|
|
|
|
|
||
Március 17-e nagyon is jó nap megszületni,
1918. március 17-én kapott a fejébe srapnelszilánkot Apollinaire - les humains savent tant de jeux l'amour la mourre -,
ezt németből fordítja vissza franciára,
március 17-e, ülök a Georg Ots hajó éttermében
úton Észtország felé,
a Szent Patrik napján születettek zsenik,
mondja a beszívott festő a KuKu-klubban,
nem vitatom,
a körüllambériázott homályban, a dohányfüst-aromájú
levegőben konyakospohárból ittam a vodkát,
s Észtország első és utolsó kommunistájával Švejk,
a Derék Katona Valódi Jelleméről beszélgettem,
március 17-én rendőrök vonulnak fel New Yorkban,
ott már hajt a lóherelevél, itt még hómező gyémántja csillog,
a vágóhidak Chicagójában több a lengyel,
mint Varsóban,
s miközben ők sztrájkolnak, a gdański utcákon emberekre lőnek,
régi orosz módszer ez,
a Nagy Honvédő Háborúban
Oroszország torkon ragadta a fasizmust,
ellopta Németországból az összes órát,
abban a hitben, hogy így magát a Nyugati Időt rabolja el,
az európai időt, Made in Germany
(lévén az pontos, öntöttvasból készült, simára csiszolt),
ám a magányos lovas immár a múlté,
helikopterpilóta van csak, a bosszúálló,
s a proletárnak nincs hazája,
jelöltek vannak csupán, akár a szépségversenyeken,
az EU-ba meg a NATO-ba,
és olyanok, akiket egy lépcsőházba mint kavicsgödörbe belelőnek,
a folytonos szkepszis kora ez nekem, a munkásosztály gyermekének,
március 17-e, csupán hókása minden,
jelenlegi elnökünk préseltlemez-biedermeiere,
ó, mennyire vágyom vissza a régi időkbe,
az NSU motorbiciklire, a Nortonokra, a Valio bisztróira,
a csontvázat rejtő szekrényekre,
az I. osztályú válogatott étkezési burgonyára,
melyből a csírák úgy bújnak elő,
mint egy jól nevelt kínai körme,
március 17-e, a nagy szerelmesek napja,
adózás az életnek, midőn először van ereje a tavaszi napnak,
előtted minden: vasúti sínek és történelem,
március 17-e, borotva siklása a bőrön
a Seurahuone borbélyüzletében, üres whiskysüveg,
férfimagazin görög vázaképei,
milyen hosszú is az idő a gyermekkortól az ifjúságig,
majd legvégül: "Hopalong Cassidy és a gazdasági udvar rejtélye",
a lépcsőházban lépések csattognak,
az emlékek mind-mind mozgó vonatból látott esős képek,
egy folyóparti hajnal, testem melege auraként vesz körbe,
egy borító nélküli könyv, dedikált és elkobzott néhány példány,
emlékezetből járom be gyermekkorom utcáit,
milyen gyámoltalanok is vagyunk önnön apályunk idején,
mint denevér röpdös minden gondolatunk,
amint zokniban állunk a nyirkos fűben,
nemzésünk pillanatában, páraként az autó reflektorfényében,
a füvön mint szőnyegpadlón,
melyről még nem párolgott el a kiömlött bor, le s föl liftezünk
a tücsökciripelés magasáig, emlékek meggyűrődött Camel-doboza:
Rudolf Valentino-élet, lőporfüst mindenütt,
könyv vagyok, melyet nem olvastam soha,
messziről jövök s fáradt vagyok, márciusban van a születésnapom,
a föld még koporsó, de az ágakban már ott az élet gondolata,
az utcasarkon állok és vágyakozom,
nem távolodni, nem közeledni: benne akarok lenni abban, ami van.
1997. 3. 17.
SZOPORI NAGY LAJOS fordítása
* Alpo Ruuth, a jó nevű finn prózaíró ugyancsak március 17-én született, 1943-ban.
