Magyar Napló

Lengyel szabadságvágy

      Adam Mickiewicz: Ősök, Beza Bt., 2000
      Bella István fordítása

Bella István gazdag életművében fontos szerepet játszik a műfordítás. Közismert, mennyire vonzódik a rokonnak tekintett népek költészetéhez, s ennek ékes bizonyítéka az 1966-os Hú-Péri-Hú öreg, a vogul és osztják teremtésénekek, sorsénekek és medveénekek kötete. A folklór mellett a lengyel költészettel jegyezte el magát. Emlékezhetünk öt esztendővel ezelőtti kötetére, amelyben Gałczyński verseivel ismertette meg a magyar közönséget.
S íme, itt a lengyel romantika legelső művének, Adam Mickiewicz Ősök című drámájának és poémájának fordításkötete, Bella eddigi legnagyobb ilyenirányú vállalkozása. Már 1977-ben hozzákezdett a munkához, de mivel hivatalos állami, kiadói megbízást nem kapott, félbehagyta azt. "Szerencsére hamarosan hű és igazi segítő- és alkotótársam akadt, Szenyán Erzsébet, aki nagyszerű és pontos nyersfordításaival lehetővé tette, hogy ezt a művemet minél előbb befejezhessem." - olvassuk utószavában.
A millenium évében megjelent könyv most méltó megkoronázása a több mint két évtizedes munkának. Az előbb említett alkotótárs mellett mások is méltó partnerei lettek Bella Istvánnak. Például Kovács István, aki költőként és a lengyel valóság kiváló ismerőjeként vetette egybe a fordítást az eredetivel, vagy éppen Pálfalvi Lajos, aki a tanulmányokat lektorálta. Mert a mű mellett nagyszerű tanulmányok is gazdagítják a kötetet. Fontos szerkesztői tett ez, hiszen többen segítenek bennünket így az eligazodásban. A lengyelek közül Zofia Stefanowska, Ryszard Przybylski és Stanisłav Pigon, a magyarok közül a már említett Kovács Istvánon kívül Kiss Gy. Csaba. Éppen az ő tanulmánya mutat rá arra, hogy Mickiewicz magyarokra gyakorolt hatása mindmáig jelentős: "...a recepciótörténetben nem az esztétikai mozzanat volt a legfontosabb, nem a lengyel költő irodalmi művei adtak ösztönzést a kifejezésmód megújítására a magyar kortársaknak vagy a későbbi nemzedékeknek, hanem a szabadság és a nemzeti függetlenség vátesze volt az, akire figyeltek, akinek üzenetét fontosnak tartották.".
Ezek a tények fölvetik a lengyel és a magyar történet, s ezen belül a két nemzeti romantika rokonságának kérdéseit. Kétségtelen, hogy mindkét irodalom alapproblémája a XIX. század első felében a nemzeti függetlenség kérdése, ezen belül a múlt faggatása. Gondoljunk csak Vörösmarty drámáinak hosszú sorára, Kölcsey Husztjára vagy Katona József és Madách Imre drámáira. Ha igaz, hogy lényeges különbség mutatható ki a kelet-közép- valamint a nyugat-európai romantikus mozgalom között, akkor mifelénk éppen a lengyel és a magyar művek hasonló vonásainak vizsgálata vezethet eredményre.
Az Ősök különösen alkalmas arra, hogy érzékeltessük az ilyesfajta párhuzamokat. Kalandos sorsú, a hatalom által gyakran üldözött költője hasonlóképpen. Petőfihez hasonlóan ő is megtestesítője a szabadságvágynak, a hazafias érzésnek. "A száműzetésben élő lengyel költő alakja megtestesítette azt a bujdosót, hontalant, aki a reformkori magyar irodalomnak gyakori lengyel figurája lett." (Kiss Gy. Csaba) Éppen itt az ideje, hogy most már művei is ismertebbek legyenek, különösen kell örülnünk Bella István műfordítói tettének. Vállalkozása azért is figyelemre méltó, mert a Mickiewiczétől alapvetően különböző korban valósította meg régi álmát.
Bár nem előzmények nélküli, de nyugodtan állíthatjuk, hogy hosszú időre ez a leghitelesebb és mindezidáig a legteljesebb interpretáció magyarul. Bella véghezvitte a szellemi bűvészmutatványt: úgy nyúlt Adam Mickiewicz művéhez, hogy közben nem veszejtette el ízét, zamatát, ám önmaga költői létének lényege sem sikkad el. Míves magyar nyelven tárja elénk ennek a fontos alkotásnak szépségeit, a lengyel (s persze a litván és az orosz) szellemiséget. Hasonlóképpen a misztikát, az alkotó képzelet romantikus jegyeit. Mindemögött az a lengyel poéta áll, akit szokás radikális misztikusnak nevezni, s aki ezáltal persze nemcsak Vörösmartynak, hanem a sors és a szellemiség szempontjából Petőfinek is rokona. S mint szubjektív egyéniség, vérbeli költő, az Ősöket is fölhasználja arra, hogy saját énvilágát mutassa meg az olvasónak. Jól látja Pályi András (Élet és Irodalom, 2000. augusztus 4.), hogy: "Az Ősök mégsem csupán küldetéses szózat - a Néphez, a Történelemhez, az Istenhez -, hanem önfaggatás, önvizsgálat, önirónia is. Sőt, önostorozás."
Lehet, hogy ezek az utóbbi minőségek teszik ezt a művet rendkívül izgalmassá a kései, XX. századi magyar költőutód számára? Bizony, lehetséges. Hiszen Bella István ilyen költő. Akitől persze egyáltalán nem idegen a múlt századi poétai magatartás sem. A Hetek reprezentáns alakjaként egész eddigi életművében fölvállalta azt, a romantikusnak is nevezhető irányt, amelynek értékrendjében fontos szerepet játszik a szabadság, a hazafiság, a nemes pátosz, a társadalmi elkötelezettség. Ebből a szempontból az Ősök esetében talán a poéma harmadik része a legfontosabb. Ez a jórészt börtönben játszódó műrész fogalmazza meg a legerőteljesebben a szabadság és a rabság dilemmáját, s teszi ezt mind az egyén, mind a nemzet vonatkozásában. A cári elnyomás, az orosz diktatúra természetrajza tárul elénk, s ugye nem kell hangsúlyoznunk, hogy mindez olyan problematika, amely átnyúlik az adott történelmi koron és társadalmi rendszeren. S ha az előbb Gustav, majd Konrad névre hallgató főhős személyében fölfedezhetjük a költői én összetevőit, akkor az se meglepő, hogy a XX. századi magyar költőutód ilyen természetesen mozog ezen a terepen.