JEAN-PIERRE OTTE
Versek
A villámlás után a fönti tükrön
- porcelán vagy jéggé dermedt böjti réce -
a pisztráng-könnyű gyermekkor lebeg.
Lenködben úszó madarak
eveznek át a selyemfolyosókon.
Lent a páfrányok ébredeznek,
szemhéjuk mögött hangya- és méhzsongású táj,
mielőtt még a fagy rátelepedne.
Aztán a sűrű, tejszínű kóma kútja,
fekvő hiúz, lábánál összekötve.
*
Hosszú kaszaél, hosszú lélegzet, mind együtt készülődik
ünnepre takarmány és menyét, zajos menet
vonul a templomtorony felé.
Üvegkavalkád volt csak,
gyűrött gyomor, útszéli bokor mondta így:
barackmagként kiszáradó pupillák sora csak.
Megláthatták, a nők ruhája mandula- és
mentaillattal van tele.
Ám a kaszaél nyomán fekete tej folyt,
megfullasztva a hasaló bogáncsot,
és a szív - a szív mint kifogott hal -
ritmust dobolt, a holt idő jelét.
*
Amik voltunk, csak mint a hold
forog mélyünkön, mint kihunyt kaland,
mint visszahullott papírsárkány, fügeszájú gyerek-
lányok bontogatták így régen a szénapadlás
sötétjében a kagylót. Amiről a
lámpahorog mesél, lélekszakadva száll folyton belőlünk,
savanykás pálinka gőze. Volt mentaszél, gyerekkor,
mára csak nyál és sócsillogás
tükrében látni, kötözött lábú nyúl. Igen,
futottunk, át a falvakon: körömszilánknyi éles
hang volt a miénk, gyümölcsök íze ült
mélyén a rezgő békabőr alatt.
Ha szánk még szóra nyílna, sűrű, fekete
bor önti el, hogy beleráng a szív.
*
Kanyargókon, sötét vadnyúlüreg és jéghűs folyosó
után az izmok alatt váj utat, bélelt,
bundás bölénymelegbe ér, kék színnel tetovált
csonttal teli, szótlan térbe.
Hogy szétszálazzon illatokat és jeleket
levedlett bőrt és üledéket,
segít-e a zöldes, gyümölcsvelő-mély
álom, melyben a kocsonya és nyál
elegyít meszet és krétaport?
Nem beszél róla senki: pedig
befelé is van út: a nyelv
érzi a mélyeket és héjakat.
*
Mint egy rozstábla-irtás
iramló szarvasok, halotti hó,
tóringás-álom babonázza a testet,
hol fekete orgonák magjai égnek el,
és macskaképű mimózafejek.
Közeledj hát, közben őrizd a beszédet,
a csillagmérőt, a nyersselyem hasonmásokat,
a vörös kígyók bűvölőit.
A csontokon túl az ujjak kékszín
fókákat és szökőkutakat tapintanak.
*
Szökőkút-test, harangtest,
- beszéd, kék fényű lámpa,
csontok alatti selymet rágó.
Bányalég, levágott lábú vad,
sötét gyapja száműz a kegyetlen
álommélybe (mint a lenyelt velő)
ledöngölt föld övezte vér.
Óriás napraforgókat érlel a benti éj.
