|
|
|
|
|
||
A speyeri diétáról hazatérőben a választófejedelem megállt a birtoka felé vezető országút mentén egy fogadóban, hogy ott töltse az éjszakát. Olyan álmot látott itt, ami egy életen át nyugtalanította azután, és gyakorta látogatta egészen az utolsó napig, néha kicsit mások voltak ugyan a körülmények, máskor meg az álomkép módosult valamelyest. Álmának változásai mindössze arra szolgáltak, hogy csodálkozását növeljék ébrenlétei alatt.
A választófejedelem a következő álmot látta:
A haragoszöld legelőt kettészelő szűk völgyben haladt, a vegetáció fel-felkúszott a környező hegyi sziklákra, a kegyetlen nyárban szelíden, mozdulatlanul meredezett egy-egy növényi szár. Hirtelen felfigyelt a hegy magasából állhatatosan csorgó vízfolyásra. Kezdetben aligha volt több ez, mint a gyökerek közti növényi nedvesség. Nemsokára azonban patakká változott a víz, és a növekvő akác hangját hallatta. Azután hatalmas vízesés lett a patakból, mely a völgy mélyébe zúdult, már-már azzal fenyegetve, hogy féktelen és sodró lendülete elönti az ösvényt. Növekvő szorongás, majd vak pánik vett erőt rajta. A fülsiketítő robaj a hegy csúcsáról ereszkedett alá, és a választófejedelem csakhamar ráébredt, hogy a soha nem tapasztalt mennyiségben a szikla magasából lezúduló víztömeg magát a földet akarja benyelni. A szűk ösvényen azonban, ahol lova akadálytalanul lépdelt, mindössze egy gyönge ér folydogált. Másodpercek kérdése volt csupán, hogy mikor temeti be azt is a pusztító és határt nem ismerő áradat.
Megfordult ágyában, és egy pillanatra fölevickélt álma felszínére, majd ismét a feneketlen mélybe hullott. Egy folyóparton találta magát. A vöröses ásványi anyag színezte víz fényesre csiszolt felszínű és a vízmosás miatt lágyan lekerekített, nagy kövek közül zubogott elő. Nagy volt a hőség és a pára, a levegőben elterült a nap hevében kiégett növények és a rothadó gyümölcsök illata; egészében véve különös vidéken találta magát az alvó. A folyó egyes szakaszai holt vízbe torkolltak, az agyagos mederben kicsapódott a vas.
A választófejedelem ledobta ruháit, és belevetette magát az állóvízbe. A hosszú lovaglásban elzsibbadt tagjai feléledtek, és az erejét már-már felőrlő meleg helyett frissességet és gyönyörűséget érzett. Lubickolt a vízben, az ár ellenében úszott, teljességgel átadta magát a testét megújító élvezetnek. Hirtelen azonban furcsa érzése támadt, úgy érezte, hogy rajta kívül van még valaki ott, megfordult tehát, és visszanézett a partra. Térdig érő vízben állt ott egy meztelen nő, és merően nézte. Rézvörös bőre hónalja és ágyéka körül sötétre váltott, combja tövén a szőrtelen szeméremdomb alján rügyecske bújt elő. Széles arca és mandulavágású szeme, ki tudja miért, azokra a tatár hátaslovakra emlékeztette, amelyeket gyerekkorában unokatestvérei havasalföldi birtokain látott. Két szemhéja között a megvillanó bogárfekete pupilla gőgös és szédült növényi tekintettel nézte. Haja, mely szintúgy fekete volt, dúsan és ragyogóan omlott a vállára. Nagy mellén húsos bimbó meredezett, udvara barna volt és igen sötét. A választófejedelem számára teljességgel újak voltak ezek a jegyek. Életében nem látott ehhez fogható teremtményt. A lágyan mozgó, vad, húsos ajkak hívásától bátorítva lassan tempózott a nőstény felé. Keze már a combok között matatott, mint hirtelen felszökő láz már-már elöntötte a kérlelhetetlen önkívület. Fektéből felemelkedve a mozgó, nedves simaság testéhez lapult, az engedelmes rézszínű bőrhöz, mely eddig soha nem tapasztalt, pusztító vágyat keltett benne, és ami miatt az időtől idegen, a bűntudattal szemben süket lénnyé változott maga is.
Távolból rekedt nevetés hallatszott. A hang gazdája gyíkként sütkérezett a szoros egyik szikláján a tikkasztó napon. Testét megnevezhetetlen eredetű rongyok takarták, arcát gubancos, őszülő szőrzet fedte, amely alól csak az utaktól és végtelen hajózástól mámoros szem villogott elő. “Nem, nem, fenséges úr - szólította meg -, nem a te számodra rendeltetett a boldogság, amelyet e test birtoklása nyújt, melyet azt hitted, már meg is kaparintottál. Fordulj vissza az úton, és tégy meg mindet, hogy elfeledkezz a téged meg nem illető pillanatról. Alámossa majd éveidet a számodra tiltott tájon megesett gyönyörből sarjadó emlék.” A választófejedelmet bántotta a bizalmaskodó hang, amelyen az idegen beszélt hozzá. Bosszantotta a jóslat önhittsége, a benne rejlő éles gúny, és a hangneménél is inkább a beszélő testtartása, ahogyan a simára csiszolódott sziklán feküdt, kedvetlenül, távolságtartóan és a Szent Római Birodalom választófejedelmét megillető minden tiszteletadás nélkül. A nő eltűnt mindeközben; a fejedelem fáradtságát a víz nem üdítette többé, és nem hívta, hogy habjaiban megmártsa magát.
Kelletlenül, rosszkedvűen és kilúgozottan ébredt. Amit sohasem érzett, felfogta immár a birtokai felé vezető úton, a hildershuti fogadóban, hogy sorsa megpecsételtetett: viszolyogtató, kicsinyes évek állnak előtte.
TAKÁCS ZSUZSA fordítása
MUTIS, ÁLVARO:
A választófejedelem álma.
Nagyvilág, XLVII. évfolyam, 4. szám, 2002. április.
[Próza. ]
Takács Zsuzsa fordítása.
