PIA TAFDRUP
Város az égben
"My blood has many relatives.
They never visit."
Jehuda Amiháj
Körbefordul a szem üreges látkörében
madarak köríve a levegőben
Születtek Varsóban, Kijevben, Budapesten,
születtek Moszkvában, Berlinben, Krajovában
Szófiában, Prágában - jönnek mind Dávid városába
Nyelvet hagynak oda, leveleik hazulról
egy vagy két nemzedék után füstbe-feledésbe merülnek
vagy izzó szférák éterébe tűnnek
Túlharsogják egymást a viaszgyertyafénynél
s családjukat csak álmaikban látogatják
Körbefordul a szem üreges látkörében
madarak köríve a levegőben
kavarognak pályájukon az égitestek
Estmeleg felhők alatt élnek most sivatagi párával és borral
kenyeret szeletelnek, hozzá fügét és gránátalmát esznek
ismerik az óvóhelyet oly jól akár imáikat
ha mondják, és a dalokat a vérről, a mézről, a tejről
Gázálarcokba bújva kellett becézniük egymást elégszer
az egészen soha meg nem szűnő
háborúban gyerekeket veszítenek
Ünnepnapokat ülnek s el itt temetkeznek
hogy vágyaik is ébresszék a földet
Körbefordul a szem üreges látkörében
madarak köríve a levegőben
kavarognak pályájukon az égitestek
a szavak egymásba fonódnak s szabadjára eresztik
a szárnyas dalt
Születtek Varsóban, Kijevben, Budapesten,
születtek Moszkvában, Berlinben, Krajovában
Szófiában, Prágában…
Az illat
Az osztriga illata s nem kevésbé az íze
ennek a selymes, vadul szűzi, nedves állatnak,
felszolgálva hínárral és jéggel teli kosárban,
friss citromlében megfürösztve
s egyenesen kagylójából hörpintve ki,
ily módon fogyaszthatom legközvetlenebbül
tán a tenger mennyei bensőségeit,
sós óceánok oldódó ételkockáit,
melyeket aztán fel is kell hígítani
egy-egy üveg pezsgővel avagy fehérborral
- pohárra pohárt fogyasztva még többet kívánsz,
mily jellemző vonása ez az óceánnak:
a jóllét hol hűvös, hol meleg áramlása,
mitől mintha már lebegnem kellene,
fölszárnyalni egész a halál közelébe
a sirályok közt, mik már a levegőben
elkapják a feldobott kenyérdarabot
féloldalas csendes röptükben
útban a himbálódzó láthatár felé
széltől sodortan bele a kék boltozatba:
Mindennapi kalandunkat add meg nekünk ma.
Százlábú
Akár pisztoly csöve
mutat a nyelv rám.
Én csendben állok és várakozón,
majd lélegezni kezdek a szavakkal.
*
A zúgás a sínekben, mielőtt átrohan a mezőn a vonat,
széllökés a fák lombjai közt, mielőtt elkezdene esni,
a csend, mielőtt megjönne a vers, a test, min áthatol
a fény s tisztán lát, megelőzve a gondolatot is.
*
Folyton feledjük, milyen magányos is tud lenni,
ha utazik, az ember. Elbúcsúzik,
vodkát iszik holdfénnyel a városi bárban
s az idegen rakparton önmagával találkozik a szélben.
*
A szerelem vakká tesz, ezt Platón óta tudjuk,
Terentius szerint az őrületbe kerget,
de hogy élőhalottként eltemethet, kényszeredetten
s gyengülő szívveréssel valljuk azt be csupán.
*
Ha az égbe jutunk,
csontvázunk is velünk jön?
kérdezi a gyerek.
S a sok csont, amit a kutya megevett?
*
Létezik az Isten szó,
tehát létezik Isten maga is.
Istenre rátalált a nyelv,
noha Istent senki se látta.
*
Mikor már telek hava halmozódik a szívben
s az évekkel mindinkább magunkra hasonlítunk,
csak felszínes pillantást vetünk arra a lényre,
ki idegenül-bántón mered ránk a tükörből.
*
Ha messzebbre akarnánk
jutni, mint álmainkban,
akkor százlábúként
kellene megszületnünk.
