|
|
|
|
|
||
Fekete fürdőruha a kötélen, páráll
a nagy napragyogásban. Kerti széked ugyan
üres, de egy könyvet a fűben hagytál
kinyitva. Közelben-távolban
kaszálógép hangja s gyerekeké.
A nyár hirtelen jött hulláma
legyektől zümmög, poros és meleg
földutak és lóherés rétek szagát hozza.
Megállok fenn a lépcsőn egy döglött
hallal kezemben és a vállamon
horgászbottal. Most,
most kiáltom akkor talán.
Minden éjjel halnak vagy sellőnek álmodta magát,
madárkának kopoltyúval s úszófarokkal: víz alatt tud így
lélegzeni, cikkanni gyorsan és mozdulni
otthonosan a csillanó halraj sűrűjében. Csak fel ne
kelljen a vízfelszínre, ahol a tüdeje
szétrobanna. S le a vízfenékre se, ahol
éles fogak, tátongó torkok leskelődnek a zöldfekete mélyben.
Álmában felsírt. Kezéért nyúltam, és gyengéden
oldottam az ujjak görcsét. Felébredt,
s azt mondta: nem értem, hogy miért sírok,
hiszen boldog vagyok, ugye hogy az vagyok? (A vers
véget ér ezzel, ugye hogy véget ér?)
Apálykor a hosszan elnyúló széles földsáv
csupa erjedő sár az izzó napsütésben.
Széttört orvosságosszekrényként szaglott minden.
Két vízkék, csillogó szitakötő szikrázott
csendben a forrón föláramló levegőben.
Egyik lábam iszapba merítve meredtem,
mint álomban, magam elé: szürkén-sötéten
szennyvíz locsogott bokáim körül.
A mozdulatlan, tűző hőség csípni kezdte
hónaljamat. S akkor meztelenül,
mint magából kikelt, cuppogva elrohant
mellettem le a víznek. Ellentéteként mintegy
a halálnak, s kiáltozta: gyere utánam!
SULYOK VINCE fordításai
Az O'Connell híd Dublinban
