|
|
|
|
|
||
(Omár Khájjám egyik jó barátja megalapította
az Orgyilkosok Titkos Szektáját)
OMÁR Hassan, a borsátor, lásd, nyitva már, Békén bőg az italhordó szamár, A nap lement, a jó nép bent vigad, A vőlegény s menyasszony borra vár.
HASSAN Omár, menj. Engem nem csábít a mámor. A férfikínra nem ír egy pohár bor. E dög, mely bőg, bamba, mint Nisápurban Öröklétet remélő, balga vándor.
OMÁR Barátom, miért balga, ki lagzit ül? Túlcsordul szív s a korsó, felderül Az arc, s irigyli vígságunkat a Rideg öröklét, e végtelen űr.
HASSAN Az istenarcot szem nem látja meg, Mi volt, soha nem az, ami lehet, A pusztán át süvítő szél erős, Kiszárít tengert, fonnyaszt zöld füvet.
OMÁR Kinek kell fonnyadt fű? S ha szirma hullna, A rózsa vagy tulipán, lekonyulva? Nézd, hívogat már a taverna fénye, Kupáját mindenki magasba nyújtja.
HASSAN Kinek kell tulipán, ha vért is onthat? Ragadd torkon az álnok szívű, rothadt Lelkű gazt! Ördögsereg, itt tanyáznak Pöffeszkedőn, sár-fekete mocsokhad.
OMÁR Hassan, Hassan, mondd, mi ütött beléd? Kóstolgattuk a harmat friss levét, Sakkozgattunk, vagy nézve az eget Soroltam fel a csillagok nevét.
HASSAN Sakkfigurák, csillagok, tudomány - Tűzre valók, mint verseid, s pogány Könyveid! Jöjj velünk, lesd a gyaurt, Fojtsd meg, szorítsd, pusztuljon valahány. OMÁR Ki vagy te, mondd? Halld, a vendégsereg Mulat, lant szól, kísérve éneket, Oly ismerős minden, mint fenn a hold, Ki vagy, hogy vígságuk így megveted?
HASSAN Hassan ibn al-Sabbah vagyok, vezére Az orgyilkosoknak, kik halk ölésre Esküdtek össze, árnyékként suhanva, Lecsapni hirtelen s kárhozni érte.
OMÁR Értem. Minden világos. Megszerettem E karavánszerájt. Indítsd kegyetlen Hordád, de tudd, végül azok ítélnek, Kik most rettegve élnek, félelemben.
Sötét kontúr Durrës fehér fövényén, Sötét, de szikrázó; széttárt karokkal, Bábból kibújt, széttárt szárnyú bogár, Ez ő. Tekintete jóságos, akár A kékség fölötte, ölelkezik A széllel, ha fúj a tenger felől, S falamnderit - szól hálásan a naphoz. Nem néz le, hol cikcakkot a homokba
Éles körme húzott, s a nyugtalan
Diódák, mik fejében nem holmi bogár,
De sas röptét tervezik, nem zavarják
Sem álmát, sem örömét, sem magányát. Hány ezer év kell, hogy szülessen ily menny- S pokol híján való hely, ilyen béke, csönd. Nem tudja; nem gondolkodik, alszik. Nem bukkan fel az elsüllyedt hajóroncs, Szkander bég nem mozdul lován. A semmi Létezik csak, se nap, se szél, csupán a semmi. Itt hever, mint partra vetett kacat -
Csak éppen ezt nem viszed majd haza.
TAPFER KLÁRA fordításai
