KATHRIN RÖGGLA

Rövidtávfutók

a ruhájához még nincs közvetlen kapcsolata, abban még nincs igazán benne, abba még bele kell nőnie, bele kell érkeznie. de a mobiljához már közvetlen a kapcsolata. az asztalnál ülve forgatja, most fogja és megnézi, nyom rajta egyet, aztán még egyet, valamit kipróbál, majd még valamit, és ismét bepötyögi az üzenetet. végül felhangzik a jel: a közlemény elküldve! a közlendőjéhez még messze nincs közvetlen kapcsolata, mert amint a vele szemben ülő fazon mondja, az ilyesmit jobban kell kommunikálni. - figyelj, ezt majd még megtárgyaljuk. de ő nem hallgat rá, újra csak a mobilját forgatja ott az asztalnál, csak annyit szól - igen, igen -, és tovább bámul ki az ablakon.

körülöttük az intercity utasainak szokásos kommunikatív kibontakozása. mondják a magukét a készülékükbe, van, akit nadjának hívnak, aztán újra egy nadja vagy thilo, florian, max. igen, ha az ember jól belegondol, a thilo, a florian és a max több, mint a nadja. mindenesetre ez a thilo-féle fazon itt nem adja fel, kész egy beszélgetésre, beszélgetni akar, de a nő nem megy bele. - hogyhogy ma vissza is jön?

szólítja meg, de a nő csak rámosolyog: - hiszen maga is ma reggel jött, a korai vonattal, nem? - thilo előrehajol, a nő azonban először leül, és csak utána biccent: - de igen. - társa a mobiljára mered, úgy mereszti rá a szemét, mintha valamit elvesztett volna benne, mintha kínos volna neki ez a beszélgetéstemetés, amelyet most alkalmasint végig kell csinálni.

mindig akad egy ilyen thilo-féle fazon és egy mobilos fazon, hívhatják maxnak vagy flóriánnak, teljesen mindegy, az ilyesmit nem kell olyan pontosan venni, és mindig akad egy ilyen nő, aki odaül, ami rendben is volna, de ebben az esetben valamit rögtön tisztázni kell: a nő nem olvas brandeinst, se econyt, csak a handelsblattot olvassa kitartóan, akkor meg egyáltalán mit akar vele? a dolog egész egyszerű: itt ül ez az old economy, fogalma sincs a trendekről, van viszont lóvéja - "hülyeség, old economy vagy inkább old financial district, aki nem hajlandó hitelt folyósítani" - "ezt te egyáltalán nem érted, ezek azok a vonaton kötött ismeretségek, amelyek néha kellenek!", és ezek azok a belső monológok, melyeket közben a társa magában folytat. de hagyjuk őket, most egy külső monológ kell, mondta valószínűleg thilo magában, mert mögöttük bocsánatkéréseket hallani, a félbeszakadt beszélgetések miatt, "alagútban vagyunk", mentegetőznek. most meg már azt mondják mögöttük, hogy újra minden rendben, hogy ismét normális a vétel, itt pedig még szó sincs semmiféle vételről. ellenkezőleg, máris bekövetkezett az a bizonyos beszédszünet, terjedni kezd a csend. lám, itt ül a két üzlettárs, egyforma nadrágban, egyforma cipőben, csak felül különböznek, legfelül pedig a behavazott fejük, mintha egy kölyöktájba volna beletűzve. itt ülnek, és most téma kellene, a beszédhelyzetbe vágó téma! csak az a kérdés, milyen? auschwitzra nem állhat rá folyton és rögtön a szájuk, ahogy azt gyakran állítják, nem, az ilyesmit, ezt a vallomáshordozást ők nem ismerik, a vallomáscipelésre, a véleményszócséplésre való hajlandóságot nem művelték ki bennük eléggé, ezzel nincs problémájuk. sokkal inkább a munkatársak megtartásával: "az örömmel végzett munka garancia lehet rá, hogy maradjanak. - hogyan? röviddel az ipo előtt? - hát persze! - ugyan már, és akkor mikor megy a piacra?"

ezek lennének hát azok a rövid távú beszélgetések, vagy inkább modulok, mert hiszen gyakorlatilag hozzátartoznak a technikai berendezésekhez. az ember találja meg az utazás örömeit is, csakhogy ez a nő nem úgy néz ki - manapság könnyen kicsúszik az ember száján, hogy "frusztrált vagy, anyukám", ahol az anyukám nem szó szerint értendő, mivel az ötven körüli üzletasszonyoknak gyakorlatilag csak az arcuk öreg, és nem hordják mögötte az anyaság sűrűjét. de thilo bájolgó pózolással benne akar maradni a gyakorlatban. - ez itt a neue mitte - mondja végül, - maga is a neue mittén lakik? - kérdezi is most már, a nő pedig, akinek fogalma sem lehet a neue mittéről, rögtön veszi a lapot, leinti és azt mondja: -nem, wilmersdorfban.

- mi tudniillik ott lakunk, illetve ott kerestünk magunknak egy irodát - mondja tovább a magáét thilo, hogy a nő is képben legyen. persze, manapság az ember tulajdonképpen már nem is városrészekben lakik, hanem inkább a realitásban: a realtime-ban! Az ember összehoz egy ilyen encounter-szituációt: együtt az egész cég, az egész start-up-team, start-up-alarm! Közben állandó felkiáltások, nevetés. csak a nő nem nevet. talán nem akar felszállni az ifjúság mindenen átrobogó vonatára? nem, ez a nő, ahogy így velük szemben ül, ez már sohasem lesz huszonöt éves. semmi érdeklődés benne ez irányban. persze nem is olv assa se a brandeinst, se az econyt, csak a handelsblattot. - és mit csinált frankfurtban? ha szabad kérdeznem. tesz rá rögtön egy lapáttal thilo és felnevet: - nocsak -, és miben utazik? finanszírozás? bankszakma? igen? - valami ilyesféle - jön a szikár válasz. a nő szemmel láthatólag még mindig nem kapiskálja, hogy thilo újra teljes lendületbe jött, ilyenkor nem tudja abbahagyni, egyszerűen kommunikációs kényszerben szenved, amit az elején közölt is, és most bele is ad mindent ebbe az abbahagyni nem tudásba. a végén még néhány féligazsággal traktálja a nőt, hogy elkábítsa, féligazságokkal, amolyan mi lenne ha viszketegséggel, féligazságokkal, amelyekkel azonban egy centit se jut előbbre. hiszen ez a nő cementből van, ezt nem lehet szóra bírni, ami pedig nem fér össze az ő életstílusával, mert ha egy olyan valaki, mint ő, egyszer belelendül a dumába, akkor általában mindenkit magával ragad.

de manapság az ember úgyis állandóan az erőszak elterjedésétől tart és - amint most értesülünk róla - a hamburg-berlini intercityn volt is egyszer egy ámokfutó, nem volt ki mind a négy kereke, üvöltve rohant végig az üléssorokon, a kissé tanácstalanul ott maradt utasok között.

egyszer pedig kimaradt egy vonat. az embereket tartalék vagonokba terelték, amolyan birodalmi vasúti kocsikba, szitkozódtak is rendesen: persze, hatan egy fülkében! aztán felcsapták a noteszüket meg a pótszéket - és? - tették tovább a dolgukat!

egyszer volt egy ámokfutó, egyszer egy vonatkimaradás, ezek, két sorral mögöttük, csak üzletemberek: "csak úgy, a biztonság kedvéért" fitogtatják egymás előtt a spiegel-ismereteiket. igen, ez a spiegel-ismeret nagyon gyorsan beindul, és az ember gyakorlatilag máris mindent tud, szerfölött tájékozott lesz - hülyeségismeretnek mégsem lehet nevezni. a mobilos fickó ugyanazokkal a mozdulatokkal forgatja tovább a készüléket, csakhogy most már a társa is belekeveredik a dologba: - hagyd végre abba! - szól rá. - nem tudnád befejezni? - nem, nem tudja, de a mobilja most mégis megá ll, igen, megszűnt forogni, sőt egyáltalán megszűnt mozogni, és a tulajdonképpeni menetirányba mutat, már amilyen egy ilyen menetirány lehet, amilyennek lennie kéne: mindig, minden zajával, minden információjával a thilo-féle fazon felé! és máris olyan helyzet keletkezik, amelyben dolgozni lehet. már csak a flúgos bibliai szöveg hiányzik, amint gyorsan közeledik az ember felé - és ? - valakit már el is gázolt! különben mi szükség volna rájuk, a lapos hierarchiájú alfaállatkák problémáira? ő esküszik a lapos hierarchiákra, ezért is mondott flúgost, és esküszik a felelősségvállalásra. az biztos, hogy ennek itt nagyobb a rendelési köre, neki viszont annál több az üzleti víziója. - az embernek vagy megvan a maga víziója, vagy nincs - mondja thilo a nőnek, és ezt a víziót most majd hosszan kifejti neki, hacsak nem jön közbe valami. nem először hozakodik elő a látomásos tehetségével, nem, már többször is próbálkozott vele. mindenki a maga megnyilvánulási módja mögé rejtőzik. ez thilónál a beszélgetés, amelyet nyilván mindig jól előkészít. mert a nőknek nyomni a szöveget, ebben többéves tapasztalata van, és feltehetően, ha löki nekik a szöveget, akkor utána ágyba is viszi őket, gondolná az ember, de nem igaz. egyáltalán nem akarja a testi kötelékek szorosabbra fűzését, csak az odafigyelés anyaga kell neki. saját magára mégsem tud odafigyelni, szüksége van másokra, amit a társa, úgy tűnik, tud is, mert már megint vadul forgatja a mobilját. próbálgatja, milyen mélyen tud belehatolni a készülékbe, igen, valószínűleg ezt tervezgeti, miközben a thilo-fazon egymás után hajt át a kommunikációs hidakon. igen, egészen jól látszik, amint a mobilos fickó méterről méterre zuhan magába, és közben a másik kettőt erejét megfeszítve semmibe veszi. - ugye? - kérdezték már tőle többször, de rá se hederített - és? - csak forgatta tovább a mobilját!

- mondd, nem tudnád abbahagyni, teljesen becsavarodtál! mert dilist nem mond az ember, akkor inkább már flúgost, éppen az beszél thilo lelkéből is. és közben még mások is beszélnek, ez amoly an párhuzamos eljárás, hiszen az ő lelke nem pusztán flúgos szövegelések vidéke! de téved, ha azt hiszi, hogy akár egyetlen kis szócska is belőle jön, nem, már semmi köze az egészhez. ugyanis a látomásos kategóriákban való gondolkodás itt teljesen almás, nem működik tovább, megakad. mint ahogy a mobil is megakad, igen, már ismét hallgat, ám ezúttal rossz irányba mutat, ezúttal direkt nekiszegeződik. - és? - vajon most a nő fogja magát és egyszerűen elmegy? - hát persze! - és? - thilo megáll. - és? - vigyorog maga elé a mobilos fazon. igen, ahogy újra meg újra forgatja és forgatja a mobilt, egyetlen bágyadt vigyorgásba süllyed.

ezek már a humor első jelei lennének? és valami helyzetkomikum-féle alakul ki? nem, de nem is alakulhat, mert néhány sorral arrébb újra azt mondják: - megfaxolta már az ajánlatot? -, és különben is: thilo most mindjárt kiszáll a buliból! ezt nem szabad elfelejteni! még egyszer felpörög, de semmi nevetés! szóval nincs helyzetkomikum. inkább valami helyzetklón, mert ennek olyan kedves mellékhatása van, tudniillik egy helyzetklónnal oda az eredeti szituáció, végső soron a legtöbb berlini parti is így működik. az ember beszerez egy partiklónt, és rögtön mindenki eredetinek találja. manapság különben is rengeteg dolgot hisznek, például azt tartják berlinnek, amit az ember eléjük tálal. mindenki sziklaszilárdan hisz ebben a városban, "ez berlin", mondogatják minden pillanatban. igen, megfigyelhető, milyen abszolút biztosak már megint abban, hogy annak, ami odakint felbukkan, berlinnek kell lennie. pedig már rég világos, hogy ma már nem érkeznek meg oda, mert a mobilos manusz a maga mozgáskényszerével új korszak nyitányát harangozza be: ebben a helyzetben egyedül ő a döntéshozó! ő pedig máshova akar menni! más irányokat forgat a fejében! az ő agyában más vidékek vannak, oda muszáj eljutni, méghozzá azonnal!

valahol, messze mögöttük, a szó most a "törvényalkotóra" terelődik. na, az meg hol a csudában rejtőzhet. "azt aztán soha nem csíped nyakon", valahol az ntv-n kell lenn ie, vagy bizonyára a phoenixen rontja a levegőt, ott még nyüzsöghet, de hogy voltaképpen kicsoda, azt nem lehet megállapítani. "egy ilyen törvényhozót sohasem lehet nyakon csípni!", gondolta már ő is gyakran magában, de most tökéletesen sikerült neki elkapnia. ott áll őelőtte, és eszében sincs megmozdulni. bárhogy tekeri is, bárhogy csűri-csavarja, bárhogy mondja is: "csak nyugalom, ezt kell tenni!", "sikerülni fog, és kész!" nem, az csak bámul rá. eszében sincs elmenni. vele marad. hiába is gondolja, hogy a tekerés egy pillanatában majdcsak eltűnik ez az egész csődhelyzet, egyszerűen ki lesz iktatva, "és passz!" és ebben a mozdulatban thilo is hajlékot talál, az egész public relations társulatával együtt - ez aztán többé nem fog a képébe mászni! minden, de minden el lesz tüntetve! ez a nő is, a bankárképével, amint most újra felbukkan előtte, és hangosan beleszól a mobiljába. de manapság az emberek csak a telefonbeszélgetéseikben tudnak eltűnni, először a kísérteties szavaikba vesznek bele, aztán a készülékbe: "te, most épp a vonaton vagyok", "igen, még hallak." - "képzeld, megtettem!" és valaki megint kiugrott az ablakon. mindehhez pedig háttérzajok, háttérzene.

igen, egyszer volt egy ámokfutó, egyszer kimaradt egy vonat, és most már csak ő maga van, ahogy tisztán technikailag látja a helyzetet. Nem is hiányzik sok, a helyzet majdnem komplett: hiszen mindig akad egy műszaki fazon és egy thilo-féle fazon, akit hívhatnak slágercikknek vagy public relations funkciónak, és aztán még ott van a maradék, akik meg akarnak szabadulni a bankos imázsuktól, az ilyenekkel lehet a legjobban összebarátkozni - hát nem jó haverok, nem frankó fickók, ahogy ott ülnek valaki körül, ott állnak valakinek az oldalán, elmennek egymás mellett, elzárják a pénzcsapot? és mindig mind ugyanabban a vonatban ül, a jó vonaton, az egyetlenen, amely meglódul, és más-más irányba visz.

- a francba, hiszen ez berlin! - figyelmeztetik, tényleg, könnyen lehet, hogy most mindjárt fel is bukkan az állatkerti pályaudvar. - az állatkerti pál yaudvar következik! hallod! - kiált rá thilo a társára, de a mobilos fazon már túl messze jár, és nem hallhatja. berlin következik! az ember szinte nem is tudja, hogy mi az, mert ezt a várost állandóan újra kitalálják, és vele együtt találják ki újabb meg újabb nemzedékeit, amelyek vele együtt keletkeznek, aztán nemsokára ismét alá is süllyednek. ám ott elöl, a csarnokban még kiaggatják a telefonbeszélgetéseiket: "igen, már a városban vagyok, otthonról majd még felhívlak!" és: "középen szkennelni, aztán megnézni, mi van!" és már rohannak is mind bele a forgatagba, az egész thilo-társulat meg a bankos bagázs - a mobilos ember biztos nem tartja vissza őket. az ott ül magába

igen, egyszer volt egy ámokfutó, egyszer kimaradt egy vonat, és most már csak ő maradt. hátulról meg elölről ugyan még mindig minden zaj köréje tódul, ezek a zajok általában vigyáznak rá, hogy semmi baja ne essék, de most nem, most bele hatolnak, most magukkal viszik.