BORISZ MINKOV

A faluni vonat

- Mikor megy a faluni vonat? - fordult Bertel egy apró emberkéhez, aki kezét mélyen piszkos kezeslábasa zsebébe süllyesztette. A kezeslábas szorosan simult az emberke testére.

- Nem tudom - felelte, és egy vastag oszlop mögé bújt.

- Mikor megy a faluni vonat? - kérdezte Bertel egy embertől, aki rajztáblát tartott a hóna alatt.

- Nem tudom - felelte az ember, aki rajztáblát tartott a hóna alatt, és zavarában földre ejtette a rajztáblát. - Kérdezze meg az állomásfőnököt - szólt, és lehajolt, hogy felvegye a rajztáblát a földről.

Az állomásfőnök éppen megörült, hogy végre jut egy kis ideje fogmosásra, amikor Bertel odalépett hozzá.

- Mikor mosott fogat utoljára? - kérdezte Bertel.

- Hát amikor a két legjobb vonatom összeütközött, sőt néhány órával előtte. Jaj de szépek voltak! Az egyik szikrázott, ha megsimogatta az ember, a másik pedig csuda elegáns volt, minden utas azonnal beleszeretett. Amíg az egyik Falunba tartott, a másik visszajött ide. Az a sok kárba veszett utas! Egy hajóskapitány barátom sokat mesélt a hajótörésről, én pedig azt mondtam neki, hogy velünk ilyesmi nem eshet meg, mert nálunk minden sínen van. A vonatok nem térnek le a sínről. Legalábbis így hittem. Alig néhány utast sikerült megmentenünk, a pályaudvar éttermében szállásoltuk el őket. Úgysem volt elég szakácsunk. De sajna nagyon gyengék és véznácskák voltak. Tegnap az egyikük, míg a répalevest kevergette, belefúlt. Addigra nyilván annyira legyöngült, hogy a fogát se tudta megmosni, a vendégek legalábbis panaszkodtak, hogy büdös a leves. Akkor megkértem egy vigécet, és ketten kihalásztuk az embert a kondérból, a vigécnek meg adtam egy tányér ingyenlevest. És milyen tiszták voltak a vonatocskáim! Az egyik...

- Mikor megy a faluni vonat? - vágott a szavába Bertel.

- ...feketécske volt, arany csíkokkal. Én simogattam, ő pedig szikrázott, és a másik...

De Bertel már sietős léptekkel az oszlop felé tartott, amely mögött a kezeslábasba öltözött, apró emberke lapult. Hátulról lepte meg, megragadta a szűk kezeslábasánál fogva, nehogy még elillanjon, és nekiszegezte a kérdést:

- Mikor megy a faluni vonat?

Az apró emberkének nem volt választása:

- Tudtam én, hogy ma nem jár - pityeredett el az emberke. - Elvesztettem a szemfogamat, a feleségem adta, hogy az majd szerencsét hoz. Kifúrtam, aztán egy madzaggal a csuklómra kötöttem. Pedig a feleségem a lelkemre kötötte, hogy a kezeslábasom zsebébe tegyem, de én nem fogadtam szót. Mondtam neki, csak a gyerekek hordják a zsebükben a szemfogukat.

Bertel undorral az oszlopnak lökte az emberkét, és odalépett a másikhoz, aki időközben felszedte a rajztábláját a földről, és most megint a hóna alatt tartotta.

- Mikor megy a faluni vonat? - kérdezte Bertel.

- Minek néz maga engem? Talán azt hiszi, én vagyok az állomásfőnök? - háborgott a rajztáblás ember. - És különben is, micsoda egy lusta disznó maga, hát olyan nagy dolog az a három-négy kilométer séta Falunig? De maga egyfolytában csak arról a vonatról faggatózik, amivel odavitethetné a hájas pocakját - azzal nagy felháborodásában megint leejtette a rajztábláját, és megint leguggolt, hogy felszedje.

*

A faluni vonat feketécske volt, de arany csíkok cseppet sem díszítették. Dugig volt, a tetején gyerekek játszottak. Az egyik gyerkőc szöcskét tartott a markában, és vigyázott, nehogy a szöcske megszökjön. Bertel a vonat folyosóján ácsorgott, és magában morgolódott. Egyik vállán egy borostás férfi állt. Bertel ekkor jött rá, hogy az állomásfőnök szaga végső soron egész kellemes. A másik oldalon egy piszkos kezeslábasba öltözött ember támaszkodott Bertelnek, és eltakarta a kilátást.

- Annak a szerencsétlen kriplinek is ilyen kezeslábasa volt, csak tisztább - dünnyögte magában Bertel.

A kezeslábasba öltözött ember feltett Bertel fejére egy bőröndöt és egy tojással teli kosarat.

- Köszönöm a segítséget - hálálkodott egy öreg hölgy. - Egyedül nem tudtam volna feltenni a poggyászomat. Nem is tudom, hogy háláljam meg. Nem kér egy kis fogmosást?

- Köszönöm, most nem. Munkába megyek Falunba. Maga hov á viszi a tojásokat?

- Falunba. De nem ott lakom. A lányom lakik Falunban, neki nincs tojása, ezért viszek a sajátomból egy kosárral. Maga is Falunba megy? - fordult az öreg hölgy a borostáshoz, aki Bertel vállán állt.

- Ez az! - örvendezett a férfi, mert eszébe jutott, hogy Falunba megy. - Dajka leszek.

Most már mulatott az idős hölgyön és a kezeslábasba öltözött emberen, akik értetlenül néztek rá. Bertel viszont nem akart odafigyelni, mert miközben hallgatta őket, füle egészen eldugult a dajka szagától.

- Biztos nagyon kellemes munka - vetette közbe a kezeslábasba öltözött férfi.

- Nagyon - helyeselt a dajka. - Megtömöm őket romlott hallal. Na halljátok, hát az egy külön történetet. Néhány halász romlott halat árult a faluni piacon, de aztán lebuktak, a hatóságok elcsípték őket, és büntetést szabtak ki rájuk. Úgy döntöttek, hogy megetetik velük az összes halat. Ők viszont hallani sem akartak erről, és nem voltak hajlandók kinyitni a szájukat, ezért aztán a faluniak szóltak nekem. Úgy fogom etetni őket, mint a kisbabákat, és a szívességért cserébe kapok egy-két romlott halat.

- A feleségem édesanyja pedig tegnap... - próbált meg Bertel bekapcsolódni a beszélgetésbe, hogy felhívja magára a figyelmet - ...ha Falunba megyek, mindig ugyanazt kéri. Egy horgot és egy sárgadinnyét. Középen kivájja...

- Mit keres itt ez a szöcske? - kérdezte a kezeslábasba öltözött férfi.

- Milyen édes - kiáltott fel az idős hölgy. - Talán valami talizmán. Tudja, mi az a talizmán?

- Messze van még Falun? - érdeklődött a dajka.

- Nagyon édes talizmán, tényleg - mondta a kezeslábasba öltözött férfi. - De vajon honnan vetődött ide? Mosott-e egyáltalán fogat?

- A feleségem édesanyja mindig fogat mos, mielőtt megenné a sárgadinnyét. Aztán kettészeli, és kivájja a közepét. Utána pedig...

- Már csak három vagy négy kilométer Falunig - mondta egy rajztáblát tartó ember. Bertel felismerte. A rajztáblát tartó ember volt az. Az ember felemelte a rajztáblát, és óvatosan feltette Bertel fejére, mégpedig az idős hölgy tojásos kosarára.

- Mit dolgozik Falunban? - kérdezte az idős hölgy a kezeslábasba öltözött férfit.

- Ez a piszkos kezeslábas borzasztóan kicsi rám - mondta a piszkos kezeslábasba öltözött férfi, és mélyen a zsebébe süllyesztette a kezét. - Egy apró emberkéről húztam le, aki egy oszlop mögött ólálkodott. Azt hittem, óriási szerencsém van, de nagyon szűk rám!

- Ha két vonat összeütközik, a szöcske érez valamit? - kérdezte a rajztáblát tartó ember. (A rajztáblát tartó ember most nem tartotta a rajztáblát, mert az az idős hölgy tojásos kosarának tetején volt, a kosár pedig Bertel fején.)

- A talizmánok mindent kibírnak - mondta Bertel -, a feleségem édesanyja vagy meghal hamarosan, vagy száznegyvenhét évig él majd. De ha meghal, a kötőtűi akkor is megmaradnak, mert azok is talizmánok.

- Helmer! - szólt ki az ablakon egy fiatalasszony. - Gyere, Helmer, ebédelünk.

Ennek hallatán a közelben állók abban reménykedtek, hogy majd megleshetik a fiatalasszony szép mellét, amikor az megeteti a fiát, de csalódtak.

- Egész Falunban nincs nagyobb haspók, mint a feleségem édesanyja...

- Ha összeütközünk a Falunból jövő vonattal, majd mi is a konyhán dolgozunk - szakította félbe a vállán álló hímnemű dajka.

Így Bertel megint nem tudott a felesége édesanyjáról mesélni, de a legrosszabb mégis az volt, hogy a dajka épp a mondat közepén szakította félbe. A szag beáramlott Bertel szájába, és úgy elfészkelődött odabent, mint a kezeslábasba öltözött férfi keze a kezeslábas zsebében. Helmer közben valami szendvicset majszolt, körülötte csak úgy nyeldekeltek az emberek.

- Nem ülne rá a tojásaimra? - kérdezte az idős hölgy a Bertel vállán álló hímnemű dajkát. - Legalább két kiscsibe kikelne, míg Falunba érünk. Ha megérkeztünk Falunba, a kedvességéért cserébe tennék magának egy kis intim szívességet. Remélem, jó meleg a feneke!

A dajka nekiállt kotlani az idős hölgy tojásain, Bertel pedig megkérdezte a kezeslábasba öltözött férfit:

- Mondja, mit dolgozik Falunban?

A kezeslábasba öltözött férfi meghallotta, így aztán válas zolt is:

- Munkás vagyok. Éppen a faluni toronyórát javítom. Olyan kongató toronyóra. Én pedig számolok. Elszámolok százig, sőt tovább is. Egyre csak számolok. Na, gondolom, ez a toronyóra elromlott. Hát abban a pillanatban egy piszkos kezeslábasba öltözött, gyönyörű tündért látok. A faluni toronyórát rajtad kívül senki sem tudja megjavítani, mondja a tündér, és mosolyog hozzá. Megígérte, hogy segíteni fog, és vigyáz rám. Azt is mondta, a magam módján kell megjavítanom. Azt nem tudom, hogyan, de egy biztos: a magam módján kell megjavítanom. Csak azt nem értem, milyen az a magam módja, ha még én sem tudom?

Bertel érezte, hogy megfájdult a feje. A borostás dajka az idős hölgy tojásait költötte, az idős hölgy meg kicsit arrébb örvendezett ezen.

- Ha a rajztábla zavarja a kotlásban, nyugodtan dobja ki az ablakon - mondta a dajkának a rajztáblás ember. Helmer időközben jóllakott, és nekiállt keresgélni a szöcskét.

- Van magánál csavarhúzó? - kérdezte az idős hölgy a piszkos kezeslábasba öltözött embertől. - Hogyan javítja meg a faluni órát, ha még csak csavarhúzója sincs? Ha lenne nálam csavarhúzó, én is meg tudnám javítani a faluni órát.

- Csavarhúzóval nem szabad felszállni a vonatra - mondta a rajztáblás ember. - Amikor összeütközünk a Falunból jövő vonattal, az a csavarhúzó úgy kiontja valakinek a belét, hogy olyat maguk még nem láttak. Ha a csavarhúzó a szöcske belsőségeibe fúródik bele, az engem nem zavar, csak az a bökkenő, hogy a szöcske belét elég bajos megtalálni. Ezért ha lenne nálam csavarhúzó, az nem a szöcske belét ontaná ki, hanem az enyémet.

- Látják, éppen ezért mondom folyton a feleségem édesanyjának, hogy ne hozasson velem kötőtűt Falunból - mondta Bertel vontatottan, mert már majd' megfulladt a bűzben. - Sárgadinnyét, azt lehet, de azt meg úgy eszi...

- De a szöcskének nincs is bele - vágott közbe a kezeslábasba öltözött ember -, vagyis ha a csavarhúzó kiontaná valakinek a belét, hát az csakis én lehetnék.

- Hé, te ott, a poggyásztartón - rikkantotta Helmer a dajkának -, ha megtal álod a szöcskét, megkapod az egyik lábát, meg ráadásnak egy szemfogat.

- Ezt már szeretem - mondta a dajka -, tegnap Falunban épp kiverték az egyik fogamat. Most épp kotlok, de nemsokára készen leszek. Ma nagyon jól megy nekem. Kipróbálhatnám azt a fogat?

- Hát sohasem érkezünk már meg Falunba? - kérdezte Bertel félénken.

- Dehogyisnem, hát persze hogy megérkezünk. Három-négy kilométer az egész, és hipp-hopp!, máris Falunban vagyunk.

- És miért piszkos a tündér kezeslábasa? - kérdezte az idős hölgy. - Az álmok mindig szépek, meg az órák is, ugye?

- Ez nem igaz - mondta a dajka -, nekem volt egy órám, hát az mindig késett, esze ágában sem volt gyorsabban járni. Akkor kulcsot tettem rá, és eladtam póráznak a rabszolgapiacon.

- Nem órákról meg pórázakról beszélünk, hanem piszkos kezeslábasokról és álmokról. Ha a pórázokról beszéltünk volna, arra mindenkinek lett volna egy története - vetette ellene az idősebb hölgy. - De az álom légies dolog, előtűnik egy tündér, és piszkos kezeslábas van rajta. Miért piszkos a kezeslábas, engem ez érdekel.

- Azért, mert talizmán - felelte a piszkos kezeslábasba öltözött férfi. - Csak nem képzeli, hogy talizmán nélkül megyek Falunba órát javítani?

- Kikelt az első csibe, asszonyom! - rikkantotta a dajka. - Akkor most már kereshetem a szöcskét? Jaj de jól megy nekem ma!

- Lehet, hogy a faluni órának csak a harangja romlott el, és nem az egész óramű, nem gondolja? - kérdezte a rajztáblás ember a piszkos kezeslábasba öltözött embertől.

- Hát mindenesetre valami elromlott, vagy a harang, vagy az óramű. És nekem kell megjavítanom, a magam módján.

*

Bertel későn ért haza. Az egyik kezében a sárgadinnyét, a másikban a kötőtűt hozta. Felesége és feleségének édesanyja már nagyon várták.

- Olyan finom halat készítettünk neked! - mondta feleségének édesanyja.

Felesége megcsókolta, és elmondta, hogy a piacon vették a halat.

- Nagyon fáj a fejem - panaszkodott Bertel.

- Miért fájna, hiszen vettél sárgadinnyét és kötőtűt?! - vágott közbe feleségének édesanyja.

- Hagyd, hadd egye azt a halat - szólt közbe a felesége. - Falunban minden rendben volt?

- Elromlott a toronyóra, ezért orvhalászok özönlötték el a várost, és elkezdtek romlott halat árulni. Legközelebb ne hozzak inkább csavarhúzót kötőtű helyett? - kérdezte Bertel.

- Minek az nekem? Öreg vagyok én már ahhoz, hogy megjavítsam a faluni toronyórát.

- Fáj a fejem, lefekszem - mondta Bertel.

- Előbb moss fogat! - mondta Bertel felesége.

- Holnap megint mész Falunba? - kérdezte Bertel feleségének édesanyja.

BOJKOV NIKOLÁJ és MÁRTON RÓZA KRISZTINA fordítása