Előző hónap | Hónapok | Következő hónap
Fülep biztatására jelentkeztem be Schöpflinék Királyi Pál utcai lakásán. Szorongásom rögtön elmúlik, ahogy belépek hozzájuk. A feleség végtelenül kedves, fiatalos, férje pedig mint egy jámbor, nyugodt öreg nyuszi ül az állólámpa alatti széken. - Hát ilyen fiatal vagy? - fogad. Azt hittem, sokkal szigorúbb, de csak egyszerű, egyenes beszédű. Elkérdezget a kollégiumról, Gyuszi fiával kapcsolatos ottani emlékeit idézgeti (Talán nem is tudja, hogy disszidált a fia?!), Lutterral egy szobában lakott. Szorgalmas volt a Tibor, mondja igen finom gúnnyal, a "Nagypintérben" még a lábjegyzeteket is megtanulta. Érdekes, ahogy az egyik pillanatban húsz év távlatából nézi a világot, másik pillanatban pedig olyan eleven, mai látású, mint bárki fiatal. Meg-megsimitja ritkuló sörtehaját. Szemhéja puhán rálóg a szemére. Nézegeti Puskin-fordításomat. - Hát köszönöm, majd elolvasom. Mit is csinálnék egyebet? - Kedves az enyhe öngúny, ahogy tehetetlenségére céloz. - Nem is tudom, mennyi pénzem van, becsaphatnának, nem ismerem meg a pénzt. - Fülepről nagyon elismerően beszél, s a feleség is. Nem hiába mondta Fülep szeretetteljes arccal: "egyfából faragott ember", valóban ilyenként teszem el magamban Schöpflint. Háromnegyed 8-kor állok föl a székről. - Jöjjön el máskor is! - bocsát el az asszony.
A vasárnapi hovamenetel ügyében vagyunk Fülepnél, s mutatom Colin új levelét is. A négy benne lévő téma közül kettő őt is érdekli: hogyan él a zenekritikus, aki anyagi kényszerből jelenleg a British Racing Automobil Club lapját szerkeszti, továbbá hogyan látja ő onnét Kodály Bartókhoz és a kortárs zenéhez viszonyított jelentőségét.
Itt vagyok a Goodwood nevű vidéken, ma van péntek, hétfőn lesz az autóverseny. Izgalommal készülünk a versenyre, a közönség hétfői szórakoztatása a mi bajunk. Nem is nekem való az egész. Undorító társaság ez. Maga a herczeg, akiről már írtam, nem rossz ember, kedves, szerény, aránylag értelmes. De azok a sötét kispolgárok, akik csak szeretnének herczegnek lenni, azok az undorítók. Hülye módorosítással beszélnek, a legprimitívebb fajta nyelven. Az összes szókincsük tán ötszáz szóból áll ebből az ötszázból pedig csak százat szoktak beszélgetésben használni. Mind egyformán öltözködnek, jellemző angol módon. Annyi esze van nekik mint a csirkének. Holnap, szombaton lesz a gyakorlat, nem csak a versenyzőknek, hanem mi nekünk is. Én leszek a Press Officer, ami azt jelenti, hogy nekem kell foglalkozni az újságírókkal, el kell mesélnem nekik, hogy ki mit csinál, hogy ennek a külföldi királyfinak, vagy annak a svájci bárónak, milyen színű alsónadrágja van stb. Egyetlen jó dolog az, hogy nem vagyok abban a szállodában, ahol a legtöbb bolond lakik, így este felé, vacsora után, fölmehetek szobámba, dolgozhatom. A többiek csak isznak reggelig, autókról állandóan beszélgetnek.
Az utolsó mondat furfangos, archaikus bájára külön fölhívom a figyelmet. Ugyan miként hibázik rá a mi angolunk éppen ilyen keserves-modern körülmények közt olyasféle archaikus szórendre, amilyet netán Balassi használt? A Kodály-problémát Szőllősy ébresztette föl bennem. Erre felel Colin óvatos kezdéssel:
csak keveset mernék megállapítani, míg nem sikerül jól tanulmányoznom az összes műveit. Egyelőre egyet mondhatok: Kodály zenéjét hallani kell, ha az ember igazán akarja megismerni. Kodály "irracionálisságát" (melyet leveledben említettél), nem csak magyarázni, hanem elemezni is nehéz. Papíron nem látszik, zongorán sem. Saját tapasztalataimból több példát hozhatok erre. Bizonyára emlékszel arra, amikor hiába küzdtem Kodály népdalfeldolgozásaival. Akkor csak "aránylag jó"-nak találtam, egyáltalán nem egyértékűnek Bartókéivail. Később, amikor énekestől hallottam, el kellett ismernem tökéletességét. Ezt a tökéletességet csak akkor tudja az ember igazán érezni, ha úgy hallja a művet, ahogy Kodály írta. Hiába elemzi az ember a harmóniákat, hiába is eljátssza zongorán. Kodály zenéje így nem érdekes, mert nem új, legalábbis nem ebben az értelemben! Előadásban azonban úgy hangzik, mintha új volna. Ez annak az oka, hogy több itteni szakember másodrangú szerzőnek tartja Kodályt. Hallásból nem ismerik műveit, érdektelennek találják zenei nyelvét. Érthető is ez, hiszen sok jó mai zene, Bartóké is, elemzés szempontjából nagyon érdekes. Persze, aki nem hallotta Bartók dalait jó énekes előadásán keresztül, még nem ismeri igazán, de mégis, ha zongorán eljátssza, amennyire lehet, érzi milyen hatalmasok. Aki nem látta, nem hallotta A csodálatos mandarin-t, mégis érezheti a mű értékét, ha tanulmányozza a zongora kivonatot. De aki nem hallotta, nem látta a Háry János-t, nem tudhatja milyen nagy mű ez. A zongora kivonat semmit sem ad a mű belső magyarságából, zenei eredetiségéből, színességéből. Erről cikket kellene írnom egyszer, mert több ilyen zeneszerző van - Chopin például. Chopin zenéjét nem szabad ütemről ütemre, nem szabad "körülbelül"-esen játszani. Így teljesen értelmetlen...
Fokozatosan átcsúszik a Colint kommentáló beszélgetés a művészetre, még hozzá Bruegelre. Kérdem, hogy került be az ő, de különösen Bosch művészetébe az a sok csudabogár, a fantasztikum. Felelet helyett F. Bruegel csodálatos fantáziájáról kezd beszélni: - Azok a messzi kék hegyek, tengerek, zöld vidékek! Már nincs rá elég idő, de megmutatja Tolnay Károly műveit. (Carlóról annyit tudunk, hogy Fülep legkiválóbb tanítványa, Princetonban működő neves műtörténész.) Valósággal megilletődöm: micsoda remek publikációk! Bruegel összes művei, gyönyörű papíron; Bosch-kötet, belényomtatott ajánlással Fülep Lajosnak. Büszke lehet a megtisztelt Mester. Hiszen büszke is. Carlo következő műve, az ötkötetesre tervezett Michelangelo két eddigi részlete is monumentális hatású. Persze ezeket maga nem olvashatja... - sunyorgat rám. - Lásson hozzá ahhoz, amit mondtam. Tanuljon nyelveket!
Előző hónap | Hónapok | Következő hónap