JOSÉ MIGUEL SÁNCHEZ
(YOSS)

Nemes ügy, mely felüdít

Isten hozott! Igen, én mindig itt vagyok, a repülőtér vagy a hotel bejáratánál, és téged várlak. Látom a mosolyodon, hogy te is az első pillantásra felismertél. Én vagyok az, akit sok-sok év alatt megálmodtál, pontosan az, akit keresel. Szemem félvérfekete, bőröm napsugártól és tengeri levegőtől cserzett, zabolátlan hajtincsek és munkásizmok, nem konditeremből valók. Már ha maradt még valami ezekből az izmokból, mert, mint tudod, nehéz idők járnak. A fizimiskám egyszerre autodidakta értelmiségié és partymané. Közvetlen, bűbájos-rongyoska. Figyeled? Arcvonásaimban benne rejlik a veszély, a sejtelmes tolvajkockázat és a nemi betegség, de benne van a cukornád édessége, az igaz barátság és Rousseau jó vadembere is. Isten hozott! Úgy van, én leszek az idegenvezetőd.

Hová szeretnél menni legelőször? Ja persze, a hotelbe... ötcsillagos, idegen pénzen épült, of course, csupa typical tropical, autentikus, mint egy toalettpapírra nyomott egydolláros. Ott majd felüdülhetsz a me dencében, és elkápráztathatsz egy ilyen magamfajta bennszülöttet a légkondicionáló meg a szobaszerviz gyönyöreivel. Ott majd sopánkodhatsz a magas árak meg a város történelmi részeiben tett séták és körutak kínálta hamis kép miatt, ahol az idegenvezető csúnya, rossz gyarmatosítókról és kedves, nagyszerű indiánokról meg négerekről beszél. De ne aggódj: ez is része a játéknak, a kötelező előjáték.

És most következik persze az Amistur. Mert van egy barátom, akinek van egy üres szobája, és kiadja neked az elbűvölő mosolyodért, no meg egy nevetséges kis összegért a te kemény, arcod verejtékével keresett valutádban. Proletárszolidaritásból, hiszen te, ezt öltözéked ellenére is látni, nem vagy se milliomos, se kapitalista kizsákmányoló, amint arról sem tehetsz, hogy van kocsid meg házad, annak az észak-dél ellentét az oka, akinek jutott, jutott, de akárhogy van is, mindent otthon hagytál, messze, és az itt most (sajnos) nem számít. Tudjuk, hogy utcaköveket hajigáltál az egyetemen '68-ban, hogy szívesen-büszkén idézed Silvio és Pablito dalszövegeit, hogy Fidel képmása lóg a szobádban. És a pueblo unido jamás será vencido, és Rigoberta Menchú fájdalmas, bennszülött mosolya, a Nobel-békedíj, a Farabundo Martí Front lobogója és a gerilla prédikátor, Camilo Torres képmása. Ezért is vagy aktív részese a guatemalai árva gyerekek megsegítésére rendezett tomboláknak, és vitatkozol este tizenegyig a sarki kiskocsmában Marcos őrnagy valódi kilétéről s a szigetországi reformok jövőjéről.

Ne aggódj, mindnyájan tisztában vagyunk ezzel. Közülünk való vagy, amint élvezed a színek kavalkádját, a váratlan helyzeteket, a tömegközlekedés édes, latin testközelségét a metróbusz - népi nevén púputeve1 - legvadabb formáján. Tedd csak zsebre (egyelőre) a valutádat, feledkezz bele a sorban állás játékába, légy utas, ne vendég. Idomulj a környezethez egypár hétre, senki sem fog felismerni, így írja elő a játékszabály. Közülünk való leszel, tejfehér bőröd és magas növésed ellenére, a legkiválóbb samponokkal átitatott hajzatod, a pattanásoktól és fölös zsírszövetektől mentes anyagcseréd és az egész tökéletesre szabott megjelenésed ellenére, amelyekről, tudjuk, nem tehetsz. Az ember ugyebár nem maga választja meg a szülőhelyét.

Te sohasem akartad a kordon mögül nézni a bikaviadalt, klimatizált városnéző buszból az életet, a sajtón át a valóságot. Nos, akkor gyere! Irány a külváros, marihuána, bicska és folklór, férfikultusz és pálinka, milyen színpompás, milyen hiteles! Ne fogd vissza magad, fényképezz nyugodtan. Ingyen van. Irány a tengerpart, autó és hűtőtáska nélkül, bár aranybarnára pirult bőröd elárul, és itt sem tudsz megszabadulni a kölyköktől, akik "csak egy kis aprót, kisasszony" könyörgéssel ostromolnak, és nem engedheted át magad a vágynak, hogy toplessre vetkőzz a trópusi napsütésben. Gyere el egy Nueva Trova-koncertre, aztán egy alternatív rockegyüttesére, mely egzotikus Spanglishül dalol. Vár az underground világa, az érem másik oldala, meghasonlott színházcsinálóival, avantgárd költőivel, jó családból való éteri vándorpillangóival, stílustalan ruhácskákkal, ezer nyelven írott feliratokkal, pózoló kormánybírálatokkal, de mindig, mindig bájos mosolyával. Gyere, én mindent ismerek. Kíváncsi vagy Bob Marley-ra és a rastafari-bolygóra? Carlos Varelára és a trova világára? Pello el Afrokánra és a rumbagalaxisra? Én vagyok az útirányjelző tábla. Gyere! Isten hozott új Smaragdországban, kis Dorothym!

Neked persze nem fontos, hogy a másik oldalt lásd. Amit már amúgy is ismersz, ami nem illik ebbe a pálmafás, tengeri levegőjű, paradicsomi környezetbe. Nem figyelsz föl sem az önkiszolgáló boltokra, sem a diszkókra, sem a McDonald's-utánzatokra, mindez dollárért, természetesen. Sem a környékükön lebzselő, kikent-kifent fiatalokra. Te ismered már mindezt, hiszen olvastad Bataille-t, Foucault-t, Lyotard-t, sőt Alvin Tofflert is; a pop kultúrája ez, mely hamarosan kidurran, mint egy luftballon, a fejlődés, a mű, a talmi, az elembertelenedett, lelketlen hagyománytagadás... Igen, egy fagyi jólesne, de nekem sincs kedvem sorban állni. Bemegyünk? Látod, ezért mondtam, hogy tedd zsebre a valutádat. Milyen finom ez a hamburger, ugye?

Íme, a te szerény hozzájárulásod, irányított jó cselekedeted. Világos, hogy nem válthatod meg a világot, és nem is kér tőled senki ilyesmit. Hogy nem vagy gazdag és túlzottan harcedzett sem, mert különben... bezzeg volna csak egy rakétakilövőd, pár büdös disznónak annyi lenne, igaz? Ismered Bruce Cotburn számát, nem igaz? Nincs, de hát abból a kevéske spórolt pénzből, ugye... jó ötlet ez a kis buli, mindenki a vendégem, gondoskodj te az ételről-italról, meg egyébről is, ha gondolod... Talán a tanya, ahol közelebb kerülhetünk Jahhoz? Arról is. Mit nekünk a törvény, nem igaz? A törvény a hibás, a törvényt pedig a gyarmatosító csinálta, akinek mi majd csapdát állítunk.

Jól érzed itt magad? Igazán szép, hogy ilyen jól érzed magad, és szép ez az elégedettség, hogy megajándékozhatod azt, akinek nincs. Köszönöm a nadrágot és a sportcipőt, el sem tudod képzelni, milyen nagy szükségem volt rájuk. Volna kedved elolvasni a verseimet? Nem adták ki őket, eladhatatlanok, a kiadói üzletág kész maffia, de ugye hogy megrázóak, a szívedhez szólnak, jól tükrözik a kőkemény valóságot? És megvan bennük egy nép kellő optimizmustartaléka, mely mindenek ellenére küzd és nem adja meg magát. Tessék, neked adom... ugyan, semmiség. Ha sikerül kiadatnod, elküldöd nekem a könyvet. Más könyveket is küldhetsz, persze. Bár én valószínűleg nem tudhatom, milyen drága a kultúra azokban a gonosz országokban, ahol annyi jó dolog terem.

Igazad van, hat hét kis idő, a barátodnak ideje sem lesz, hogy hiányoljon, annyit robotol a lemezkiadóban, no és a kamatlábak... Hogy egy társadalmi öntudat nélküli, visszataszító yuppie? Ne mondj már ilyet, ő is ott volt a barikádokon, no persze sohasem volt mersze idejönni és szembesíteni az álmot a valósággal. Minden olyan más, mint ahogy annak idején elképzelted. De megérte, ugye? Te meg amúgy is tudtad, hogy az ígéret földje nem itt... ne, ne sírj... vagy ha mégis, hát itt a vállam. .. nem a te hibád, na, töröld meg azt a szépséges kék szemedet, és gyere, engedd el magad. Hat hét kis idő, de még sok minden történhet...

Élvezd hófehér bársonyod és sötét bőröm sakktábláját, miközben egyszer, kétszer és százszor is ziháló sakk-matt helyzetbe kényszerítelek. Ugye te is azt hitted, hogy az afrokaribi virilitás csak a számos mendemonda egyike? És a kedvesség, mely elbódít állandó, izzadságszagú testközelségével a légkondi nélküli szobában, és eleinte csendes, visszafogott, később a mienkhez, a latin iskolához idomuló orgazmusaid, kiáltásokkal, karmolásokkal, káromló szavakkal, melyeket bántó értelmüktől megfoszt az országok közti különbségeket elmosó szenvedély. Az ágyban mind egyenlők vagyunk, nem igaz? És nevezhetsz ipso facto diktátornak, aki teljhatalommal bír Vízszintes (függőleges, sőt átlós, fő a képzelőerő) Tested Köztársaságában. És kérheted, hogy veled ugyan ne játsszak semmiféle demokráciát, se alkotmányos monarchiát, se semmi civilizáltat, hanem csakis ezt az ősi barbárságot, melyet oly nagyon élvezel. A szépség és a szörnyeteg, a turista és a bennszülött. A fejlett és a harmadik világ gyermekei.

Te is tudod, én is, hogy ennek a kapcsolatnak nincs jövője, de a zen azt mondja, a holnap nem létezik. Lépj be az életembe, ismerd meg a családomat. A bátyám meghalt a háborúban, az unokafivérem börtönben van... Politikai játszmák, nem, te ezt nem érted... valójában ő sem, ezért is van börtönben. Hogy érti-e egyáltalán valaki?... Nézd, ez a húgom fényképe, egy olaszhoz ment férjhez, és néha ír Milánóból, jól él, de ugyanilyen jól ellenne egy kőrakás alatt is, csak meglegyen a szép ruhája, a kosztja, a kocsija meg a videó. No, de mi ketten tudjuk, hogy az még nem minden. Ezért is vagy itt, nem igaz? Mert számodra is van valami fontosabb.

Figyelted, hogy tetszettél anyámnak? Ne aggódj, nem olyan vészes a spanyolod, a haverjaim mindenen nevetnek. Istenem, ilyenek vagyunk, vidámak, mindenből tréfát csinálunk. Kreol pajkosság. Ugyanakkor szomorúak is vagyunk, a kiirtott indiánok és a szülőföldjüktől elszakított feketék évszázados melankóliájával. Olyanok vagyunk, amilyenek. Ne akarj minket megmagyarázni. Ez itt a Siguaraya országa. Hogy az meg mit jelent? Ó, nagyon érdekes... kár, hogy már alig van időnk.

Hat hét kis idő. Szükségszerűen elérkezett a pillanat. Velem maradni? De kérlek... Tudod, hogy nem lehet, ez nem a te világod, nem ugyanaz, mint turistaként... Hogy én? Szíves örömest, hát persze, csak olyan sokba kerül... persze, ha te akarod... Ne sírj, ne tégy felelőtlen ígéreteket. Hat hét csak másfél hónap. Majd rendbe jönnek a dolgok a barátoddal. Ő szeret téged, és nem is annyira yuppie, ha jól belegondolsz. Elvinnéd ezeket a leveleket, ha megkérlek? Tudod, a nemzetközi posta néha... Persze hogy írhatsz. Ismered a méreteimet, nem hiszem, hogy híznék. Én is szeretlek téged, igen, tudom, hogy megpróbálsz mielőbb visszajönni, beszéld rá a barátnőidet... a barátaim már alig várják, hogy megismerjék őket. Siess, mert lekésed a gépet, nehogy itt hagyd az ajándékos szatyrot, vigyázz, el ne ejtsd a plakátot Camilóval és Chevel. Egy utolsó csók. Jó utat, szépségem...

Hat hét csak másfél hónap. Én csak egy idegenvezető vagyok. Bizonyos értelemben gyóntatópap, aki meghallgatta bűneidet, miszerint a fejlett világhoz tartozol, nem éhezel, művelődhetsz, utazhatsz, nem vagy latin, álmaidat és idealizmusodat anyagi jólétre váltottad. És én feloldozlak téged a penitencia fejében, hogy bűneid engeszteléseképp megáldasz bennünket valutáddal, naiv szimpátiáddal, teletömve érkező és csaknem üresen távozó bőröndjeiddel; jó cselekedeteid és elégedettséged fejében, hogy teszel valamit a társadalmi igazságosság érdekében. Feloldozlak, de hagyok benned annyi bűntudatot, hogy mihamarabb visszatérj ebbe a képeslap hátoldalán élő Kubába, ebbe a játékba, ahol mi is, te is álarcot öltünk, ebbe a folklóros, posztmodern identitásba. Azért, hogy szabadságharcosnak érezd magad, tevékeny, társadalmi felelősségérzettel bíró nőnek, és hogy esténként, a munka fáradalmait követően mosollyal az ajkadon térhess n yugovóra, hisz te hozzájárulsz, hogy a világ sora jobbra forduljon. Feloldozlak téged, és megújítom szívedben a jó ügybe, az évi hathetes, latin szerelmes, tiltott ízű, idealista és szexi ügybe vetett hitet. Hitet az épp rád szabott, a modern élet örvényében sodródó nő számára méretezett ügyben. Biztos, kényelmes ügy, könnyen véghezvihető. Nemes ügy, mely felüdít.

Aztán ámen, részemről a szerencse.

Jegyzet:

1 Teherautóból kialakított tömegközlekedési eszköz.