LUC LOUWETTE
A szirének
Az vajon kevesebb időbe
telne hogy homloka mögött
a sok kis pók kockásra szője
a szállal mit nyújt összeköt
a város útjait
Mintha térképész volna reggel
és este úgy hálózza lát-
hatatlanul húzott jelekkel
a járdatest burkolatát
lejtőt emelkedőt
Aarhus már nem rejt titkokat
nekiindul mikor a leg-
perzselőbben süt le a nap
gyomrában nincsen más csak egy
kevés feketekávé
Ahol megy hársfa vagy juhar
szegi az út két oldalát
a mindennapos útvonal
a sétányon vezet tovább
odaér balra fordul
Percenként százhúsz fürge lé-
pést tesz meg így halad sietve
egy felszálló füstcsík felé
tán megszagolni volna kedve
Élősövény előtt
majd téglafalnál visz az útja
múzeum ott a felirat
dánul angolul persze tudja
már kívülről a szavakat
onnan száll fel a füst
A látogatók mind kifogytak
s a csövekből emelke-
dik szálldogál a kárhozottak
pokolból fölszivárgó lelke
És végül itt a park!
A park! enyhén domborodó
sűrűn benőtt bozontos ágyék
mocskos levét köpi a tó
tavirózsás szennyes okádék
magány tó koszos lé
Egy fa alá mindig ugyan-
oda ül lombok vetnek árnyat
és márványtömbként rázuhan
a csend súlya minden vasárnap
Valamit hallani
egy bicikli a földre csattan
s a vascsörömpölésre ő
félálomból ébred riadtan
Gázzal terhes a levegő
szirénázó tűzoltók
Kíváncsian veszi szemügyre
a lányt meg a biciklijét
letesz egy képregényt a fűbe
olyan gonddal teríti szét
mintha az érdekelné
Egy vállra forró napsugár hull
egy mell amit ruha takart
a levett szövetből kitárul
fehér lesz rajzától a park
Új kozmikus középpont
A biciklikerék pörög
a lány mutatóujja hajtja
a feszülő mellkas fölött
darázsfészkek domborulatja
A lány ajka mozog
A talaj vágytól remegett
a kerék reménytelve forgott
"Elő az iker-üveget
hogy jobban lássuk ezt a dolgot!"
Zsebében matatott
azután szemüveget tett föl
letépte magáról az inget
így tisztábban és közelebbről
még jobb érzés ha rátekinthet
Horpadt a mellkasa
A lány lehúzta a pulóvert
és ezzel magát lefejezte
később undorral elhúzott mert
ő a fejét elveszítette
csilingelt a bicikli
A lányok
Tegnap Liege-ben életuntan
sétáltam csak úgy céltalan
én nem jutok sehova tudtam
amíg az idő elrohan
a Meuse fölé hajoltam
tevék nézik így a vizet
s ahogy fodrai elsimultak
reméltem hogy felszínre vet
egy csodálatos vízbefúltat
ki aludt odalenn
Ültem Liege-ben életuntan
egy kávézóban s elmerengtem
azon hogy nehezen aludtam
és azon amit most se tettem
egyszer csak jött felém
Leül a közelembe majd ott
kacéran forgolódva lát-
ni engedi az orra hajlott
előreugró vonalát
én persze bámulom
Helye a teraszon elő-
re tudható mint szó a könyvben
mielőtt a következő
oldalon a szemünkbe szökken
meglep mi ismerős
Talán szép vagy hiú lehet
s én egyre jobban vágyom arra
ami pedig életemet
mindig csak újra felkavarta
nem szűnnek a csapások
Most úgy esik a ferde fény
hogy egy időre feltünik
az ismeretlen lány fején
egy másik arc amely pedig
egy csöppet sem hasonló
Nézem azt kit a mosoly fele-
melt Arkhimédész tétele
szerint s oly kihívón jele-
nik meg mint a lány alfele
mely csipkék közt kivillan
S a kaland újra indul!
TARCZY DOROTTYA fordításai
ELŐZŐ oldal / E szám tartalma / Külföldi szerzőink / KÖVETKEZŐ oldal
Archívum / Nyitólap / Impresszum