Christoph Peters

A háború

Franz Deckernek

Wolf később sem bánta meg, hogy Agnes Janssent megütötte. Visszakézből az arcába vágott olyan erősen, hogy a nő szemöldöke felhasadt.

Alphonse-nak viszont nem mondta el, valójában miért utazik el ilyen hirtelen, ami sértett minden ghánai udvariassági szokást. Wolf tulajdonképpen még legalább másfél hónapot Kumasiban akart maradni, sőt talán tovább is. Az előző hetekben nem panaszkodott semmire, éppen ellenkezőleg. Alphonse nem talált magyarázatot Wolf viselkedésére. És nagyon szégyellte magát faragatlan vendége miatt.

Ötvenmillió éve folyik a harc - mondta Wolf - a hangyák és a termeszek között a világuralomért, s ez a harc határozza meg a földi életet. Ez már örökre így marad, amíg a Nap süt.

A hangyák és a termeszek összességében sokkal nagyobb életteret foglalnak el, mint mi, emberek. Ha figyelembe vennének minket, csak egy epizód lennénk a számukra, alig több, mint egy zivatar az esős évszakban. De mi az ő történelmükben valószínűleg egyáltalán nem játszunk szerepet.

Wolf orvos. Nem amolyan jótevőféle, akit nem hagy nyugodni a világ szenvedése miatti harag. Nem harcol a halállal, az ilyesmit értelmetlennek tartja. Különböző ügynökségek megbízásából csinos fiatal nők fölösleges háját szívja le a hasukról és a combjukról, mert az a reflektorok fényében előnytelen árnyékot vet. Specialitásai a szoptatástól lógó mellek, a lefittyedő mellbimbók. Újra kézhez állóvá, csepp formájúvá szabja őket.

Olyan sok pénzt kere s, hogy minden kényelmet megengedhet magának. Hétvégeken gyakran hazavisz magával egy nőt, olykor kettőt is. A nők szívesen jönnek. Wolf magas és jó felépítésű férfi. A lakása úgy néz ki, mint egy hozzá hasonló orvosé egy filmben; első alkalommal mindig van pezsgő is.

Noha a hangyák sokkal hatásosabb fegyverzeti rendszert fejlesztettek ki, máig nem tudtak döntő előnyt szerezni: ezért egymással kell harcolniuk. Nép a nép ellen, faj a faj ellen, vég nélküli megsemmisítő hadjáratokban tizedelik saját magukat. Ahelyett, hogy szövetségre lépnének egymással és kiirtanák a termeszeket, elpazarolják energiájukat a polgárháborúban.

Alphonse Ghánából származik. Wolffal együtt tanultak az egyetemen. Apja egyike azoknak a híres ashanti aranykirályoknak, akikről időnként dokumentumfilmet forgatnak. Az ashantik évszázadokig gyakorolt kegyetlensége a szomszéd népekkel szemben éppen olyan hírhedt, mint az európai gyarmati uralkodóké. Még 1984-ben, Alphonse nagyapjának temetése alkalmából is tizenkét levágott fejű halottat találtak a városban a kumasik. A helyi rendőrség eltekintett a bűnösök kézre kerítésétől, mivel egy király valóban igényt tarthat kíséretre utolsó útján.

Wolf és Alphonse kapta meg a hullákat boncolásra, majd miután végeztek, néhány fekete prostituálttal berúgtak a sok gintől. Ettől nyomban bizalom ébredt bennük egymás iránt. Előkelő születése miatt a D.-ben élő afrikai nők számára felettébb kívánatos volt, hogy Alphonse-t rendszeresen vendégül lássák, és a királyfi fehér barátját is különös figyelmesség vette körül. Wolf a nőkben kemény húsukat szerette, leginkább azonban szokatlan melegszívűségüket, amelyhez hasonlót sem üzleti kapcsolataiban, sem a szerelemben nem tapasztalt.

Az utolsó vizsga után Alphonse azt javasolta, néhány hónapot dolgozzanak együtt a kumasi egyetemi klinikán. Csak szórakozásból, és mivel a nagybátyja ott főorvos.

Wolf kételkedett abban, tudna-e orvos lenni csak azért, hogy a betegeken segítsen. Kétségei voltak, később viszont arra gondolt, hogy talán a testi nyomor úság látványa felszabadít olyan érzéseket, amelyeket nem szívesen mulasztana el. Ezenkívül Afrika már Alphonse-zal való barátsága előtt is régen érdekelte.

A termeszek alapjában véve egyetlen stratégiát fejlesztettek ki: bevehetetlenné tették várukat.

Amikor 1963-ban az új leszállópályát építették Dakartól nyugatra a szavannán, állítólag kétszáz termeszdombot kellett felrobbantani: olyan masszívak voltak a falaik, mint az öreg gyárkéményeké. Mivel azonban a robbantómesterek megfeledkeztek az odú föld alatti részéről, néhány nap elteltével számos új kupola emelkedett a magasba, mégpedig éppoly kemény, mint a beton. Több tartálykocsi rovarirtó szerre volt szükség, hogy építkezésre alkalmassá tegyék a helyet.

Az agresszív hangyafajtáknak is csak igen ritkán sikerült egy-egy ilyen termeszvárat meghódítaniuk.

Az első héten Wolf erőtlennek érezte magát. A nyirkos forróság lenyomta a vérnyomását, és az étel annyira fűszeres volt, hogy úgy érezte, szép lassan szétmarja a beleit. Alphonse szemrehányást tett magának, amiért házigazdaként nem tudta teljesíteni kötelességét: Wolf csak teát ivott, és a lányokhoz, akikkel esténként összeismertette, hozzá se ért, noha szűz is volt közöttük.

Tíz nappal később azonban Wolf hozzászokott a megváltozott körülményekhez, és Alphonse bemutatta a nagybátyjának. Doktor Latif annak idején Kölnben járt egyetemre. A klinika a campus szélén feküdt, parkszerű környezetben, amit eredetileg angol modell szerint létesítettek, és amely lassan ismét szavannává változott. A fű elszáradt, a bokrok évek óta nem láttak ollót, a platánok között termeszdombok emelkedtek. Egy magas kerítés zárta körül a terepet, a mögötte kezdődő, hullámlemezből épített települések belevesztek a bozótba.

Doktor Latif a szülőszobára osztotta be Wolfot, mert az illetékes nőgyógyász éppen északon élő családját látogatta. Az, hogy Wolf a szülés levezetéséhez keveset értett, senkit sem zavart, mivel Enkeba mama, egy idős bábaasszony, teljhatalommal kormányozta a szülőszobát, a gyerekeket egyébként is inkább saját kezűleg segítette a világra. Amikor Wolf először és nagyon óvatosan próbálkozott, félretolta, mint egy éjjeliszekrényt.

A legtöbb nő a fájdalom ellenére is gyalog jött; lefeküdtek a nyolc ágy egyikére - ami gumibevonatú, egyszerű acélváz volt -, és ordítani kezdtek. Mihelyt készen voltak, felöltöztek, összepakolták a gyereket és a holmijaikat, meghajoltak Wolf előtt, mivel orvosként övé volt a felelősség, és hazamentek. Ezt követően Wolf hívta Quame-t, aki a vért és a méhlepényt egy kerti öntözőcsővel lemosta. Hogy segíteni tudjon a nőknek a szülésben, megtanult két twi szót; azt, hogy "chiem", azaz liheg, meg hogy "brah", vagyis nyom. Fő feladata azonban abban állt, hogy odafigyeljen az újszülöttekre, nehogy véletlenül leessenek a priccsről.

A hangyák világa bámulatra méltóan rideg. Nincsenek érzelmek, csak programok. Emellett képesek a tökéletes önfeláldozásra. Mindenesetre a hősi halálban vagy a mártíromságban való ostoba reménység nélkül.

A munkásnők egész teste egyetlen vegyi robbanóanyag. Amikor a harci helyzet kritikussá válik, a hasizom egy heves lökésével felrobbantják magukat. Ilyenkor nagy mennyiségű méreg szóródik szét a csatamezőn, és számos ellenséget megöl.

Miután Wolf már négy hete mást sem tett, mint hogy elkapdosta a leesni készülő gyerekeket, egy hosszúra nyújtott ebédszünetben felfedezte azt a ritka gyümölcsöt, amelynek fogyasztását krónikus másnapossága ellen szinte gyógyszerként írta elő magának. A kerítésen túlról, egy fáról lógott be a parkba, messziről almára emlékeztetett, közelről inkább articsókára. Az egyik leveles ágat leheletfinom fonalak golyóvá fonták, tapasztották össze, néhány helyen daganatszerűen megvastagították.

Wolf szerette a hangyákat, többek között miattuk jött Ghánába.

Az első dolog, amit Agnes Janssen mondott, az volt: - Ebben nincs semmi különös, ilyesmi itt mindenütt van.

Wolf egyáltalán nem vette észre Agnes érkezését.

- Attól még nem lesznek kevésbé érdekesek -, felelte, és felvett egy botot a földről. Először, mert mérges vo lt, másodszor, mivel be akarta mutatni őket Agnesnek, levert egy fészket, kinyitotta, éppolyan hanyagul, mint amilyen óvatosan, és nézte egy megsemmisítésre ítélt nép jól szervezett evakuálását.

- Agnes vagyok.

Többször hallotta róla, hogy három éve él itt, és orvosként dolgozik valamilyen jótékonysági szervezetnél. Időnként segített a klinikán, főképp azonban a falvakba járt a minimális orvosi ellátást biztosítani. Az emberek viszont nem hitték, hogy az injekciók és a pirulák gyógyítanak, hanem - amíg nem volt már túl késő vagy legalábbis kritikus a helyzet - többre tartották a varázslás rituáléit. Mindenki nagyon tisztelettudóan mondta róla, hogy very good woman. Majd a férfiakból kitört a nevetés.

Wolf ezért hitte úgy eleinte, hogy Agnesnek az itteni viszonyokhoz képest rendkívül sok szeretője volt, és leginkább olyan praktikákat alkalmazott, amelyek itt nem voltak szokásban. Amikor viszont előtte állt, felettébb karcsúan, azoknak a határozott arcvonásaival, akik ennek tudatában is vannak, biztos volt abban, hogy épp ellenkezőleg, a nő nem feküdt le afrikaival. Valószínűleg éjszakánként, amikor nem világított a hold, maga szerzett örömet saját magának, egyedül a dzsipjében. Talán valamikor valaki megleshette eközben.

Amikor Agnest látta, Wolf úgy érezte, hogy a fekete nők szabadossága, amit egy hete még édeni ártatlanságként csodált, kezd unalmassá válni a számára.

Minden államalapító királynő után még ezrek következnek, akik azonban kudarcot vallanak.

A szaporodási periódus alatt a sikeres kolóniák tömegesen teremnek olyan királynőket, akiknek nincs lehetőségük a párosodásra. Ezek elrepülnek, hogy más kolóniában keressenek párt maguknak. Legtöbbjüket rövid időn belül felfalják, belehullanak a vízbe, vagy egyszerűen nem találnak senkit, és elpusztulnak. Ha egy fiatal királynő párosodott - röptében, életében először és utoljára -, letördeli elszáradt szárnyait, majd körülnéz, hogy fészkének megfelelő helyet találjon. Az esélyek továbbra is rosszak. Felfedezi egy rabló, figyelmetlen láb ak széttapossák, belefullad a pocsolyába vagy megég a bozót tüzében, mielőtt belefúrhatná magát a földbe.

Agnes valószínűleg nem tudta volna megmondani, miért hagyatkozott Wolfra. Talán megsejtette, hogy az ő sajátos bűnössége és Wolfnak a jóba vetett bizalma nem áll távol egymástól. Vagy egyszerűen csak kellemesnek találta, hogy németül beszélhet. Mindenesetre megkérdezte Wolfot, elkísérné-e őt legközelebbi útján. Wolf pótolhatónak érezte magát a szülészeten, valamint pótolhatónak érezte azt a létformát is, amelyet különböző rendeletek határoztak meg, s ebben merült ki az élete. Már gyerekkorától amolyan erdei orvos akart lenni, mondta, leginkább persze azért, hogy a munka végeztével oroszlánokra vadásszon és Katherine Hepburnt csókolgathassa. Agnesnél ezzel láthatóan nem aratott sikert, de azért nevetett. Az sem volt számára fontos, szereti-e a férfit vagy sem. Wolf olyan dolgokra is képes volt a szikével, amilyenekhez neki sohasem lett volna bátorsága. A betegek érdekében szüksége volt erre az ügyességére.

Először mindig a gyerekek rohamozták meg a kocsit, és ajándékot akartak. Ezután a főnököt kellett illendően üdvözölni. Wolfnak és a főnöknek langyos gint, Agnesnek kávét hoztak, és miközben megitták, kölcsönösen udvariaskodtak egymással, és kicserélték a híreket. Így a baktériumok és a bizalmatlanság terjedésének is gátját szabták. Mégis, a levegőben néha a helyi varázsló haragja szállt, feketén, mint a vihar. Wolf világosan érezte a fenyegetést, míg Agnes legfeljebb a fejfájástól szenvedett, de a diagnózis felállításában és a gyógyszerek felírásában ez nem akadályozta. Készségesen hallgatta a betegségek vég nélküli történetét, amelyek a nagymamáknál kezdődtek és a megmeneküléssel végződtek, részvétteljesen bólogatott, miközben Wolf derűsen vágta a tályogokat és rothadó sebeket, és ugyanazt az üveget kérte a páciens érzéstelenítéséhez, amiből előzőleg neki töltöttek.

Útközben a hangyák államáról, a malária elleni küzdelemről társalogtak, vagy az ashantik szerepéről a rabszolga-kereskedelemben.

A férfi nem merte megérinteni Agnest, helyette inkább a falu szépeit választotta, mert voltak ilyenek. Agnes a kunyhó mellett, a kocsiban éjszakázott.

Egyszer megkérdezte Wolfot: - Nem félsz tőlük?

- Ugyan miért? - kérdezte Wolf. - Hiszen úgyis meghalunk, nem igaz?

A hajcsárhangyák kolóniája több millió egyedet számlál, menetoszlopuk száz méter hosszú és az arcvonal húsz méter széles. Középen halad a nőstényekből álló kíséret, a lárvák, valamint a királynő az udvartartásával. Hatalmas állkapcsú katonák védik oldalirányból. Mindent, ami él és nincs biztos helyen, csontig felfalnak. Egy karóhoz kötött marhát éppúgy, mint egy alvó krokodilt. Olykor egy-egy felügyelet nélkül hagyott csecsemő is áldozatul esik. Amikor a hadsereg menete elfoglal egy falut, a lakosságnak nem marad más hátra, eltakarodnak a kunyhókból, és kellő távolságból megvárják, amíg a hangyák elvonulnak.

Másfél hét után visszatértek. Wolf újra a szülészeten dolgozott, Agnes pedig hajlandó volt egy kis időre átvenni a belgyógyászati ambulanciát. A férfi bízott abban, hogy ezúttal szívesen marad Kumasiban hosszabb időre is - őmiatta. Agnes, ha kedve tartotta, igen gyakran beugrott hozzá, amikor a kertben bóbiskolt, egy időre leült, bár mindig olyan távolságra, hogy még csak véletlenül se érinthesse meg. Wolf vacsorameghívásait következetesen visszautasította.

A férfi megmutatott Agnesnek egy madártetemet, amelyet a park nagy fekete hangyái csontig rágtak. Abban viszont kételkedett, hogy mindezt valóban a hajcsárhangyák tették, és ha mégis, bizonyára nagyon fiatal kolónia volt, vagy egy ritka életképes fajta.

A következő nap azt mondta Agnesnek:

- Háború lesz.

Felállt, elment az építkezési területre, ahol az ereszcsatorna felújításához szükséges homok és a szerszámok voltak, magához vett egy hegyes kerti kapát, elvitte, és lyukat fúrt vele közvetlenül a föld fölött, a legépebb termeszdombba.

- Tudod egyébként, hogy az ashantik még a XIX. században is emberi bőrrel vonták be a harci dobjaikat is, és emberi csontokkal dís zítették őket?

Eleinte semmi sem történt. Vagy majdnem semmi. Egyes termeszek felmérték a kárt, és visszavonultak. Három-négy perc múlva a legmagasabb rangú katonák elmentek, ezzel egyidejűleg egy keskeny, sötét perem jelent meg a nyílás körül. A katonák sárgásfehéren és nedvesen csillogtak, fekete állkapcsaik fenyegetően hatottak. Egyre nagyobb tömeg áramlott ki, és egyre növekvő területen védte a lyuk környékét. Wolf látta, amint az egyik hangya, amely háromszor nagyobb volt, mint egy termeszharcos, a betoncsatorna fölött elfut a sövényen túli területre. Látott két másikat, amelyek mintha híreket közöltek volna egymással, majd ugyanúgy eltűntek. A csatorna nyilván az építkezésükhöz vezetett. Különös, emberek számára érthetetlen szag terjengett a síkság fölött. Más hírszerzők közeledtek, rövid lökdösődésbe kezdtek, de nem akartak harcolni. Még nem. Időközben több száz termesz sorakozott fel laza kötelékekben, félkörben a törésvonal körül, izgatottan ide-oda futkostak, gonosz elszántsággal. A csatornában helyezkedtek el a hangyák hírszerzői, akik tájékoztatták a szembejövő vadászokat. Eddig külön-külön tevékenykedtek. Most viszont közösen fogtak el egy termeszkatonát, amely túl messzire eltávolodott a területüktől, és darabokra szaggatták. Ő volt az első áldozat. Az egyik a potrohot vonszolta el, a másik pedig az elülső lábával és a szájával belekapaszkodott a következő termeszkatonába, amely meglehetősen szívósnak bizonyult. Ide-oda dobálták magukat, a por felkavarodott. A hangya erősebb volt, de ellenségét sem lerázni, sem megölni nem tudta, amíg más oldalról segítség nem érkezett. Egy másik a fogóját szorosan az ellenség melle alá helyezte és középen kettévágta az áldozatot. Wolf szinte hallotta a test csikorgását. A stratégia több ezer éves volt: az egyik karmaival belekapaszkodott az ellenségbe, a másik kettéharapta. Eközben az ütközet híre eljutott egészen a hangyadombig. Szüntelenül újabb és újabb vadászok érkeztek. Nem harcolt mindegyik. Egy részük összeszedte a termeszeket és a csatornán keresztül els zállította őket. Fekete menet, fehér zsákmány. A termeszek nem segítettek egymásnak, mind magányosan halt meg. De végtelenül sokan voltak. Élő védőlánc. Minden katonájukat külön-külön tették ártalmatlanná, de minden hangyára száz jutott. Amíg újak léptek a helyükre, a halottakat pótolva, addig a hangyák nem tudták megtámadni az építményt, addig fennmaradt a remény, hogy a király és a királynő túléli a háborút, hogy államuk nem pusztul el. A követek folyvást szaladgáltak a csatamező és a vár között, erősítést kérni. Volt elég tartalék. És az odút lassan körbezárták. Talán túl lassan is. Ekkorra számtalan szétdarabolt termeszhulla feküdt a csatatéren, sebesült hangyát viszont egyet sem lehetett látni.

Agnes egy kedves kis állatot látott lázas tevékenységben fel-alá futkosni, és komolyan megjegyezte:

- Mit összerohangál?! Mulatságos, nem úgy találod? - És felkacagott.

- Viszont van miért élniük, meghalnak és ölni is tudnak.

Feláldozták magukat, habozás nélkül, ez volt a feladatuk, ezért születtek, ezért nevelték és táplálták őket a háború napjáig. A magányos élet számukra nem ért semmit. Mindegyiküknek kezdettől fogva megadatott, hogy egy napon tömegesen pusztuljanak el az államukért. Mind ugyanolyan módon. Wolf azon tűnődött, vajon van-e a félelemnek külön molekulája.

- Ó, milyen aranyos! - mondta Agnes mosolyogva, mintha tengerimalacot simogatna.

Akkor hirtelen egy ismeretlen, kemény valamit látott becsapódni. Túl gyorsan ahhoz, hogy kitérjen előle. Lánggömb robbant közvetlenül az arca előtt. Fájdalmat nem érzett. Egy pillanattal később valami meleg és sötét csurgott le a szeme mellett. Ekkor Wolf már néhány méterrel távolabb volt. Háta elmosódott az Agnes szemét elborító vörös fátyol mögött, gyorsan távolodott, mint egy megrongálódott némafilm sápadt hőse. Eltűnt a klinikaépület sarkánál, anélkül, hogy megtudta volna, hogyan végződött az ütközet.

Másnap elbúcsúzott Alphonse-tól. Hajnal előtt taxit hívott, kiment Accrába a repülőtérre. Nem is sejtette, mikor tud onnan továbbmenni. De szerencséje volt, illetve elegendő dollárja, hogy szerencséjét kézzelfoghatóvá tegye: még ugyanazon az estén indult egy gép Párizsba, és bár nem remélte, megürült rajta egy hely. Reggel felszállt az első D.-be induló vonatra.