1949_05.[1]

Fodor András naplója - 1949. május. 12. csütörtök

Budapest

Délutánom megint csupa műsor. Révész Ferenc órája ugyan elmarad, helyette beviszem Rádics Jóskát a Válasz szerkesztőségébe. Tele van Gyapayékkal, Majorral, Kicsi Sándorral. Megint Major iránt érzek szellemi nosztalgiát. Fülep úr is nagyon dicsérte. Kevésszer hallottam tőle hasonló jellemzést. "Rendkívül komoly ember."

Sárköziné ismét felszólít, adjak majd verset a július-augusztusi számba. [Ilyen száma már nem volt a Válasz-nak. F. A. 1989]

Mászkálunk egy órát, majd megjelenünk Keresztury Irodalomtörténeti Társaság rendezte előadásán. Ezt becsületbeli kötelességünknek tartjuk, mert volt igazgatónk a műalkotás­elemzésről beszél. Félő, hogy túlságosan kevesen leszünk, s feltűnővé válik a kollégis­ták demonstrációja, de meglehetősen nagy közönség várakozik a VI-os teremben. Jönnek Weöresék is.

Dezső előadásában ami kevéssé tetszik: a tételes építkezés. (Ennél és ennél az esetnél a következő három szempontot vehetjük figyelembe...)

Nézem a hallgatóságot, Királyt, amint bőszen jegyzetel, Zelket, amint álmatagon bámul. Képes Géza az első felszólaló, pedig nem rendelkezik rétori képességekkel. Amilyen jó­hiszeműen megírta a Levél egy népi kollégistához versét, úgy látszik, bizonyítani akarja, hogy nehezebb penzumok megoldására is képes. - Öt hónap óta dolgozom egy traktorversen, s nem tudok megbirkózni vele, nem azért, mert félek a kritikusoktól, hanem amért sok rossz traktorverset olvastam mostanában.

Zelk hozzászólása értelmes, jóindulatú, de inkább mellé'-, mint hozzászólás. Ugyanez vonatkozik Szauderre is. Szabolcsi Miklós akarja végre nagy dérrel-dúrral megtámadni Dezsőt. Izgágasága Kardos Potyira és Szalai Sándorra emlékeztet. Melléfog. Zelket is támadja, vesztére, mert ő szellemesen visszavág. Szilágyi Péter, Horváth Károly után Király emelkedik szólásra. Nagy gőz feszíti: - Ne csodálkozzanak a költők - mondja -, hogyha mi nem az ő kínlódásuk felől nézzük műveiket, hanem magát a kész művet vizsgáljuk. Nagy Miklós nyilatkozik meg legigényesebben, legtudományosabban. Dezső végül is megdicsőül, igazából nem tudták kikezdeni. Zárszavában vissza is üt a prekoncepciósokra, akik eleve abból indulnak ki, hogy amit Keresztury, a volt miniszter csinál, az csak formalista, polgári, reakciós lehet.

Kifele menet Weöressel kezelek, a folyosón Kormos Pista köszönt rám. Nagyon megörü­lök, látva, hogy nem felejtett el, sőt keresett az Eötvös Kollégiumban. (Ő is részt vesz a Lutter szerkesztette Chaucer-fordításban.) Nagyon rokonszenves, bizalmas modorú fiú. Azt hiszem, sokkal többet nyerek vele, mint Darázzsal. Esti előadónk Nonn György, a magyar ifjúság 1945 utáni helyzetét, történetét tekinti át. A MADISZ-szal kezdi, s a mostani, immár egységesnek ígérkező szervezetnél végzi. Köz­ben mond néhány naivságot, például arról, hogy nálunk az utóbbi időkben mennyire háttérbe szorult a hazafiasságra nevelés, pedig a Komszomolszkaja Pravda minden számában ír­nak a kozmopolitizmus ellen. Nem föltételezem a rosszhiszeműséget, de érzem a csúsztatást. Amikor egymás közt maradunk filoszok, mondom is: A Szovjetben tudomány címszó alatt, de népszerű formában még inkább a nacionalista elvakultság uralkodik. Mindent, mindent az oroszok fedeztek föl, a méhészkedéstől a fogpiszkálóig. S mivel ránk nézve valamennyi ottani direktíva kötelező, az effajta hazafiasságot is utánoznunk kell, holott hiányoznak a feltételei. Akarva-akaratlanul ütközünk is a szlávokkal. Mondom, amit Vargyastól, Bibótól hallottam, hogy a szovjet történészek a Marx és Engels által értékelt 48-as magyar forradal­mat is lebecsülik, mert a szláv népek fejlődő nacionalizmusának gátat vetve arra kényszerí­tette őket, hogy a reakciós Béccsel szövetkezzenek.

Úgy nekikeseredünk a bajok, gondok számbavételének, hogy szinte minden sérelmünk, fájdalmunk szóba kerül az irodalom nyomorúságától a szellem elsivárodásán át a hazug tömegdalokig. Közben Bodolay és Domokos is átjön a szomszéd szobából. A volt hadifogoly B. G. a pártjelvénnyel szentesítettek óvatosságát felrúgva kemény józansággal bizony­gatja, hogy amit ő a Szovjetunióban látott, s amit ez ideig itt tapasztal, az ugyan egyáltalán nem szocializmus.

Mint egy helyettünk vívott csata rokkantjai, tehetetlenül heverünk ágyunkon, Bodolás meg csak mondja, mondja a maga csődkrónikáját. Közben majdnem ránk virrad.

Digitalizálás forrása: A Kollégium. Napló 1947-1950.

Digitalizálta: Murai Péter [2018.]
inaplo.hu - Fodor András hálózati életműkiadás - Szerzői jogtulajdonosok: Fodor András örökösei.