|
|
|
|
|
||
nincs is szó semmiről csak
egy asztalról melynek fiókja
régi dalokkal van tele
négy lába van egyik se
segít hogy énekeljen
két lába arról álmodik
hogy egyszer kéz lehe t
pedig nem kézzel
fognak az énekléshez
kézzel hozzá se nyúlnak
a régi dallamokhoz
nincs is szó semmiről
a lábak kettesével
mennek a feledésbe
és az asztal mint minden asztal
csak az marad ami
Ha volna szeretőm azt mondanám neki
hogy a teste egy bárka
mely a távolba hív
két lába pedig emlékeztet
hogy az út hosszú volt
mennyit is járt az én szerelmem
hová is vitte őt a csónak
hajdanán azt mondták szeretlek
abba se hagyták az olajbogyó a dió
szedését mégis
úgy ejtették ki mintha ettől
függne a termés
sose beszélek a jövőről
mire jó a jövő
mi másra jó szerinted
mint hogy a két tenger
előttünk egymásba ne folyjon
de ha nem biztos akkor mondd azt
ijeszd meg mondd hogy a jövő
ha nem választja szét a két
tengert akkor csak mintha
egy ismeretlen fúlna vízbe
a szemünk előtt
te merülsz el vagy én
előttünk két tenger vize
mosódik össze
mire jó a jövő
hacsak nem arra hogy két
tenger feligya egymást
hogy mit láttam az ablakból
azt akarod tudni mit láttam
hogy az ablakból
mit láttam ha tudni szeretnéd
akkor mást kérdezz inkább
kérdezd meg teszem azt miért
van kívül kétféle világ
ha nem hiszed gyere
állj ide nézz az ablakon ki
hadd kérdezzem meg tőled
én is na mit látsz
nem az érdekel amit kint látsz
hisz úgyis kétféle világ van
amit az egyikben kimondok
ott a másikban nem hallatszik
ezt láttam az ablakból tessék
vajon nekem öltöznek-e
vetkőznek-e a fák
nekem szól-e az üzenet
a haldoklók igen
ők húzzák fel a fehér zászlót
a kórházudvaron
én is próbálom rejteni
a hóba mit a tél adott
a fehéret halált
én így segítek eltörölni
az örökségnél hűvösebb ég
minden nyomát
TÓTH KRISZTINA fordításai
