Magyar Napló

A vendég jogán
Beszélgetés dr. Matthias Kunsch úrral, a Bank Austria Creditanstalt Hungary Rt és HypoVereins bankcsoport magyarországi vezérigazgatójával

Dr. Matthias Kunsch egészen mostanáig a Bank Ausútria Creditanstalt magyarországi leánybankjának vezetője volt. A bajor HypoVereinsbank és a Bank Austria Creditanstalt egyesülése folytán létrejött óriásbank magyarországi pénzintézetének a vezetésére is ő kapott megbízást. Magyar kapcsolatairól s Magyarország EU csatlakozási folyamatáról beszélt kérdéseinkre válaszolva.

- Hogyan került Magyarországra?
- Pesten születtem, és később, kint, Ausztriában is mindig magyarul beszéltünk otthon, így hát jól tudtam magyarul. Ez a kötődés végigkísért az egyetemen is, ahol magyar témából írtam a disszertációmat. Szinte törvényszerű volt, hogy amikor a Creditanstalt 1974-ben képviseletet alapított Magyarországon a képviselet vezetőjeként én is számításba jöhettem. A nyelvismeretem megvolt, a szakmai hátterem ugyancsak. A bank vezetői engem választottak. Egyetlen "hátrányom" volt talán, hogy fiatal voltam. Ezen csodálkoztak is a Creditanstalt nagyfőnökök, de azért azt mondták, hogy megpróbálják velem. Megpróbálták, és most én vagyok a legrégebbi külföldi bankár Magyarországon.
- Hogyan kezdődött itteni bankárkodása, milyen tapasztalatokat szerzett a kezdeti időkről, hiszen ideérkezésekor még a kommunista tervgazdálkodás időszakát éltük.
- Tulajdonképpen nagyon érdekes időszak volt, amit Magyarországon tölthettem 1975-től 2001-ig. A gazdasági, politikai átalakulás minden mozzanatát személyesen végigéltem, és ezáltal egészen jó képet alkothattam egy egyedülálló történelmi folyamatról.
- Amikor 75-ben Budapestre érkezett, milyennek látta a magyarországi helyzetet?
- Nem ért meglepetés, mert azért én és a családom folyamatosan tartottuk a kapcsolatot Magyarországgal. Akkor is, amikor más bankban dolgoztam Bécsben a nyarakat rendszeresen Magyarországon töltöttük. A mindennapi életet tekintve tehát tájékozott voltam. Ha beszélhetünk meglepetésről, az inkább szakmai tekintetben ért. Túl sok volt a titok akkoriban, csaknem minden értesülés titoknak számított, vagy államtitoknak vagy üzleti titoknak. Hogy csak egy példát említsek, a kereskedelmi kamara zöld újságjára külföldi nem fizethetett elő, az abban közzétett üzleti hírek is titoknak számítottak. De számtalan hasonló példát tudnék említeni.
- A Creditastalt az elsők között érkezett Magyarországra. Mi volt ennek az oka?
- Nagyon egyszerű oka volt. A bank 1948-ig folyamatosan jelen volt Magyarországon, és csak a kommunista államosítás miatt kellett a banknak az itteni tevékenységét megszüntetni. Ez a folyamat kissé másként zajlott a Creditanstalt esetében, mint más területeken, mert igazi államosításra nem került sor, inkább visszavonulásról beszélhetünk. Tulajdonképpen 1855 óta a bank papíron folyamatosan jelen van a magyar piacon, hiszen az 1948-as kivonulás alkalmával is csak a tevékenységét szüntette meg, a fiók bejegyzése megmaradt. A Creditanstalt mondhatjuk félig-meddig magyar bank is, hiszen az 1854-es bécsi bejegyzés után az első fiókot 1855-ben Budapesten nyitotta. Tehát a bank vezetői részéről logikus lépés volt, hogy éltek az első adandó lehetőséggel, hiszen Ausztria a magyar kapcsolatokat mindig is fontosnak tartotta. A két ország kapcsolatában a történelem folyamán adódtak konfliktusok, de a kapcsolat jelentős volt. A bank pedig Magyarországot mindig fontos piacnak tartotta, és annak tartja ma is.
- A Magyarországon eltöltött negyed évszázad alatt milyen pozitív és milyen negatív tapasztalatokat szerzett?
- Bár Pesten születtem, most mint vendég tartózkodom itt, éppen ezért, a szerepemből adódóan a negatív tapasztalataimról nem nyilatkozom, a vendég legyen udvarias, és lehetőleg ne mondjon rosszat a vendéglátó országról. Szívesebben beszélek az erényekről. A legfontosabb talán a fejlődésképesség, a megértés, a fejlettebb módszerek hasznosításának készsége. A bankvilágban például meglepett, milyen gyorsan alkalmazzák a magyar vállalati szakemberek azokat a pénzügyi módszereket, amelyekről előzőleg talán sohasem hallottak. A gazdaság szereplői egyik pillanatról a másikra elfogadták a nyugati világ pénzügyi logikáját, és alkalmazkodtak az új lehetőségekhez. Azért is érdekes volt ezt látnom, mert ne felejtsük el, 75 és 90 között bármilyen liberalizációs folyamat zajlott is le, azért a gazdaság alapjában véve egy állami tervutasításos rendszer volt.
- A bankegyesülés új helyzetet alakított ki. Mi történt most a három bank egyesülésével, milyen változások várhatók e német-osztrák óriásbank pénzügyi tevékenységében a régi Creditanstaltéhoz képest?
- A helyzet valóban új, de a jelenség nem különös, a bankfúziók szinte mindennaposak ma a pénzügyi világban. Így először a Bank Austria és a Creditanstalt egyesítette erőit az osztrák bankpiacon, majd a német-osztrák szövetség az Európai Unión belüli jó piaci pozíciók megőrzését, erősítését tűzte ki céljául.
- Belátható-e az egyesülési láncreakció vége?
- Ennek az egyesülésnek a végét még látom, de azt, mi jön utána, már nem. Ha eltekintünk a megsokasodott technikai, emberi problémáktól, láthatóvá válnak az egyesülés előnyei. Bár a Bank Austria sem volt éppen kicsi bank, az európai rangsorban a negyvenharmadik helyen álltunk, a HypoVereinsbankkal egyesülve egy egészen más fajsúlyú pénzintézet jött létre, Európa harmadik legnagyobb bankja lettünk. A német befektetői ügyfélkör most már nemcsak a banki helyzetünk, hanem nemzeti hovatartozás révén is hozzánk fordul. Eddig, ha német ügyfeleket akviráltunk, kiváló színvonalú szolgáltatásainkkal, jó üzleti kondícióinkkal, akkor is csak egy kis osztrák bank voltunk a szemükben. Azért ezt a "kicsit" viszonylagosan kell felfogni, a Bank Austria tőkéje nagyobb volt, mint az OTP teljes mérlegfőösszege. Most a Hypo-csoport tagjaként a német befektetők is természetes partnernek tekintenek majd bennünket. A német befektetési programok pénzügyi bonyolítása pedig óriási feladat és óriási lehetőség. Ennek a befektető körnek a tevékenysége hosszú távon meghatározza Magyarország fejlődését és lehetőségeit is.
- Mondjuk így, a nagy HypoVereinsbank megvásárolta a kis Bank Austria Creditanstaltot. Hogyan maradt akkor mégis ön, a kicsi, megvásárolt bank főnöke az egyesült bankcsoport magyar részlegének az élén?
- Ez egyáltalán nem véletlen. Az anyabankok közötti egyesülési szándékoknak első percétől kezdve egy átgondolt munkamegosztás volt a tárgyalási alapja. Ebben a munkamegosztásban pedig a Bank Austria Kelet-Közép-Európáért felelős önálló egység a csoporton belül. E térség országaiban eddigi tevékenységére alapozva a Bank Austria a meghatározó erő. És talán az sem volt mellékes, hogy ha életkorban nem is, a tevékenységet tekintve a leghosszabb múltra visszatekintő külföldi bankár vagyok Magyarországon.
- Magyarország az EU-csatlakozásra készül. Milyen változásokra van szükség ön szerint ahhoz, hogy ez a csatlakozás minél kevesebb veszteséggel és minél több eredménynyel járjon?
- Erre a kérdésre nem lehet egyszerűen válaszolni. Mindenesetre azt tudni kell, hogy nem a belépés időpontja a legfontosabb. Az csupán jelkép. Igazából már az előkészítés folyamata is erősen átalakítja a jogi és a gazdasági viszonyokat. Talán azt mondhatnám, a folyamat maga, amelynek már ma is részese a magyar társadalom, fontosabb, és nagyobb megrázkódtatásokkal jár, mint maga a belépés, amelyhez közeledve óhatatlanul az életszínvonal emelkedésével kell számolni, s ez talán minden magyar ember számára új távlatokat is nyithat. A belépés pillanata csak jelképes lesz, de közeledve hozzá óriási változásokra kell felkészülni.
- Ezeknek a változásoknak csupán kellemes következményei lesznek?
- Bizonyos korlátozások is érvényesülni fognak. Ma a kormányzati cikluson belül a kormány szinte korlátlan hatalommal bír. Közeledve az EU-csatlakozáshoz egyre több feltételnek kell majd megfelelnie. Minél közelebb járunk a csatlakozáshoz, annál több ponton kell az EU-normákhoz igazodnia, alá kell vetnie magát az EU-kontrollnak. És ez korlátozza a cselekvési szabadságát. A csatlakozási szándék eddig is fegyelmező erő volt, de nem mindig volt elég hatékony.
- Tehát a szakmai szempontok előtérbe kerülése, bizonyos stabilizálódás várható?
- Azt gondolom.
- A pénzügyi világ szereplőjeként hogyan látja a pénz és a kultúra viszonyát?
- Az állami- és a magánszféra szerepét külön kell választanunk. Egészen más a kettő szerepvállalási hajlama és képessége. Amíg voltak nagy állami bankok Magyarországon, azok vezetői a saját hajlamaiknak megfelelően akár a sport, akár a művészetek világában, akár mind a kettőben komoly mecénási szerepet játszottak. Nem mondom, hogy ez nem kellemes szerep. Ebbe nagyon is bele lehet jönni, nagyon is lehet élvezni. Az állami bankok vezetői ezt a szerepet elvállalhatták, méghozzá azért, mert a tulajdonos, az állam, nem igazán mutatott tulajdonosi magatartást. Se a nyereség, se a költséggazdálkodás szempontjából nem volt erős a kontroll. Ezzel szemben a privatizált bankoktól nem azt várják a tulajdonosok, hogy az eredmény valamilyen mecénási tevékenységben nyilvánuljon meg, hanem azt, hogy a tőke megfelelő hozamot hozzon. Éppen ezért ma valószínű sokkal nehezebb akár sport, akár művészeti célokra pénzt gyűjteni, mint pár évvel ezelőtt. Ez az állapot a kultúra, a sport, a társadalmi segítségnyújtás szempontjából biztosan nem jó, de ez a nyugati pénzvilág kemény realitása. Az elsődleges elvárás minden gazdasági egységtől, hogy nyereséget képezzen. Mi is költünk azért bizonyos mecénási célokra pénzt, nem a kultúrára, inkább szociális segítségnyújtásra, beteg gyerekek támogatására. Ez azonban csak gesztus értékű. A magánszférától aligha várható el, hogy a kultúra intézményeinek működtetését az államtól átvállalja.