Samantha Wynne Rhydderch

Beljebb

A tenger ötszáz yard - mondta tíz éve

az ingatlanügynök. Mára a kertek alját

mossa a hullám. Minden éjszaka

kiharap egy-egy bokrot a bozótból.

Erózió, a nyugat rákfenéje.

Nem is látni a korhadást a padlón

az ebédlő nagy szőnyege alatt,

csak a benyílóból, bizonyos szögből,

ha ráesik a fény. És évről évre

változik a kép: több víz, kevesebb fa.

Épp ez a szép benne - mondja az ügynök.

Az ablak sötét repedésein

meg-megtorpan a támadó moha.

Az ösvényen a pala megcsuszamlik,

a part felé tart. Enyhe ragyogás,

só csilláma a pusztulás felett.

Elég, ha egy tetőcserép megindul:

már vége van. Vegye meg ezt a házat -

mire felébred, iszap lepi száját,

saját ágyában lesz hajótörött.

A szárazföld húsz yard. Micsoda csúszás!

Hát nem izgalmas? Nem különleges?

A világítótorony őrének lánya

látta meg először a halott zenész

szemét a félhomályban; kék volt, végtelen,

mint a Llangorse Lake, mely az énekét

visszhangozta víz, szikla és víz

között. Ettől fogva a migrén

letapasztotta nyelvét, koponyáját éjszaka

addig hasgatta, míg a fájdalomtól

némán kobalt szavait szélbe szórta.

Iszonyú fehérség

lüktette körbe: biztos volt, örök,

mint üvegtornya, hogy megsokszorozza

az őrületet: fény, ág, éj,

kés, fény, part, éj, tó, fény,

éj, seb, éj, éj.

XI. Gergely pápa hálószobája

A fal ugyanolyan színű,

mint indák közt az arapapagáj.

Strucctollak borulnak ágya fölé,

boltívesen, akár a kupola,

amelyet egyszer - reméli - viszontlát

odalenn, délen.

Ablaka kőpárkányán könyököl,

és gyűrűjébe egy kolostort foglal,

hol hat cellában folyvást csak azért

imádkoznak, hogy torkán ne akadjon

a pecsenye, s trónját el ne orozza

egy nyavalyás olasz. Azon gondolkodik:

Katalint hogyan hallgattassa el,

mert újra s újra ír, és győzködi,

hogy adná fel, s Rómába térne vissza.

Tojáshéj csikorog foga között

álmában, s látja odalenn a Rhone-t:

örvénylik benne feketén a vére.

Kirakat sztriptíz

Az ablak nagy, mint otthon az enyém.

Ott a tengert, itt, Amszterdamban ezt

a nőt látjuk: fakó haját fésüli -

vérvörös bársonyfüggönyök, vetett ágy

- érintetlen, akár egy múzeumban -

és dildók, sorban, mint a plüssmacik.

A szomszéd boltban mesterséges ujjak

böknek az égre - kék, mint a csatorna:

tükrén nagy házak sorba fűzve lógnak.

Megszédítenek a szirmok, betérek

egy tulipános bódéba; kilépek

egy csokor fából faragott virággal.

Halhatatlanok - nem úgy, mint ez a férfi,

e hant alatt: műlába csupa föld.