Alexandre Devermont-nak hívják. Szőke, rózsás arcú fiatalember.
        Vákuumban nevelték. 100% szappan és Colgate bi uor, pepita ingecskék és kis gödröcske az állán. Hercig. Tiszta. Igazi szopós malac.
        Hamarosan húszéves lesz. Ebben a csüggesztő korban még azt hisszük, hogy minden lehetséges. Mennyi lehetőség és mennyi illúzió! És mennyi pofon is!
        De nem ennek a rózsás arcú fiatalembernek. Őt az élet mindig elkényeztette. Senki se húzta meg úgy a fülét, hogy fájjon is. Jó fiú.
        Az anyukája nagyon rázza a rongyot. Így beszél: "Halló, Élisabeth Devermont vagyok…", jól megnyomva az első szótagot. Mintha azt remélné, hogy átverhet még valakit… Nanana… Manapság sok mindent meg lehet venni, de a nemesi előnévről végképp lekésett. Ezt a fajta büszkeséget már nem lehet megfizetni. Bele kellett volna esnie, amikor kicsi volt, mint Obelixnek. De persze ez őt nem zavarja, és büszkén hordja címeres pecsétgyűrűjét.
        De kinek a címerével? Lehet találgatni. A pajzson korona is van, liliom is. A Francia Hentesek Szövetsége is ezt választotta fejlécül a szakszervezeti levelekre, de ezt ő nem tudja. Püff neki.
        Apukája a családi vállalkozást folytatja. Puhafa kerti bútort gyárt. Rofitex bútor.
        Tíz évig nem sárgul meg, bármilyen legyen is az időjárás, ezt garantálja.
        Persze a puhafa egy kicsit kempingbútorszerű, olyan mórickás az egész… Persze elegánsabb lett volna keményfából dolgozni, patinás padok, néhány zuzmóval, a dédapák ültette évszázados tölgy alatt, a birtok közepén… De hát hozott anyagból dolgozunk, nem igaz?
        A bútorokról jut eszembe, előbb túloztam, amikor azt mondtam, hogy az élet mindig megkímélte Juniort. Bizony nem. Egyszer éppen egy jó házból való, fajtiszta angol szetterszerű úrilánnyal táncolt, amikor is elöntötte a nagy izgalom.
        Ez az egyik, gondos anyák által nagy költségen szervezett estélyen történt, amelynek elsődleges célja kivédeni, hogy fiacskáik holmi Leilák és Hannák keblén keressenek vigaszt, vagy bárki másén, akin túlságosan érződik a csípős fűszer vagy a kénkőszag.
        Tehát itt állt, izzadó tenyérrel és gyűrött gallérral. Táncolt a lánnyal, és főleg arra koncentrált, nehogy hasba bökdösse a sliccével. Megpróbálta kicsit riszálni magát, a Westonja sarkával verte hozzá az ütemet. Csak így, lazán. Fiatalosan.
        Aztán a csajszi megkérdezte tőle:
        - Apád mivel foglalkozik? (Ez olyan kérdés, amit a lányok föl szoktak tenni az ilyen típusú házi mulatságon.)
        Úgy tett, mintha oda sem figyelve válaszolna, gyorsan megpörgetve a lányt:
        - A Rofitex ügyvezető igazgatója, nem tudom, ismered-e a vállalatot… Kétszáz alkalmazott…
        A lány nem hagyta befejezni a mondatot. Hirtelen megállt, és nagyra nyitotta azt a szetteres szemét:
        - Várj csak… Rofitex?… A Rofitex gumi óvszerről beszélsz!!??
        Na, ez aztán csúcs volt.
        - Nem, a kerti bútorról - felelte, de tényleg, mindenre számított, csak erre nem. Tényleg, hogy lehet valaki ennyire hülye? Milyen hülye csaj! Hál' isten vége volt a számnak, és mehetett a büfébe, hogy pezsgőzzön egy kicsit, meg bekapjon egy falatot. De tényleg!
        Még az is lehet, hogy ez nem is partiképes csaj, csak afféle betolakodó.
        Húszéves. Istenem!
        
        *
        Az ifjú Devermont kétszer rugaszkodott neki az érettséginek, de a jogosítvánnyal minden rendben ment. Épp most kapta meg, első nekifutásra.
        Nem úgy, mint a bátyja, aki háromszor ment neki.
        A vacsoránál mindenkinek jókedve volt. Nem volt könnyű dolga, mert a helyi vizsgabiztos igazán hülye. Ráadásul iszákos. Hiába, vidéken vagyunk.
        
        Mint testvére és unokatestvérei, Alexandre is az iskolai szünidőben szerezte meg a jogosítványát nagyanyja birtokán, mert vidéken minden olcsóbb, mint Párizsban. Csak az oktatás árán majdnem ezer frankot megspóroltak. De végül is a kocsmatöltelék elég józan volt, és okvetetlenkedés nélkül kitöltötte a lapot.
        
        Alexandre használhatja az anyja Golfját, ha éppen szabad, ha meg nem, akkor a régi 104-est, ami kint áll a pajtában. Mint a többi.
        Még jó állapotban van, csak bűzlik a tyúkszartól.
        
        Vége a szünidőnek. Hamarosan vissza kell menni a Mozart körúti tágas lakásba, és beiratkozni a Saxe körúti kereskedelmi magánfőiskolára. A diplomát egyelőre még nem akkreditálták, de a neve már nagyon bonyolult: A.I.F.S., I.K.F.S. vagy A.S.F.I, valami ilyesmi (A Seggem Felsőfokú Intézete).
        A mi kis szopós malacunk jól megváltozott ezen a nyáron. Ledér életet kezdett élni, és még a dohányzásra is rászokott.
        A Marlboro Lightsra. Mindez az új társasága miatt van: sülve-főve együtt van az egyik környékbeli nagybirtokos fiával, Franck Mingeaut-val. Na, azt aztán nem kell félteni! Pénzes, feltűnősködő, hangoskodó, lármás. Udvariasan köszön Alexandre nagyanyjának, és sóvárogva sandít fiatal unokahúgaira. Ajaj!
        
        Franck Mingeaut örül, hogy megismerkedett Juniorral. Neki köszönheti, hogy végre bejáratos lett a nagyvilági estélyekre, ahol a lányok vékonyak és csinosak, ászok helyett a családi birtokon készült pezsgőt isszák. Az ösztöne azt diktálja, hogy erre kell nyomulnia, ha akar egy helyet a nap alatt. A kocsmák hátsó termei, a faragatlan Maryline-ek, a biliárd és a mezőgazdasági vásárok, mindez még elmegy egy darabig. De egy este a Bigyó lányánál, Bigyóvári kastélyban, ez aztán a jól felhasznált energia!
        
        Devermont junior elégedett az ő kis újgazdagjával. Neki köszönhetően padlógázzal indítja a kavicsos udvarokon a nyitott sportkocsit, száguldozik Tourraine megye útjain, beint az összes tahónak, hogy ne döcögjenek a 4L-jeikkel, és bosszantja az apját. Még egy gombot nyitva hagy az ingén, és újból feltette a keresztelési medálját, mint holmi zsenge korú kemény legény. A lányok imádják.
        
        Ma este van a nyár legnagyobb bulija. Beszterházy gróf és grófné tart estélyt legkisebb lányuk, Éléonore tiszteletére. Az egész krém ott lesz. A Mayenne-től kezdve Berryig. A Társasági Ki Kicsoda színe-java. Még szűz, fiatal örökösnők hada.
        
        Pénz. A pénz nem látszik, hanem valósággal szaglik. Mély kivágások, tejfehér bőrök, igazgyöngy nyakláncok, ultra light cigaretták, ideges nevetések. Ez lesz karkötős Franck és nyakláncos Alexandre nagy estéje.
        Semmiképp sem szabad elpuskázni.
        Ezeknek az embereknek egy gazdag földbirtokos mindig is paraszt marad, egy jól nevelt gyáros pedig csak beszállító. Egy okkal több, hogy megigyák a pezsgőjüket, és a bokrok közt megkeféljék a lányaikat. A lányok nem mind vadak. Egyenes ági leszármazottai Godefroy de Bouillonnak, és szabad utat engednek az utolsó keresztes hadjáratnak.
        Francknak nincs meghívója, de Alexandre ismeri az ajtónállót, semmi baj, adsz neki egy rongyot, és beenged, ha kell, még a nevedet is elugatja, mint az Autó Club kiállításain.
        A baj csak az autó. Az autó sokat számít, ha nyélbe akarunk ütni egy ügyletet olyanokkal, akik nem bírják a szúrós bokrokat.
        A kis aranyos nem szeretne túl korán hazamenni, hazaküldi az apukáját, de keresnie kell egy lovagot, aki hazaviszi. Elveszett ember, jobban mondva elveszett szűz vagy autó nélkül egy olyan tájon, ahol az emberek legalább tíz-egynéhány kilométerre laknak egymástól.
        És most a helyzet kritikus. Franck csodajárgánya szervizben van, és Alexandre-nak sincs az anyja autója, mert az elment vele Párizsba.
        Mi marad? Az égszínkék 104-es a guanós üléseivel és ajtóival. Még szalma is van a padlóján, és egy matrica a szélvédőjén: "A vadászat természetes dolog." Istenem, de égő!
        - És az öreged? Hol van?
        - Elutazott.
        - És a kocsija?
        - Ööö… az itt van, miért?
        - Hogyhogy itt van?
        - Mert Jean-Raymond-nak ki kell pucolnia.
        (Jean-Raymond az őr.)
        - Ez tökjó!! Kölcsönvesszük az autót estére, reggel meg visszavisszük. Bottal üthetik a nyomunkat.
        - Cö, cö, Franck, nem lehet. Nem lehet.
        - De miért?!
        - Bármi közbejöhet, és akkor engem megölnek. Cö, cö, nem lehet.
        - De mi jöhetne közbe, beszari? Mi jöhetne közbe?
        - Cö, cö…
        - A fenébe, ne cöcögj már, ennek nincs semmi értelme. Tizenöt kilométer el, tizenöt vissza. Egy lélek se lesz az úton már ilyen későn, teljesen egyenes szakasz, most mondd meg, mi jöhet közbe?
        - Ha a legkisebb gáz is van…
        - DE MI, miféle gáz? Miféle gáz? Három éve van jogsim, és még soha semmi baj se volt. Ennyi se - pattintja meg hüvelyk- és középső ujját, mintha bolhát ugratna.
        - Nem, nem, nincs rendben, az apám Jaguárját nem.
        - A kurva életbe, hogy lehetsz ilyen hülye!
        -…
        - Akkor mi legyen? Megyünk a Besz-anyám-kínjáékhoz a guruló tyúkketreceddel?
        - Ööö, igen.
        - De várj csak, nem kellett volna az unokahúgodat is elvinni, meg a barátnőjét Saint-Chinanból?
        - Ööö, de…
        - És gondolod, hogy beteszik az aranyos kis seggüket a fosos üléseidre?
        - Ööö, nye…
        - Nahát akkor!… Kölcsönvesszük az apád autóját, nyugodtan elmegyünk vele, és néhány óra múlva visszatesszük oda, ahonnan elvettük, ez minden.
        - Ne, ne, a Jaguárt ne… - némi csend - …ne a Jaguárt!
        - Figyelj ide, én valaki mással megyek. Te tényleg túl hülye vagy. Ez a nyár legnagyobb bulija, és te azt akarod, hogy a lábasjószágnak való autóddal villantsunk be. Szó se lehet róla. Egyáltalán megy még?
        - Igen.
        - A kurva életbe, ez nem lehet igaz…
        Az arcát gyúrogatja.
        - Nélkülem semmiképp se tudsz bemenni.
        - Ühüm, de aközött, hogy egyáltalán ne menjek vagy a te roncsoddal, nem tudom, mi a jobb… Te, azért figyelj oda, hogy ne maradjon benne egy tyúk se, jó?
        *
        Hazafelé. Hajnali öt óra. Két sápadt és fáradt fiú, bűzlenek a cigarettától és az izzadságtól, de nem a szextől (jó buli, nagy ellenállás, bárkivel előfordulhat).
        Két szótlan fiú a D19-es úton Bonneuil és Cissé-le-Duc között, Indre-et-Loire megyében.
        - Na látod… Nem törtük össze… He… látod… Nem volt értelme, hogy a cöcögéseddel idegesíts. Holnap a kövér Jean-Raymond kisuvickolhatja az apuka autóját…
        - Attól, ahogy kihasználtuk… Jöhettünk volna a másikkal is.
        - Hát ami azt illeti, maradt még itt…
        Azzal megtapogatja a lába közét.
        - Nem találkoztál sok mindenkivel, he?… Végül is… Holnapra azért megbeszéltem egy randit egy nagy mellű szőkével, teniszezünk…
        - Melyikkel?
        - Tudod, azzal…
        
        Ez a mondat örökre befejezetlen maradt, mert egy legalább százötven kilós vaddisznó ezt a pillanatot választotta, hogy átkeljen az úttesten, és a bugyuta nem nézett se jobbra, se balra.
        Nagyon sietős volt a dolga, talán egy buliból jött haza, és félt, hogy a szülei leszidják.
        Fékcsikorgást hallottak, majd egy nagy bummot a kocsi orra felől. Alexandre Devermont azt mondta:
        - A francba!
        Megálltak, az ajtót nyitva hagyva kiszálltak, hogy megnézzék. A szörnyethalt disznót és a szörnyethalt jobb első sárhányót meg a lökhárítót, a hűtőrácsot, a lámpákat és a karosszériát. Még a kis Jaguár-embléma is megsérült. Alexandre Devermont duplázott:
        - A francba!
        Túlságosan spicces és fáradt volt ahhoz, hogy egy szóval is többet mondjon. Pedig pontosan ebben a pillanatban már tisztában volt vele, milyen mérhetetlenül hatalmas szarba pottyant. Teljesen tisztában volt vele.
        Franck oldalba rúgta a vaddisznót, és azt mondta:
        - De most már nem hagyjuk itt. Hazavisszük ezt a kis mócsingot, legyen mit enni…
        Alexandre csendben elkezdett röhögni:
        - Ühüm, az aztán jó, a vaddisznócomb…
        A helyzet egyáltalán nem volt vicces, inkább drámai, de vad röhögés fogta el őket. Biztos a fáradtság és az idegesség tette.
        - Az anyád hogy örül majd…
        - Na, az biztos, rohadtul fog örülni!
        És ez a két kis hülye annyira nevetett, még a hasuk is belefájdult.
        
        *
        - Bedobjuk a csomagtartóba?
        - Aha.
        
        - A francba!
        - Mi van már megint?!
        - Egy csomó cucc van itt…
        - Mi?
        - Mondom tele van… Az apád golfütőjével meg rengeteg üveg borral.
        - A francba…
        - Mit csináljunk?
        - Betesszük hátulra, le az ülés elé…
        - Gondolod?
        - Ühüm, várj egy kicsit. Letakarom valamivel az üléseket… Nézd meg acsomagtartóban, hogy nincs-e ott egy pléd…
        - Egy micsoda?
        - Egy pléd.
        - Az meg mi?
        - …Az a kék-zöld kockás izé ott az alján…
        - Aha! Takaró… párizsi takaró…
        - Ha neked úgy tetszik, igen… gyerünk, mozgás.
        - Várj, majd segítek. Nem kellene összekenni ráadásul még a bőrüléseket is.
        - Igazad van.
        - A kurva életbe, hogy ez milyen nehéz!…
        - Mit nem mondasz!
        - Ráadásul büdös is!
        - Ó, Alex… Vidéken vagyunk…
        - Leszarom a vidéket.
        Beszálltak az autóba. Gond nélkül indult, a motornak láthatólag semmi baja sem volt. Ez is valami.
        Majd néhány kilométerrel később a nagy-nagy ijedség. Először csak mocorgás és morgás hátulról.
        Franck azt mondta:
        - A kurva életbe, mégse döglött meg ez a hülye!
        Alexandre nem bírt válaszolni. Mégis, ami sok, az sok.
        A disznó megpróbált feltápászkodni, és forgolódott.
        Franck belelépett a fékbe, és üvöltött:
        - Húzzuk el a csíkot!
        Fehér volt, mint a fal.
        Becsapták az ajtót, és kissé távolabb mentek az autótól. Belül nagyon szar volt a helyzet.
        Nagyon szar.
        
        A vajszínű ülések összetörve. A kormány összetörve. A fejtámlák összetörve, a sebváltó összetörve. Az autó egész belseje össze volt törve, törve és törve.
        Devermont junior megsemmisülten állt.
        Az állatnak kiguvadt a szeme, és fehér hab csorgott ki két horgas agyara közül. Iszonyat volt nézni.
        Azt találták ki, hogy leguggolnak, észrevétlenül kinyitják az ajtót, majd felmenekülnek az autó tetejére. Lehet, hogy ez jó taktika lett volna, de ezt már sosem fogják megtudni, mert közben a disznó rátaposott a központi zár gombjára, és bezárta magát.
        A kulcs a gyújtáson maradt.
        Ajjaj, a helyzet határozottan nem javult.
        
        Franck Mingeaut elegáns zakója belső zsebéből elővette a mobilját, és nagyon ingerülten felhívta a 18-at.
        Az állat megnyugodott egy kicsit, mire a tűzoltók megérkeztek. Egy kicsit. Vagy már nem volt mit összetörni.
        A tűzoltóparancsnok körbejárta az autót. Ez még őrá is nagy hatással volt. Nem bírta lenyelni:
        - Egy ilyen szép autó, kár érte, he.
        
        A folytatás nem széplelkeknek való…
        Az egyik ember elment egy hatalmas, páncélökölszerű vadászpuskáért. Mindenkit messzebb küldött, és lőtt. A disznó és az ablakok egyszerre robbantak szét.
        Az autó belseje át lett festve: vérpirosra.
        Vér, mindenütt vér, még a kesztyűtartó sarkában is, még a mobiltelefon gombjai között is.
        Alexandre Devermont teljesen elkábult. Mint aki már nem is bír gondolkodni. Egyáltalán nem. Semmin. Vagy csak azon, hogy élve elássa magát, esetleg a tűzoltó páncélöklét maga ellen fordítsa.
        De nem, a mendemondákra gondolt, és arra, hogy örülnének a zöldek…
        Be kell vallanunk, hogy az apjának nemcsak gyönyörű Jaguárja van, de erős politikai ambíciói is, hogy letörje a zöldeket.
        Mert a zöldek be akarják tiltani a vadászatot, és nemzeti parkot vagy valami ilyesmit akarnak létrehozni, csak hogy bosszantsák a nagybirtokosokat.
        Nagyon fontos neki ez a küzdelem, és már majdnem meg is nyerte. Még tegnap este is azt mondta az asztalnál, amikor a vadkacsát vágta föl:
        - Na, Grolet és a szutykos bandája ezt sem látja többé a távcsövével!! Hahaha!!
        
        De most… az ezer darabra robbant vaddisznó a jövendőbeli megyei tanácsos Jaguár Sovereignjében mégiscsak kínos egy kicsit. Biztosan csak egy kicsit, nem?
        Még az ablakok is tele vannak szőrrel.
        A tűzoltók hazamentek, a rendőrök hazamentek. Holnap egy daruskocsi elviszi a… szóval azt a szürke izét, ami eltorlaszolja az utat.
        
        *
        A két cimbora bandukol az úton szmokingzakóval a vállán. Nincs értelme beszélni. A dolgok jelenlegi állása szerint már gondolkodni sem érdemes.
        Franck azt mondja:
        - Kérsz egy cigarettát?
        Alexandre válaszol:
        - Aha, kérek.
        Egy darabig így mennek tovább. A nap felkel a rétek fölött, az ég alja rózsaszínű, néhány csillag még az égen késlekedik. Semmi nesz. Csak a fű susogása, ahogy a nyulak futkosnak az árokban.
        Aztán Alexandre Devermont a barátja felé fordul, és megkérdezi:
        - És?… Az a szöszi, akiről beszéltél nekem, akinek a nagy dudái vannak… melyik az a lány?
        És barátja rámosolyog.

NÉMETH MÁRTA fordítása