 |
 |
|
|
|
||
Gustaw Herling - Grudziński: A második eljövetel, fordította: Pálfalvi Lajos, Mihályi Zsuzsa, Körner Gábor, Galambos Csaba, Orpheusz Kiadó, 1998
Shakespeare ezt írta: "olyan anyagból vagyunk, amiből az álmok készülnek." Szerintem ez azt jelenthette, hogy az emberi természet határtalan, olyan megfoghatatlan, mint az álmok, vagyis olyan vonásra mutat rá, amiről túl könnyen és túl gyakran feledkezünk meg, amikor filozófiai, erkölcsi, lélektani doktrínákat állítunk fel."
Gustaw Herling - Grudziński, az emigráns lengyel író az emberi természet hatalmas kiterjedésére hoz példákat műveiben. Hogy minek a hatására fordult e téma felé, megmagyarázhatja az életútja. A második világháború alatt két évet tölt a jercevói lágerben, majd csatlakozik a szovjet földön megalakuló lengyel hadsereghez. Anders tábornok vezetése alatt a Kaukázuson és Észak-Afrikán keresztül Olaszországba kerül. Itt éri a háború vége. 1945 után nem tér haza Lengyelországba, az emigrációt választja.
Egyik legjelentősebb műve a Más világ, melyet lágerélményei alapján írt. A második eljövetel című kötetben megjelent esszék és elbeszélések stílusa tárgyilagos, jóllehet, az író sokszor a létezőt nem létezővel ábrázolja, így nehéz határvonalat húzni a valós tények és a fiktív adatok között.
Írásai egy csoportjában azt a földet, Oroszországot, veszi szemügyre, melyen a forradalom nem hozott valódi változást, s ahol "az álcázásként szolgáló reformátor maszk alatt életre kelt az igazi arc" Herling - Grudziński az orosz Bergyajev Az orosz forradalom démonai című művét idézi. Bergyajev szerint három rossz szellem tartja fogva az orosz embert: Gogol, Dosztojevszkij és Tolsztoj démona. A lengyel író talán még Ivan Gyenyiszovics alakját is beilleszti a sorba.
De nem csak Oroszországnak voltak ( vannak? ) démonai. A hitleri Németország sem volt mentes a gonosz szellemektől. Erre enged következtetni legalábbis Eichmann viselkedése a jeruzsálemi per során. S hogy mi volt ez a démon? A lehető legegyszerűbb orwelli csavarintás a kanti etika alapelvén. " Kanttal kapcsolatban, mondja Eichmann, csak arra akartam utalni, hogy akaratom alapelve mindenkor az általános törvényhozás alapelvének is kell, hogy számítson. Odáig már nem jutott el, hogy hozzátegye: az állam által legalizált bűntettek korában." E logikában felismerhető "a jó öreg Történelmi Szükségszerűség", mely némely elvadult korokban bizony az igazságosság és a jog rovására terjeszkedik. Az ember amplitúdója ilyen mélyre is kileng. Vigyázni kell a démonokkal.
Az emberi természet kiterjedésének egy másik szegletében az író az őrült Nietzschét veszi észre, aki radikális eszméinek lejegyzése közben "nem az áhított robbanás hangját, hanem csak a papír halk és unalmas zizegését hallotta." A világ legveszélyesebb dinamitjából így lett egy szánnivaló bolond. Mert ez is lehet az emberből, ha nem bánik el különbejáratú rossz szellemeivel.
Ugolone da Todit, a híres filozófust, kinek személye csupán a fantázia szüleménye, a halálos ágyán látjuk. Herling - Grudziński vitriolba mártja a tollát. A meggyőződéses fasisztából marxistává, majd kis híján pápává lett szélkakas még Kant utolsó szavát is gondosan plagizálja halálos ágyán.
Hasonló szereplő Aosta város remetéje, A torony című rendkívül finoman szerkesztett elbeszélésben. A főszereplő a huszadik században egy középkori leprás szerepébe próbál belebújni, ám elbukik, kiderül, hogy halálvágya és embergyűlölete hamis. Herling - Grudziński szakít azzal a hagyománnyal, mely a lengyel esszéiskolára különösen jellemző. Következetesen kerüli az ókori analógiák alkalmazását, ezzel szemben előszeretettel idéz fel olyan középkori eseményeket, melyeknek az elbeszélések írásakor lehetett bizonyos aktualitást tulajdonítani. Erre jó példa a kötet két utolsó írása.
A csoda és A nápolyi pestis egy témát dolgoz fel, jelesül egy tizenharmadik századi parasztfelkelést és annak elfojtását. Nem nehéz azonban megtalálni a párhuzamokat az akkori politikai helyzettel. Az első elbeszélés a Szolidaritás küzdelmeire és elbukására utal, a második pedig a kilencvenes évek lengyel társadalmának mutat intő példát.
A nápolyi pestis című írásban Jaruzelski diktatúrájának működési elvét elemzi. Az elbeszélés A csoda folytatása. A szín a tizenhetedik századi forrongó Nápoly, ahova egyszercsak megérkezik pár tucat katona a pestis-sújtotta Szardíniáról. A kór ezután felüti fejét Nápolyban is, és a város lakosainak nagy részét megöli. A gróf látszólag mindent megtesz a járvány megfékezésére, rendkívüli állapotot rendel el, így annak lecsengése után a nép nemhogy nem lázong, de dicséri és az egekig magasztalja Castrillót. Herling - Grudziński, a történet elbeszélője, azonban nem csatlakozik a haláltól megmenekült dorbézoló tömeghez. Kijelenti, "hogy az Alkirály megfontoltan, hideg fejjel hozatta be a pestist Nápolyba, és feladatot jelölt ki számára. Mi volt ez a feladat? Hogy a nápolyi nép egy részét sírgödörbe taszítsa; hogy térdre kényszerítse a többieket, akik megmenekültek a ragálytól." A járvány után nem sokkal a gróf pihenőre tér, és ha a pestisről kérdezik, szája szélén csupán egy finom diadalmas mosoly jelenik meg.
"Az én pestisem nem narratív fikció, szigorúan történelmi dokumentumokon és feljegyzéseken alapul." szögezi le az író. Mégsem kell szó szerint értelmezni az elbeszélést, hiszen "a pestis egyet jelent az emberi kapcsolatok megszűnésével." Ilyenformán Herling - Grudziński a nyolcvanas évek lengyel társadalmának válságát mutatja be, és felvázol egy lehetséges jövőt, amelyben az emberek "az Ő dicséretét zengik, de megfeledkeznek az Ő tetteiről."
Hihetetlen jóslat 1990 januárjában, az események mégis az írót igazolták. Élesen látott, jóllehet, "a csoda és a vulkán közül Nápolyból figyelte csupán a hazájában történteket". Igen. Gustaw Herling - Grudziński a század nagy látnokai közé tartozik. Ismeri az emberi anyagot.
Sárossy Bence
