FRANCIS DANNEMARK



Ifjú napok

Mindenféléről meséltünk egymásnak, nem is emlékezem
már, miről, miközben a telő órák bűvös köre óvott minket
a rossz időtől. Máshol borult be, ott, hol nem jártunk. Éltünk, voltunk, egyszerűen és cél nélkül, vagy csak azért, hogy
tovább mesélhessük történeteinket, úgy ontva őket, mint
a hatosával befalt vadszilva magját, mely a szerelem emlékét
ébresztette ízével s a vágyat, hogy szerelmesebbek legyünk,
mint amennyire boldogok, könnyebbek, mint amennyire
szerelmesek és szabadok, örökre szabadok.

Íme az ősz

                  Étienne-nek és Marie-Claire-nek,
                  Brüsszel, 1990. augusztus

Még fülledtek a napok, délben meleg a levegő, ám lassanként
másfelől, északról kezd fújni a szél, s a napszálltakor terjengő
hűvösség új, idegen illatokat hoz - másféle felhők építik fejünk felett az égi kastélyokat, titokzatosabbak s tömöttebbek
elődeiknél. Ez már az ősz. Az ősz, mely ködökkel és nedves
fa illatával tér vissza, rothadó levelek édes szagával. A puskacsövet próbálja becserkészni a rozsda, a puskacső próbálja
becserkészni a vaddisznót s a rontó szellemeket. Ez hát az ősz.

Legifjabb hölgyismerősömet Axelnak hívják, szórakozott
pillantásával rontást küld a telő időre - hogy megállítsa. Nem
ismeri még azt a süket örömöt, amit akkor érzünk, mikor
megbillen a világ, mi pedig szilárdan állunk benne, még
mindig fiatalon, haláltalanul intünk a tűnő nyárnak, amely
mint egy óriás vitorlás áll a befagyott tavon.

North end blues

A szemközti háztetőn nem egy vándorló kéményt látok:
nem, egy férfi lépked fönt cserepekkel megrakottan,
dacolva az esővel. A gyerekek, akik ablakom alatt, vagyis
egy könyvekkel teli, egyébként Könyvtárnak nevezett
épület ablaka alatt egy labdán huzakodnak, a széllel
suhantak ide, alacsony fellegeket szelve át, egy másik,
már bezárult nap ajtaján keresztül.

Nincs még késő, de errefelé korábban jön a tél, ez az
északi tájék, melyet olykor nyomasztónak is neveznek,
talán nem véletlenül. Minden megdermed itt, megfagy
a szenvedély és az indulat. Nehéz a nedves homokon
lépni, nehéz volna az ingoványon a tánc.

És a tenger, a tenger oly közel, hogy sirályait ide küldi.
Ennyi jut nekünk az élet képeiből, melyet messzire
néző szemükben láthatunk. Egy nap felfalják a szívünket.

TÓTH KRISZTINA fordítása