyezte, mennyire, de mennyire megváltozott minden. Az összes régi házat lerombolták, és mindezt miért? Alec véleménye szerint legfőbb ideje volt már eldózerolni őket. Az egész környék sohasem volt egyéb koszos nyomornegyednél.
- Talán igazad van, fiam - mondta Mrs. Henderson. De csak hízelegni akart.
Charles Henderson meggondolatlanul szóba hozta a régi időket. Szavait a feleségéhez intézte.
- Emlékszel, amikor a férfiak még futballoztak az utcán munka után?
- Emlékszem - mondta az asszony.
- És arra, hogy a mosoda ajtaját használták kapufának? Olyan volt, mint falun, nem igaz?
- Falun! - huhogott Alec. - Dohánygyárral és sörfőzdével a közepén? Szép kis falu.
- Rókára vadásztunk a mezőn a kocsma mögött - emlékezett Charles Henderson. - És a csatornához jártunk horgászni.
- Így igaz. És sohasem voltál otthon - tette hozzá Mrs. Henderson minden él nélkül.
- Miféle mezőn? - acsarkodott Alec. - Miféle csatornáról beszélsz?
- Volt idő - mondta Charles Henderson -, amikor minden szombaton nyulat fogtunk, vasárnap pedig megfőztük ebédre. Nem hazudok. Olyan volt, mintha a saját országunkban élnénk.
- Talán Sohaországban - gúnyolódott tovább Alec, majd gonosz vigyorral áthajtott a piros jelzésen.
Amikor a városközpontba értek, Alec mindenkit kiparancsolt a kocsiból, és a többiek a hidegben várakoztak, amíg előre-hátra manőverezett a Minivel a föld alatti parkolóban. Káromkodott és gesztikulált közben.
- Viselkedj tisztességesen - kiáltott rá Charles Henderson, miközben a motorház elé masírozott és rendőri karjelzéseket tett. Alec a kocsit szántszándékkal egyenesen feléje kormányozta.
- Láttad, mit művelt ez az elmebeteg? - kérdezte Charles Henderson feleségétől. - Áthajtott a lábamon.
- Csak képzeled - csitította Mrs. Henderson, de férje lábára pillantva tisztán látta a keréknyomot a fényesre súrolt vasárnapi cipő cseresznyebarna fényén.
Amikor felgördült a f üggöny, ismét belényilallt a fájdalom. Nem is volt csoda a sok helycsere után, mivel Moira előtt egy langaléta fickó foglalt helyet, a gyerkőcök meg egymás után trappoltak ki a vécére, nem beszélve a parkolóban lejátszódott jelenetről. De legalább nem Alec mellé kellett ülnie. A Peter Pan első jelenetét kissé különösnek találta. Rendkívül ódivatú és meghitt volt. Feltételezése szerint nem találtak valódi kutyát a Nana nevű négylábú szerepére. A díszletek egy részének pedig nem ártott volna egy kis friss festék. Nem nevetett hangosan a többiekkel, amikor Mr. Darling arról panaszkodott, hogy senki sem kényezteti - miért is kényeztetnék, elvégre ő csak a kenyérkereső -, csak keserű gúnnyal felmordult, mire Mrs. Henderson könyökével jól oldalba döfte. Ha az élete múlt volna rajta, akkor sem tudta volna megmondani, kiféle-miféle szerzet az a Giling Galang, azon túl, hogy valamilyen világító féreg, amely fel-le pattogott a gyerekszoba falán, amíg meg nem ráncigálta Wendy haját, amiért azt akarta, hogy Peter csókolja meg. Ebből többé-kevésbé egyértelművé vált számára, hogy Giling Galang nőnemű. Az a jelenet talán kissé kihívóbb volt a kelleténél. A felvonás végén, amikor mindannyian kirepültek az ablakon, valami baj lehetett a zsinórpadlással, mert az egyik gyerek ott maradt a padlón. Gyorsan le is eresztették a függönyt. Wayne akkorát ásított, hogy majdnem kiesett a száján.
A második és harmadik felvonás alatt Charles Henderson elbóbiskolt. Félálomban hallotta, amint a gyerekek vérszomjas üvöltéseket hallatnak. Remélte, hogy nem Wayne az, aki cirkuszol. Zavaros álmot látott. A csatornában pikóra horgászott, majd ketyegő órával a hasában egy hatalmas krokodil mászott ki a partra. Azután dobszót hallott és egy hangot, amely ezt kiáltotta: "Meghalni hatalmas nagy kaland lesz." Erre hirtelen felriadt. Szúró fájdalmat érzett a karjában.
A szünetben Moira, Charles és Alec kimentek a büfébe. Mrs. Henderson a gyerekekkel maradt, hogy Moira egy kicsit kifújhassa magát. Az italt Alec fizette.
- Na, hogy tetszik, Ch arlie? - tudakolta.
- Egy kicsit hangos - válaszolta Charles Henderson. - De értem, mire gondoltál, amikor azt mondtad, többrétegű az üzenete.
- Ez meglep - mondta Alec. - Meg mertem volna esküdni rá, hogy végigaludtad az egészet.
Moira beszámolt róla, hogy a kis Tracy rettenetesen megijedt a krokodiltól, de a kutyus nagyon tetszett neki.
- Szép kis kutyus - mormolta Charles Henderson. - Az erkélyig bűzlik a molyirtótól.
- De Wayne el van ragadtatva - folytatta Moira. - Nagy hatással van rá a darab.
- Bárki megmondhatja - jegyezte meg Charles Henderson. - Még Birkenheadben is hallják, akkorát ásít.
- Mindig ilyen - védte őt Moira. - Ásít. Ha valami őszintén érdekli, azonnal ásítani kezd. - Moira egyébként maga is módfelett élvezte az előadást, bár eleinte nem értette, mit keres Mr. Darling Hook kapitány jelmezében.
- Hagyományos megoldás - magyarázta Alec.
- Miket hordasz itt össze!? - horkant fel Charles Henderson. - Az a kalóz nem lehet Mr. Darling.
- Dehogynem, papa - mondta Moira. - Először nekem sem esett le, de ugyanaz a színész játssza.
- Biztosan így kevesebb bért kell fizetni neki - vélekedett Charles Henderson. Alec azonban elmagyarázta, hogy mindez szimbolikus. A jóságos Darling papa és a brutális, kampós Hook kapitány ugyanannak az embernek a két fele.
- Abban a kalózban Mr. Darling negyede sem volt benne - kiáltott fel Charles Henderson szenvedélyesen. - Ahányszor csak kinyitottam a szemem, mindig a görbe kardjával hadonászott. Ennek semmi értelme, nem igaz, Moira?
Moira egy szót sem szólt, csak ajka szélei görbedtek lefelé. Valószínűleg a férjére gondolt, aki elhagyta őt két gyerekkel és egy huszonhét fontos gázszámlával.
- Pedig nyilvánvaló - közölte Alec. - Darling úr a lelke mélyén el szeretné pusztítani az ivadékát. - Ezt meglehetősen hangosan kiabálta. - Mint az apák a való életben. Mindig el akarják pusztítani a gyermekeiket.
- Mi bajod van? - tudakolta Mrs. Henderson, amikor férje visszatért a nézőtérre.
- Ez az Alec - sziszegte Charles Henderson - folyton hül yeségeket beszél. Meg tudnám fojtani.
A negyedik felvonás alatt Charles Henderson borsmenta drazsét kért feleségétől. Fájdalmai kezdtek elviselhetetlenné válni. Mrs. Henderson azonban lepisszegte. Őt is teljesen magával ragadta az előadás. Wayne olyan egyenesen ült, mint a cövek. Charles Henderson megpróbált koncentrálni. Egyes szavakat hallott, másokat nem. Az elveszett fiúk vissza akartak térni mamáikhoz, ennyit sikerült kivennie. Egy Tigris Liliom nevű szereplő jelent meg a színen. Indiánok tamtamdobokat vertek. A szíve olyan hangosan kalapált, hogy nem is értette, Alec miért nem kel ki magából, hogy csendre utasítsa. Wendy elrepült a fiúkkal, miközben Peter aludt. Érdekes módon minden a repüléssel függött össze. A Giling Galang nevű személy a szövetből készült fák között villogott. Az a fura érzete támadt, hogy ha felállna a székére, ő maga is felröppenne az erkélyre. A gondolat bizarr ellentétben állt azzal a ténnyel, hogy a lábát, amikor megpróbálta odébb csúsztatni, ólomsúlyúnak érezte. Mrs. Darling valószínűleg boldog lesz, hogy viszontláthatja a gyerekeket. Biztosan a poklok kínját állta ki miattuk. Eszébe jutottak azok az idők, amikor Alec fél órával később jött haza a kiscserkészektől - azok a végtelen hosszú percek, a rettegés. Nem számított, mit érzett Alec iránt az elmúlt tíz évben. Egyébként sem gondolta, hogy az embernek mély érzésekkel kellene viseltetnie felnőtt gyermekei iránt. Valamikor szerette a kis Alecet, aki most elveszett fiú, részéről ez volt minden.
A színpadon valami drámai dolog történt. Peter felébredt, és töredezett beszélgetést folytatott Gilng Galanggal valami orvosságról meg méregről. Galang, te megittad az orvosságomat... valaki megmérgezte, és te megittad, hogy megmentsd az életem... Galang, drága, most meg fogsz halni?... A kis csillag, amely Giling Galangot jelképezte, hunyorogni kezdett. Charles Henderson hallotta, hogy valaki szipog. Kissé előrehajolt, hogy pillantást vethessen a sorra. Döbbenten látta, hogy saját unokája törölgeti a szemét ingének ujjával. Nem rossz teljesítmény Wayne-től, akit tavaly azon kaptak, hogy egy hörcsögöt lógat ki egy zsinegen a toronyház tizennegyedik emeletéről - és tessék, most egy hunyorgó fény miatt zokog. Peter Pan a közönség elé állt, és karját szélesre tárta. Giling Galang hangja oly halk, hogy csak én hallom, mit mond. Azt mondja... azt mondja, csak akkor lehet őt megmenteni, ha a gyerekek mindenütt hisznek e tündérekben. Mondjátok gyorsan, hogy hisztek bennük. Ha hisztek bennük, tapsoljatok. Tapsoljatok, míg Giling Galang meg nem gyógyul.
A taps eleinte gyéren, szánakozón csattant fel. Giling Galang a színpad közepén haldokló szikrává zsugorodott. Charles Henderson kezét mellkasára kulcsolta. A testében sajgó fájdalomtól úgy érezte, mintha valaki kampót akasztott volna egyenesen a szívébe. A taps erősödött. A hunyorgó Giling Galang egyszerre csillogni kezdett. Győzedelmesen szökkent fel egy festett fa törzsére. A fény olyan erőssé vált, hogy Charles Henderson teljesen elvakult tőle. A tündér ott ragyogott fölötte, Sohaország egén.
- Segítség - nyögte utolsó leheletével.
- Fogd be, Charlie - kiáltott rá Mrs. Henderson, miközben úgy tapsolt, hogy a keze is belevörösödött.
HIDEG JÁNOS fordítása
