|
|
|
|
|
||
leírom január: ja-nu-ár. délelőtt van, a tiszta
hókristályokról írok. a közlekedés zaja egészen
közeli, mintha a szobán menne keresztül, mellettem tova el.
a templomban bent: monteverdi, a zene úszik a gótikus ívek alatt.
akik halottak, énekelnek, hangjukban éhség és hideg remeg.
szent virraszt felettük. nyitom egyik pupillám, szemgolyóm
a fagyott vízben, rovarokkal, az arcokat jégen át nézem és alulról.
a levegő kemény kint. női lovasát egy ló a földre veti le.
még nem halok meg, csak pontot teszek. elviszik az egyenruhás nőt.
vérét felmossák az utcán. az apró dolgok és a testi nyomok. a sötét
körmenet visszafelé hátrál és tűnik el.
teherautók, vonatok, szabálytalanul ketyegő órák, fogaskerék
csavarodik ki s be az időtérbe, becsukom az ablakomat, de
folytatódik a zaj, áramlanak a hangok ki a tükrökből és ki a fejemből
az idegpályákon keresztül, furakodnak előre elfeledett hangok
a vérerekben, s ott van köztük a saját hangom is, a kényszeredett,
a túlhevült, mint mikor túl sokáig volt néma az ember, s akkor
szólni kezd: rádióbeszéd egy népgyűlésről, gyengéden suttogó, magas
gyerekhang, de már eltűnőben, motorzúgás szakítja meg, kamarahangok,
egy piszkos vasúti toalett pokoli zúgása, mely szétrombolja-zúzza
a mennyei csendet, az élet folyama pedig folytatódik, folytatódik
tenélküled.
SULYOK VINCE fordításai
